Ez az egyik olyan hónap, ami családunkban talán a legtöbb nevezetes nappal van tele, ünnepekkel, évfordulókkal.

A héten lesz 14 éve, hogy először randevúztunk (akkor még nem) Apával, és minden itt kezdődött. Mellesleg az első randi hetében nyertem egy ámerikai utat, ahová már pár hónappal később együtt utaztunk el.

3 évvel később egy havas, hideg, novemberi napon láttuk először azt a házat, amelyben most lakunk, bár azóta jókora változáson ment keresztül és e változások napjainkban is zajlanak...( az idei év novembere erről lesz később nevezetes számunkra?)

A legfontosabb, amiért ezt a bejegyzést is ma írom: Adrika pocakbaköltözése épp 9 éve történt. Ahol egy kisbaba természetes úton fogan, még ott is sokan tudják ezt a dolgot naphoz kötni, de ahol hosszú évek várakozása előzi meg, majd orvosi beavatkozások sokasága, ott főleg örökké emlékezetes lesz ez a dátum. Én legalább annyira emlékszem a nap minden részletére, mint a háromszori szülőszobai élményeim minden pillanatára. Melyek közül az egyik szintén novemberben volt, lassan 7 éve, de erről akkor úgyis beszámolok.

Talán csak Áronunkhoz nem nagyon köthető ez a hónap, bár a vele való terhességem idején novemberig dolgoztam, illetve az első "hosszabb" vele való találkozásunk egy 4D-s ultrahangnak köszönhetően szintén novemberben volt.

Nem mellékesen Andorunk névnapja zárja a hónapot, de az anyukám névnapja (egyébként az enyém is, anyukám keresztnevét kaptam) szintén novemberben van.

 

 

Szerző: gneke  2010.11.09. 01:46 2 komment

Címkék: ünnep apa ház családi andor áron adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr522435172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WildShycu · http://igazvilag.freeblog.hu/ 2010.11.12. 00:50:10

Iderobogtam gyorsan, mert tudtam, hogy lemaradtam valamiről...
de látom, még nem késő:)
minden jeles naphoz gratulálok.
örülök, hogy nem csak én ragaszkodom így minden időponthoz.
sose add fel ezt a szép hagyományt!

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2010.11.14. 09:28:25

Nálunk nov.3-án, Feri szülinapjával kezdődik az ünnepi szezon, majd szép sorban jön mindenki, tesóm, sógornő, mi gyerekeink, Mikulás, karácsony, és én zárom a sort január elején. Mi sem unatkozunk:)
süti beállítások módosítása