Áronka ma 4 éves lett.

Ennek apropóján írok pár sort, mi van vele, velünk mostanság.

Áron is természetesen beleesett a köhögős betegségbe Andorral együtt. Egyszerre hiányoztak oviból-iskolából én pedig két napot a munkahelyről, velük táppénz miatt.

Makacsan köhögött az Áron, a héten azonban már elmúlt szerencsére.

És hogyan töltötte be a 4 évét? Várta már nagyon, hónapok óta téma, hogy vasárnap lesz és tizenegyedikén és az volt a fő játékunk, hogy mondjuk ezt rosszul, ő meg kijavítja.

Ma aztán meglepődés volt, szerinte nincs is ma szülinap, mert nem vagyunk szép ruhába öltözve, neki is inget kell felvenni.

Ugyanis még ünneplés előtt vagyunk. Úgy tudja, hogy még nincs tortája, pedig az már elkészült tegnap este egy sünitorta formájában, aminek ötletét APG könyv (és egy barátnőm) adta: elkészítése roppant egyszerű, én hat tojásból készítettem hozzá kakaós piskótát, csokipudingot két csomagból leírás szerint és az elkészített piskótát beleaprítottam a pudingba, fóliázott tálba tettem pár órára hűtőbe, majd a tálból kifordítva kicsit süniformába hoztuk, tortadarával megszórtuk, majd ropikat szúrtunk a hátába és színes drazsét választottunk orrának, szemének:-) Remélem tetszeni fog az ünnepeltnek.

Aki még mindig nincs 100 centi:-) A súlyáról nincs most infóm, valahol a 15-18 kg között van, de hogy mennyi? Orvosi rendelőben rossz volt a mérleg, ott 24 kg -t mutatott ha jól emlékszem, de az kb. Adrika súlya...24-25 körüli cipőmérettel rendelkezik (mindjárt itt a tavaszi cipő vásárlás ideje, akkor tudok pontosabbat). Az ovis csoportban nemcsak korban legfiatalabb, hanem centiben is a legkisebb. erről jut eszembe egy aranyos történet. Farsangkor macinak öltözött. Még egy maci volt a csoportban, a legidősebb és egyben legmagasabb gyerek a csoportjukban. Annak a kisfiúnak az anyukája lefényképezte őket a telefonjával, ahogy egymás mellett állnak. Nem túlzás, Áronka a mellkasáig ér annak a kisfiúnak. De nagyon édesek egymás mellett!

Áronról továbbra is az a kép van bennem, hogy folyton olyanokat mond, amin nevetni kell. És hogy olyan igazi megmondóemberke, még mindig. Most például ebéd közben tudtuk meg, tőle, hogy neki nincs szülinapja (amit említettem, mert nem vagyunk kiöltözve), és majd alszik és utána mindenki öltözzön fel, én készítsek addig neki tortát. Reggel mamáék köszöntötték telefonon, mondta nekik, hogy még egy kisvonatot sem kapott. Mama mondta milyen sokszor emlegetik, erre az volt a válasz, hogy ne emlegessék őt, mert ő akkor csuklik és azt ő nem szereti. Ilyen ő.

Amit kisebb korában hiányoltam, hogy nehezen kezdett el énekelni, elég soká (tesókhoz képest) mondókázni - ez már a múlté. Már nem kell könyörögni, hogy énekeljen valamit. Amiket tanult boldogan mondja, énekli itthon is.

Rajzolni, festeni, kifestőzni nem szeret, legózni, kirakózni, memória játékozni, puzzlellel játszani annál inkább. És persze autózni. Nagyon jó megfigyelőképessége van.

Étvágya változó, de az még mindig igaz, hogy a gyümölcsöket nagyon szereti. És a gumicukrot. És az "olvadós rágót". És a teát. És az üdítőt. És még mindig utálja a töklevest:D

Szeret köztünk aludni. este, délután szinte sosem választja a mi ágyunkat, inkább a sajátját, már ha egyáltalán alszik. Hétvégén leginkább az a módi, hogy szombaton délután nem tud elaludni, viszont vasárnap délután sikerül. Este nehezen altatható, de ez főként abból adódik, hogy késő érünk haza napközben, későre nyúlik a vacsora, a fürdés. És valamikor játszani is kellene.

 

Fényképeket majd készítek, rég tettem fel. És egy kis technikai dolog már megint...Pár nap múlva lesz 4 éves a blog, de még mindig tud meglepetést okozni a szerkesztése. Most például az a gondom, hogy az oldalt lévő dolgokat (linkblogokat) nem tudom szerkeszteni. Vannak pl az "akiket olvasok" közt, akiket már szinte sose olvasok, vagy már nem írnak, vannak viszont újabbak akiket igen. Csillagbaba nevét is szeretném átírni Eszter Helénára, és Bea egyelőre pocakban lévő harmadik kisbabáját is szeretném feltüntetni. Mióta megint változott a blog.hu-n a szerkesztés, azóta ezeket nem tudom végrehajtani. (nem tudok menteni, hiába írom át). Ha valaki tud ebben segíteni, és megosztja velem, megköszönöm! Addig is elnézést az érintettektől! Elég kevés posztot írok mostanában, másik blogban nem gondolkozom, nem  érné meg újat nyitni.

 

 

 

 

Szerző: gneke  2012.03.11. 14:35 7 komment

Címkék: születésnap áron

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr444309597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cucka 2012.03.11. 15:43:56

Boldog szülinapot a kisnagyfiadnak! :)

(és hogy mindig te juttatod eszembe, hogy Hunor már öt ;) )

blogszrekesztésen sajnos már nem tudok segíteni, a múltkor bekukucskáltam, totálisan megváltozott minden, de én pont azért nyergeltem át másik szolgáltatóhoz, mert nagyon döcögőssé-nehézkessé vált a blog.hu. :(

gneke 2012.03.11. 16:55:55

@cucka: Köszönöm Cucka! És igen, Hunornak pedig boldog 5.et;)
A blog.hu egyre jobban idegesít engem is, csak én már annyira ritkán írogatok (időhiány...) hogy nem tudom folytassam-e ott, annál a másik szolgáltatónál.

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2012.03.11. 17:52:50

Nagyon boldog szülinapot a 4 évesednek!!!!
Nálunk is szigorúan ünneplősruha van ha ünnep van! ing+fekete nadrág:)
(ha ilyen nehézkes az átírás a blog.hu-n, akkor szerintem már várd ki míg megszületik a Harmadik, hogy végleges nevet írhass:)))

Csilli81 · http://malibaby.freeblog.hu 2012.03.16. 23:07:49

Még bennevagyok a 8 napba, úgyhogy akkor utólag is boldogságos szülinapot Áronkának!!:)

kikocs 2012.03.24. 07:49:04

Hát, régen jártam nálad, már el is felejtettétek az ünnepet, de azért Isten éltesse a legkisebbeteket! :)

Zsibrák 2012.04.04. 09:29:15

Isten éltesse nagyon nagyon sokszor a drága kis megmondóemberkédet!!! És szintén utólag kívánunk nagyon boldog névnapot is! Virtuális koccintás egy finom málnaszörppel! :)

Ui. A sünitorta nagyon jól néz ki!!
süti beállítások módosítása