Ha már ennyire közeledik a munkábaállás napja (nem tudom mikor lesz, de hamarosan) még gondoltam gyorsan elintézem az orvoshozjárósdit. Majdnem minden gyereknek, nekem is most volt ideje egyik-másik rendelésre visszamenni.

Így aztán túl vagyunk Adrika és Áronka  szemészeti kontrolján, velük évente kell menni ellenőrzésre, Áronka sebészeti kontrolján - szerencsére rendben van, de egy év múlva ismét kontrol, nekem egy nőgyógyászati eredményért kellett mennem, Andort pedig hétfőn viszem fogászatra, barázdazárásra. Közben hívtam a doktornéninket a bárányhimlő elleni oltással kapcsolatban, azt mondta nem kötelező egészséges rendelés időpontjában menni. Viszont két oltás szükséges 6 hét különbséggel, a másodikat úgy tervezem, hogy egybeessen a 3 éves státuszvizsgálattal. Nekem visszatérésem van még a vesekő miatt az urológiára és az epekő (?) miatt a sebészetre.  A kérdőjel oka: sztk-s sebész ránézett a hasi UH leletre és leírta,hogy ekeövesség igazolva, javasolt: műtét. Ezzel a beutalóval felkerestem a klinikai sebészt, aki azt mondta, hogy nem egyértelmű a kő jelenléte, ő pedig a nem meglévő követ nem veszi ki. Szóval hasi Uh ismétlés hétfőn, ezúttal éhgyomri felvétel készül a múltkorival ellentétben.

Andor a héten két napot itthon volt, mert nagyon elkapta a náthát. Szerencsére semmi láz és egyéb tünet, csak a zsebkendőfogyás volt erőteljesebb. Tanítónénije azt is mondta, hogy még orvoshoz sem fontos menni, csak teáztassam, pihenjen. Házi feladatot Adrikával elküldték neki, nagyon hamar és jól megoldotta, kis segítséggel.

Jó lenne ha ezzel befejeződne az egész évi orvoshozjárás.

Szerző: gneke  2011.01.28. 11:22 1 komment

Címkék: betegség anya andor áron adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr582620461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása