Az elmúlt hétvége eseményekben gazdag volt. Régóta terveztük barátainkkal, hogy egy közös kerti partit összehozunk, gyerekestől-jóidőstől. Tavalyi nálunk tett babalátogatás után ezúttal mi mentünk vendégségbe, a közeli fürdővárosba. Persze nem a G.család lett volna, ha nem késünk el, bár időben elindultunk, egy órával a céldátum előtt (röpke 25 perces autóút....), de persze előtte még ugorjunk be ide-oda egy kis vásárlásra. Időközben Apának eszébejutott, hogy az irattartója-pénztárcája benne a kocsi forgalmija otthon maradt, node sebaj, ekkor már akkora késésben voltunk, hogy visszafordulni felesleges lett volna, lesz ami lesz alapon elindultunk. Kicsit késve megérkeztünk, cél előtt 3 perccel elaludt Andorunkat felébresztettük és indult a móka. Kicsi baráti összejövetel, 6 felnőttel, 7 gyerekkel, akik korban nagyon közel vannak egymáshoz - legidősebb Adri volt, legifjabb Áronunk. A kerti játékok mellett persze a gyerekszobák minden zeg-zugának kifürkészése is beletartozott.

Közben az eget kémleltük. jön-e vihar vagy megússzuk. Szerencsére elkerült minket, sőt a hazautat is megúsztuk pár csepp esővel.

Másnap ismét útra fel: irány az autóversenyes falu:-) nem versenyezni, hanem rokonlátogatás: kis keresztfiunk immár 4 éves lett, őt köszöntöttük - és mi felnőttek is szóhoz jutottunk, még beszélgetni is tudtunk.

 

 

Gyermekeink meglepően jól viselkedtek mindkét vendégségben, igen, ezt meg kell említeni, mert itthon egyre elevenebbek, már-már azt hiszem, valami korai kamaszkor tünetei jöttek ki rajtuk - nem tudom mi vár ránk az igazi kamaszkorban, de félek előre tőle.

Áronunk persze eleinte tartott az idegenektől, ölbebaba volt egy darabig, majd szépen lassan hozta a formáját. Talált felfedeznivalót a kertben, a bébi-gyerek-járgányok közt, így hamarosan mint régi ismerős járt-kelt az udvaron.

Mindkét helyen jól éreztük magunkat.

 

Szerző: gneke  2009.07.21. 11:17 2 komment

Címkék: születésnap család ünnep barátság

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr451258460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ingrid 2009.07.24. 13:45:43

Még mindig bánt, hogy így elkerültük egymást.... :((( Olyan hülye vagyok, és képzeld! 10 perc múlva már be is értünk a faluba... !
Nagyon sajnálom, jó lett volna találkozni Veletek!
A fotók nagyszerűek, látszik, hogy jól éreztétek magatokat!

gneke 2009.07.25. 18:21:16

@Ingrid: Én is sajnálom, főleg azért mert tényleg ennyire kevés percen múlt. Mikor mondtad, hogy 10-15 perc alatt beértek és ez semmi az alig 2 órás úthoz képest, komolyan elgondolkodtam. Viszont mentségemre legyen mondva, hogy fáradtak voltak a gyerkőcök, később indultunk el, mint ahogy terveztük, Andor már Gödöllőnél aludt. Áron viszont nagyon fel volt pörögve, ő lehet hogy a jó arcát mutatta volna:-) De ő is elaludt negyedórán belül.
De megyünk mi még a ti "falutokba"!!!
Holnap indulunk nyaralni, de a Forma 1 miatt kihagynánk most a bemenetelt...
Puszilunk: gneke és cs.
süti beállítások módosítása