Pár napos kikapcsolódásunk alatt igyekeztünk mellőzni az autót - több okból is.

Az egyik amit szerintem sokan vidékiként utálunk - az a fővárosban autózás, parkolókeresés, majd a végén a fizetés. Nem tudom mióta tart ez a bénaság nálunk, de képesek vagyunk a térkép utolsó centijén eltévedni mindig, és emiatt még a GPS nemléte sem okolható.

Lakóhelyünkön sem igazán buszozunk, "elővárosiként" öttagú család leggyorsabb eszköze az autó, nyáron mikor csak apa jár dolgozni, nos, ő biciklizik.

Tehát a békávézást választottuk:-)

Előre készültem, próbáltam utánanézni, hogy a kitűzött célpontok hogyan s mivel közelíthetők meg legegyszerűbben, illetve a vidékről bejárás mivel jár, mennyire gyakran indulnak járatok, stb.

Voltak emlékeim, hogy fővárosunkban gyakrabban járnak a buszok, mint szülővárosomban, igaz ezek régi emlékek voltak, de még ma is így van. Hülyeség lett volna nem ezt választani!

A járatsűrűség mellett voltak további kellemes meglepetéseim is. Az egyik, hogy mindig volt helyünk. Igen, tömött buszon is, amint meglátták apa ölében az aligkétévest, mindjárt hellyel kínálták. (ezt a luxust! itt kismamaként sem, sosem...). Aztán mivel még két gyerek volt, többnyire nekik is lett helyük.

Még egy dolog tűnt fel közlekedés közben: a mobilozás. Mivel Debrecenben nem nagyon szoktam újabban buszozni, így nem tudom itt is ennyire feltűnő lenne-e, de Budán-Pesten nagyon az volt, hogy végállomástól végállomásig képesek az emberek telefonálni. Teljesen magánjellegű dolgok, mást nem érdeklő, de mindenki más füle hallatára zajló beszélgetések édesítették a buszozás élményét.

Harmadsorban azért választottuk a tömegközlekedést, mert gyerekeinknek még élmény az első metrózás, a földalatti vasút, a fogaskerekű villamos és a vonatozás is.

Ilyen kép biztosan nem készül rólunk Debrecenben, buszon a család, Áronka épp elalvás előtti pillanatai vannak megörökítve, egy percen belül már aludt!