Többen írtátok, mondtátok,hogy ezt a gyeswellness kifejezést szabadalmaztatnom kellene, annyira leírja az itthoni helyzetet. Hát akárhogy is van, jó és rossz oldalt összevetve, azért jó itthon lenni és nem bántam meg egy pillanatig sem, hogy a harmadik életévet is itthon töltötte Áronka velem. De ennek az idilli itthonlétnek már a végén járunk, nagyon a végén.

A munkábaállásom első konkrét napja attól függött, hogy műtenek avagy mégsem. Hétfőn aztán egy ismételt hasi uh kimutatta, hogy bizony lesz. (kellemes meglepetés volt, hogy az doktornő aki a vizsgálatot végezte majdnem 30 éve ismerősöm, egy iskola padjait koptattuk, mint ahogy most a gyerekeink is ezt teszik, szintén évfolyamtársi minőségben). Van még néhány napom itthon, majd jövő héten bevonulok és műtét.

Ennek ismeretében hívtam fel a volt főnöknőmet, hogy gyakorlatban mikor kezdhetek dolgozni, miután a két álláslehetőség közül is egyértelműen el tudtam dönteni mi  a jobb nekem (a papíralapúbb...), majd megbeszéltük, hogy március 7-én leeghamarabb kezdek, vagy ettől még később ha mégsem úgy épülnék fel addigra, mint kellene. Bár akkor még úgy volt, hogy januártól szabin vagyok és így alig marad az éves szabimból a gyakorlatban kezdésre, de tegnap sikerült ezt is személyesen rendezni, olyannyira, hogy ami lehetséges papírt aláírtam a munkakezdéssel kapcsolatban, szabit kiírattuk,  a munkakezdésre már csak szinte az orvosi vizsgálatra kell bemennem - bár mostanában épp annyi orvosi papírt sikerült összegyűjtenem amivel szerintem az egész gyárat most el tudnám látni, de még hagyom érvényesülni az üzemorvost is  mondjuk egy magas vérnyomás diagnosztizálásával. ezt ugyanis még mostanában nem mértek.

Tehát a műtétet már a felépülési időszak követi csak a munkábaállás előtt, így igazán ezek az utolsó igazi itthon kettesben töltött napjaink. Hát hogy elrohant ez a három év, azt nem kell senkinek sem mondani, aki velem együtt most épp kisbabás-kisgyerekes napjait tölti otthon.

Igyekszem még kihasználni, bár nem csak a játékról szólnak már ezek a napok sem. Olyan terhességi fészekrakási ösztönhöz hasonló, hogy még ezt is és ezt is meg kell csinálni, mintha utánna már sose lenne többet rá idő. Az én komfortérzetemhez még egy nagytakarítás is hozzátartozna, de úgy néz ki, hogy nem kell most ezzel foglalkoznom, mert megoldható,  (marad annyi szabim), hogy akár hetente egy-egy napot itthon legyek, ezeket a napokat fogom terveim szerint a háztartásra szánni, hogy hétvégenként amikor mindenki itthon van ne a porszívóé és a vasalóé legyen a főszerep.

Hétfőn családilag fodrászat, hogy szépen vonuljak (utolsó utamra) be a kórházba, majd szerdától izgulok, hogy Áronka hogyan lesz el apával itthon vagyis nélkülem. Mert könnyű másnak tanácsot adni a második baba szülése előtt, hogy higgye el el lesz nélküle is a nagytesó, most én is hasonló cipőben járok és csak bíztatom magam, mert tudom, hogy nem lesz semmi baj, de nekem is hiányozni fog, hisz még sosem töltöttünk külön egy napot sem.