Tegnap hozta haza az első félévi bizonyítványt. magatartás, szorgalom példás, az összes tantárgy - írás, olvasás, matematika, környezetismeret, ének, rajz, technika, testnevelés jól megfelelt. Ilyen "biziket" kívánok még vagy 16-17 évig!

Az, hogy maximalista már nagyon jól érződik. Kétségbe van esve, ha egy hibát vét. Eddig írásból-olvasásból csak 100%-os dolgozatai vannak, matematikából két darab egy hibapontos. Szerencsére a szöveges feladatokat szereti, (tegnap mondta hogy a többi gyerek azt nem), ami egyértelműen a jó logikai készség jele.  Hogy milyen feladatok vannak elsőben? Meglepődtem. Marci kapott 7 matricát, Bence néggyel kevesebbet. Hány matricája van Bencének? Ketten együtt hány matricát kaptak? Ezt leírni egyenlettel, jól kiszámolni. A mi időnkben is előfordultak már gépi feladatok (amit sok év tanulás után már csak bevezetés a függvénytanba hívnánk): bedobunk a gépbe egy számot, az csinál vele valamit, kidob a gép egy számot. Na ezt most a következőképpen tanulják. A bedob a gépnek is van egy neve, pl. "A" a kidob a gépnek is pl. "B". És akkor a szabályt ( a függvényt)fel kell ismerni, pl. A=B+2. Illetve az ok, hogy a szabályt fel kell ismerni, de ezt így egyenlettel sem árt tudni leírni. Na én aki második helyen anno a felvételim évében a matematika-kémia szakot jelöltem meg, azt hiszem pár év múlva nézhetem a matematika könyveket újra. Reméltem, hogy ha a gyermekeim tanulása esetleg nehézségbe ütközik (nem a taníttatása), akkor is tudunk nekik segíteni, hisz én matematikából, kémiából, Apa fizikából-biológiából felvételizett valaha, ami elég jól átfogja a reál tárgyak nagy részét. Most azért remélem, nem kell segíteni a lecke megoldásában. Belegondolni sem merek, hogy az elkövetkező 16 évben még háromszor leérettségizek.

A bizonyítványt egyébként tantárgyanként részletes szöveges értékelés kísérte, majdnem mindenhol a legjobb volt aláhúzva. A nem tökéletes válaszokkal is abszolut egyetértek, látom, például, hogy lassú (bár én mondtam, hogy inkább lassan jót, mint gyorsan rosszat).

Ami igazán meglep, az az olvasása gyorsasága. Minden este elolvas 3-4 mesét, rövideket,  - csak úgy. Mert szeret olvasni. Mert örül neki, hogy el tudja olvasni. Apát leptük meg múlt héten, mondtam hogy üljön már le és hallgassa végig ahogy olvas. Ráadásul egy olyan mesét olvasott, amit még nem ismert (Áronka karácsonyra kapott könyvei egyikét). 4-5 szótagos szavakat is első nekifutásra egyben olvas, nem szótagolva. Folyékonyan. Örült neki Apa is:-).

Szerző: gneke  2010.01.21. 14:27 4 komment

Címkék: tanulás iskola adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr841690197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csilli81 · http://malibaby.freeblog.hu 2010.01.22. 00:08:26

Gratulálok a szuper bizihez!!! Hú nálunk apa lesz a reálfelelős (neki ezek szerencsére jól mentek) mert én totál humán beállítottságú vagyok:)) Már elnézést, de a matek-kémia-fizika kombinációja rémálmomban se jöjjön elő:)))) Ezek húzták le a bizimet mindig:) Egyedül a biológiát kedveltem a fenti négyesből:) Remélem azért nincs harag:)) Az előző fogas bejegyzésedhez kapcsolódva: nekem is van tejfogam, az alsó ötösök nem estek ki:) sajnos az egyiknek már búcsút kellett intenem, és akkor derült ki, hogy megtréfált a szervezetem:)

Mária69 · http://haromcsillag.blogspot.com/ 2010.01.24. 13:08:28

Nagyon gratulálok a kislányod élete első félévi bizijéhez! Nagyon szép eredmény, büszkék lehettek rá.
A miénk sajnos nem lett ilyen jó. A magyar félévi felmérője tökéletes lett, a mateknál 1 pont hiányzott az ötöshöz :(

gneke 2010.01.24. 21:49:52

Csilli: dehogy van harag! Persze ha te sem haragszol meg rám, ha bevallom, hogy antitálentum vagyok töriből;)
Marika: Attila bizije is nagyon szép lett. Ti már kaptok jegyeket?
Most hallottam, hogy a városban van olyan általános iskola, ahol egyáltalán nem írnak elsőben tudáspróbát a gyerekek. Meglepett. Bár népszerű iskola, de szerintem kell valamiféle visszajelzés, a szöveges értékelés sem foglal mindent magába.
Köszönjük a dicséreteket!

Mária69 · http://haromcsillag.blogspot.com/ 2010.01.24. 22:53:08

Igen, ez a tanító páros osztályoz - ez lep meg engem is.
Meg nem küldik haza a felmérőket, hogy megnézhessük. Be kell menni a megtekintéshez.
süti beállítások módosítása