Mióta Áron kétéves elmúlt nem nagyon ragaszkodom hozzá, hogy havonta írjak jellemzést róla. Nincs már akkora fejlődési ugrás mint egy csecsemőnél, szépen érik, szocializálódik, és persze egyre vagányabb, szófogadatlanabb, apával már kezdjük egyre többször vakarni a fejünket, mert kezd látszani mi vár ránk. Van új a Nap alatt, harmadik gyermek is tud újat mutatni - viszont roppant élvezetes látni, hogy 3 külön egyéniség fejlődik szárnyaink alatt.
Néhány szösszenet következik Áronunk bemondásaiból.
Mint tudjuk 2 éves kor körüli memória bámulatos. Néhány hete az ufókról beszélgettünk a gyerekek előtt, gyerekekkel, nem félemlíteni akartunk, de nyilván egy kisgyereknek arról hallani, hogy azonosítatlan repülő tárgy - azért elég félelmetes. Adrika pár perc beszélgetés után már sírva mondta, hogy fél az ufóktól. Pár nap múlva esti lefekvés előtt Áronnal nagyokat beszélgetve (vagyis nekem nagyokat hallgatva) megszólal a kisfiam: anya, félek az ufótól.
Sok mindent nem szoktunk megtudni tőle, mert miért kérdésre azt a választ kapjuk, hogy azért. Igaz, hogy ezt szépen, illedelmesen.
Pár napja kinn biciklizett az utcán, volt néhány fel nem száradt pocsolya, amibe persze bele kellett menni. Miután tiszta víz és sár lett kérdeztem, hogy miért mentél bele a pocsolyába? Válasz: Azért mentem bele.
Máskor is maradtunk már tudatlanok. Következő párbeszéd szintén Áron és köztem zajlott.
Á: Anya, mit csinált velem az Andor?
É: Mit csinált? (azt hittem rosszalkodtak vagy ilyesmi)
Á. Semmit. Tudod.
Ha valamin nevetek, megkérdi tőlem, szépen szembefordulva velem, szemeim közé nézve: anya, mi a vicces?
Az elmúlt hetekben két példa is volt előttem, ami arra utal, hogy tisztába van a kettő fogalmával. Az egyik történet erre, hogy valamiről beszélt nekem, rólunk szólt és a végén hozzá is tette, hogy mi ketten. A másik történet is a napokban játszódott, kinn az udvaron, szállt egy lepke előttünk. Figyelemmel kísérte, majd egy másik lepke is felénk repült. Erre Áron: Van egy másik pillangó. Kettő van.
Nyelni fejlődésére egy nagyon szép példa, G.mamát és a dédit vártuk vendégségbe. Áronka is mondta, hogy jönnek, majd hozzátette: szeretem őket.
Igaz ellenpélda is van. Nadrágot adok rá: anya felveszi nadrágot rám.
Persze azért nevelve is vagyunk, folyamatosan. Nem vagyok büszke a következő történetre, de be kell látni, valóban soksozr előfordul, hogy kiabálok. Szerény vigasz, hogy nem ok nélkül. Nyugodt esti beszélgetés, elalvás előtt, szoptatás után, Áron persze még csacsog és csacsog. Egyszer csak teljesen nyugodtan mondja nekem:
Anya, mondok neked valamit. Nem kell kiabálni, csak beszélgetni.
Ha valami rosszban sántikál, tiltom, nem szeretném ha folytatná, ő persze máshogy gondolja, de nem tiltakozik, hogy nem, hanem lazán elküld a p..ba mondja: anya, menjél innen (mert akkor nem látom, hogy ő folytatja amit nem szabad).
Apával is hasonlóképp bánt, apa ásta a gödröt (lásd előző poszt) Áron homokozólapáttal a kezében visszafelé dolgozott, jópár fegyelmezés elhangzott, de hiába. Áron rájött, hogy apa mikor a gödörben van, nem látja őt. Így részéről teljesen logikus volt a parancs: apa, ássál már!
Utolsó kommentek