Reggel az oviban ebédfizetés és logopédia előtt volt még kb. negyedórám. Andor óvó nénije mondta, hogy addig menjek be a csoportba, Andor játszott én pedig nézegettem a csoportot. Óvó néni 3 fiúgyermekkel épp memóriakártyázott, közben beszélgettünk. Teljesen meglepett, hogy mennyire nehezen értik a gyerekek ennek az egyszerű játéknak  a szabályait. A csomag tartalmaz különböző rajzot, mesefigurát, akármit  ábrázoló kártyákat, mindenből kettő egyformát. Képpel lefelé elhelyezzük az asztalon, kettőt felfordítunk, ha egyforma: a miénk, ha nem ugyanoda visszatesszük. Itthon nekünk rengeteg változata van, Adrika nagy bajnok benne. Andorunk is nehezebben vette a szabálymegértést, időbe telt, míg megértette, hogy amelyik kártyát választja azt csak fordítsa fel, ne pedig magához vegye, de már ez sem gond egy ideje. Itt a csoportban ugyanezt tapasztaltam, gyakorlatilag mind a három gyermeknél. A végén az összeszámolásnál is gondok voltak. Óvó néni közben mondta, hogy nem tudják a "pár" fogalmát, és a különbségszámolással is gondok voltak. (egyik gyereknél 7 pár volt a másiknál 3 és azt próbálta kiszámoltatni az óvó néni, hogy mennyivel több a 7 mint a 3). Nehezen ment. Pedig ezekből a fiúkból 2 iskolás lesz jövőre.

Aztán mentünk a logopédiára, nekünk ez volt az első foglalkozás. Két kis csoporttárs jött velünk, az egyik "memóriázó" kisfiú, aki jövőre iskolás lesz és egy kislány. Ők már október óta járnak és nagyon sokat javultak, pedig ez a kisfiú ott elárulta hogy az anyukája nem gyakorol vele otthon (logopédusnővel ráadásul egy házban laknak, születése óta ismeri  a kisfiút, mondta, is hogy Á. neki a pótunokája).

A hibás hangok kijavítását a "l" és a "j" hangokkal kezdik. Meglepett hogy egy 30 perces foglalkozás alatt is mennyit lehet haladni. Hálisten úgy néz ki, hogy Andorka  hallásával nincs baj, sőt a kétnapos korában  elvégzett nyelvfelvágással sincs csak  a nyelv renyheségén múlik, hogy nem tudja úgy emelgetni a nyelvét és ezért ejti az l-t j-nek. És az is meglepett, hogy ezt egy egyszerű segédeszközzel lehet gyakoroltatni (na mire jó a pálcikás jégkrém pálcikája?).

Este aztán gyakorolgattuk a kapott segédanyag alapján a l betűs szavak ejtését. Aztán Andorka egyszercsak majdnem sírva mondta, hogy fáj a nyelve. (nyelvizomláz létezik vajon? végülis izmok vannak a nyelvben is, azt kell erősíteni).

De még annyi minden történt napközben.

Beadtam Adrika jelentkezési lapját az általános iskolába. Mivel ez az iskola nem önkormányzati fenntartású, itt a jelentkezési határidő korábbi, január 5-30-ig tart. Tehát múlt hét hétfőn kezdődött. Tegnap én 34. sorszámmal adtam be, 72 gyermeket vesznek fel a 3 osztályba. Az egyik osztály művészeti tagozatos, a másik matematika, a harmadik kéttannyelvű. Mi elsőként az emelt szintű matekost jelöltük meg, második helyen a művészetit és harmadik helyen a kéttannyelvűt, melyben harmadiktól németet, ötödiktől angolt tanulnak a gyermekek. Gyakorlatilag mind a 3 osztálynak lenne előnye, bár aki Adrikát közelről ismeri, az látja, hogy mennyire jó a logikai gondolkodása, a memóriája, egyáltalán mennyire szeret és tud számolni és nagyon gyors is benne. A nyílt nap pénteken lesz, biztos nagyon sokan lesznek...A tagozatok harmadiktól indulnak be, az első két év a jó alapokat adja meg (remélhetőleg). Első két évben iskolaotthonos, ami nekem nagyon szimpatikus és bevallom még jobb lenne, ha negyedikig lenne az. Bár még nincs tapasztalatunk, így erről  sokat írni nem tudok.

Aztán délután is történt még egy érdekes dolog az oviban, amiről a következő posztban részletesen írok.

 

Szerző: gneke  2009.01.13. 16:01 Szólj hozzá!

Címkék: iskola óvoda logopédia andor adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr16875108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása