Kezdhetném ott is, hogy Adrika születésének napján kezdődött minden, de ez nem igaz. Minden sokkal korábban kezdődött, jóval a kismamaságom előtti időkben, még talán egyetemista voltam, mikor először olvastam arról, hogy mikorra esik a Szoptatás Világnapja, vagy arról, hogy egy kisbabának féléves koráig csak az édesanyja tejére van szüksége. Elhatároztam, hogy ezt be fogom, be tudom tartani, mi sem egyszerűbb, minden csak akarat kérdése.

Adrika császármetszéssel látta meg a napvilágot déli 12 órakor. Ahol született az a kórház nem bababarát szemben a másik ugyanezen városban lévővel, amelyik intézmény szülészete elsőként kapta meg az országban ezt a címet. Hogy miért nem ott szültem, ebbe most nem mennék bele. Császármetszés után nem kaptam kézbe a lányomat, műtét után 8 óra megfigyelés jár, mielőtt a kórtermekbe kerülnek az anyukák.

Akkor még azt hittem lejár a 8 óra és este 9-re az utolsó szoptatásra még megkapom a kislányomat, de volt már este 1/2 10 is, mire kikerültem a posztoperatív kórteremből. Sebaj, majd holnap reggel 6-kor megkapom Adrikát, próbálkozunk.

Másnap reggel 6 órakor hozták a kis újszülötteket, és én akkor rögtön szóltam a csecsemősnővérnek, hogy segítsen az első szoptatásnál. Majd ha minden kisbabát kivisznek, visszajön. Annyira féltem, hogy elrontok valamit, hogy szinte nem is próbálkoztam a szoptatással, hanem vártam. Aztán fél óra múlva jöttek és összeszedték a babákat, Adrika egy korty anyatejhez sem jutott.

Legközelebb 9 órakor hozták a babát, (nappali rooming in működik, de császáros babáknál első nap csak 3 óránként hozzák a babát), kérésem ugyanez, fél tízig semmi. Akkor mikor vissza akarták vinni üvöltött a lányka az éhségtől, a csecsemős meg velem, hogy szoptassam már meg, nem látom, hogy éhes????? Mondtam, hogy de, és azt is hogy kértem segítséget, ám nem kaptam...na akkor valami kevés segítséget kaptam, mármint hogy nem is fogok tudni szoptatni a befelé forduló mellbimbó miatt (sosem volt, csak akkor nap, gondolom stressz..) és javasolták a bimbóvédőt, bimbókiemelőt (bár ezen a két csecsemős közt volt némi eltérés, hogy melyiket is). Megpróbáltak, segítettek mellre tenni, nem volt valami felemelő érzés, nem ezt vártam. Majd lesz 12 óra, akkor jobban fog menni.

12 órakor hozták a babákat, Adrika mélyen aludt, fél óra kevésnek bizonyult az ébresztéséhez. 1/2 1-kor jöttek érte, kérdés, sikerült e megszoptatni, mondtam nem is tudtam felébreszteni, mire a válasz, mely belémégett:

"gratulálok anyuka,  mai napja tiszta kudarc".

Már rettegtem a 3 órától, utáltam mindent, mindenkit, haragudtam a kislányomra, magamra, mielőtt hozták már menekültem a teremből, mentem wc-re, csak ne legyek ott mire hozzák, minél távolabb, minél kevesebbszer lássam...Épp látogató egyik barátnőmre borultam és zokogtam, hogy ez nekem nem megy. Férjem bíztatott, hogy ne sírjak, MUSZÁJ megszoptatnom a gyermeket, közben anyósomtól, aki patikában dolgozik mást sem kértem látogatáskor csak bimbóvédőt és bimbókiemelőt.

Azért csak eljött a nem várt 3 óra is, hozták a mélyen alvó gyermeket, kész voltam, féltem megint nem megy az ébresztés, így még egyszer mertem kérni a csecsemőstől: ébressze fel legyen szíves! Visszajött az ajtóból és felébresztette...A gyerek üvöltött, én csak bőgtem. Valahogy el kellett hallgattatnom, a szobában a többi kisbaba békésen szopizott- köztük 2 szintén elsőszülött Adrikától egy nappal korábban, egyik császárral másik spontán született és egy harmadik baba, aki már kb egy hetes volt és másodszülött. Az az anyuka, akinek egy nappal idősebb kislánya volt, ő súgott, hogy próbáljak meg egy csepp tejet préselni Adrika szájába. Hányszor olvastam ezt előtte és eszembe sem jutott!! Megpróbáltam, sikerült. Tovább próbálkoztam és sikerült. Adrika elhallgatott, szépen szopizott. Én csendesen megjegyeztem a többieknek: halljátok, hogy nem sír? És tudjátok miért nem? Mert szopizik!!! (megjegyzem, hogy az egy nappal idősebb kisbabás anyukának a szobatárs segített első nap).

Sem a kórházi napok alatt, sem később nem volt semmi problémánk, illetve 2-3 hetes korában mégiscsak előkerült pár napra a bimbóvédő,  a bimbókiemelőt pedig a tej felfogására használtam.

10 nagyon szép hónap következett, Adrika rajongott a tejért, de időközben kistesó költözött a pocakba, ami sok mindent megváltoztatott. Pl hogy nem szopizott így egy éves koráig amit akkor nagyon sajnáltam.

Megszületett Andor, nem is tudom miért hittem sokszor hogy ő nem lesz olyan sokáig anyatejes. Vele aztán semmi probláma nem volt, bár érdekes, hogy Adrika hiába császáros volt hamarabb volt tejbelövellés, és valahogy sokszor éreztem hogy több tejem is van, mint Andornál. Végül ő volt az, aki a születési súlyát már a kórházból hazatérés előtt visszaszerezte és onnatól kezdve fokozatosan gyarapodott. Aki egyébként nagyon bukós volt. Emlékeim még a kórházból, hogy fekszik a kis rácsos ágyában és akkorát bukott, hogy a hányadékból a rácsok közt kifolyva még a földre is jutott, mondtam is a bejövő takarítónőnek, hogy lesz szives a kiságy alatt is felmosni, mert ott is van anyag...Andornál egyébként előbb a félévig csak anyatejt neki, majd egy évig szoptatás, majd a 2 évig szoptatás volt a cél. Lett belőle több mint 3 év. Nagyon szépen, magától hagyta abba, mégpedig úgy, hogy egyre ritkábban szopizott,volt hogy 3-4 nap is kimaradt, majd egyszercsak már nem kért.

Megszületett Áron, tele voltam tapasztalattal, mégis nehezen indult...nem a szoptatás, vagy a tecnikai tudás volt a gond, hanem a sárgaság. Nem akart szopizni, pár korty és egy hatalmas böfögés után bealudt.A súlya csak esett, tej volt bőven, pótlásról szó nem lehetett, vártuk, hogy 2 hetes korára visszanyeri-e a születési súlyát. Épp akkor napra nyerte vissza, onnantól kezdve problámánk semmi nem volt. Két évig mindenképp szerettem volna szoptatni, ez sikerült és úgy tűnik nem mostanában fog leszokni róla. Majd abbamarad, de egyelőre megy ez, mint az ágybapisilés.