Kezdődött hétfőn, amikor Andor ovis csoportjával voltunk a Hortobágyon.

Pénteken Adrikáék osztálya volt minő változatosság szintén a Hortobágyon. Más programjuk volt, mint Andoréknak, ők a kézművesházat nézték meg, a Pásztormúzeumot, és ők is jártak Mátán lovasszekerezni, pusztaprogramon. Ez utóbbi valamelyest rövidebbre sikeredett elmondása alapján mint másfél óra (ennyi volt Andornak), persze az eső miatt.

Szombaton végre jó idő lett, Apa munkahelyi osztálya ment rendes éves kirándulásra. Ők Eger-Síkfőkút-Noszvaj részen jártak, az Eger alatti pincerendszert és egy híres borászatot néztek, borkóstolóval egybekötve.

Vasárnap igazi családi programban volt részünk, egy közeli tanyán. Adrika egyik osztálytársának anyukája szervezte, családos osztálykirándulás volt a cél, gyerekek és mi felnőttek is jobban megismerkedhessünk. Gyakorlatilag minden család képviselte magát, tanítónénik is el tudtak jönni és igazán fergetegesre sikeredett ez a nap! Volt lehetőség pónilovaglásra - Áron is kipróbálta, egy hónapja a majálison még nem mert lóra pattanni, lovasszekerezésre, focizásra - ez Andor kedvence volt, trambulinon ugrálásra - Adrikánál abszolut kedvenc volt, kisebbeknek volt mászóka, hinta, motor, kisebb és nagyobb háziállatok, állatsimogató...szabadtéri főzés, az ebédet néhány lelkes apukának köszönhettük. Este nem kellett ringatni a gyerekeket.

 

 

 

 

 

 

Szerző: gneke  2010.06.06. 23:21 1 komment

Címkék: család szabadidő kirándulás iskola andor adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr812061667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2010.06.07. 12:23:12

klassz kirándulásokban volt részetek:)))
süti beállítások módosítása