Épp készültem, hogy Lili kérését teljesítem, írok magamról pár titkot most hétvégén, de valami jött, ami kicsit rásegített hogy bemutassam magamat:-) Természetesen a feladatot is megoldom, egy új bejegyzésben, de most előbb erről írok. Vagyis: a lányom titkai rólam;)

 " Az én édesanyám

Az én anyukám szeme világosbarna, a haja szőkésbarna és közepes termetű.

Ha baj van mindig segít, lehet, hogy időnként megszid, de annak megvan az oka. Mikor kicsi voltam, Ő minden este mesét olvasott nekem. Ha valamit kinéztem magamnak és kérleltem, hogy vegyen nekem olyat, Ő megvette. Ha nem értem amit tanulunk, elmagyarázza és ha olyan a házi segít benne. Ha valami bánt megvígasztal.  Direkt olyanokat főz, amiket én is szeretek. Mindig megért, és  segít és segít az én jószívű és kedves anyukám. ha döntés előtt állok, Ő kiáll mellettem, és ha a tesómmal verekedünk igazságot tesz kettőnk között. Ő sokszor játszik velünk. Sokszor megkérem, hogy sétáljon velem és ő nem ellenkezik. Elvisz minket szórakozóhelyre és ha olyan helyen vagyunk ami nem annyira tetszik Ő megérti. Ő az, aki igazán nagyon foglalkozik énvelem. Sok sikert a vágyai teljesülésében, mert ha a vágyai teljesülnek, akkor biztosan boldog, és nagyon hosszú élete lesz. "

Megjegyzés: kiderült, hogy szórakozóhelyen érti a Mekit, a munkahelyi majálist, a munkahelyi mikulásműsort. Pedig nagy derültséget okozott a felolvasásával:-)

Ugyanis az anyák napi műsoron most nem verset tanultak a gyerekek, hanem ehhez hasonló fogalmazásokat írtak, mindenki a saját anyukájáról és a nagymamáikról és ezek lettek felolvasva. A músort egy népszerű dal éneklésével kezdték és azzal is fejezték be, illetve a hangszeren tanuló gyerekek is előadtak egy-egy dalt (Adrika a Tavaszi szél vizet áraszt címűt). Nem győzöm elégszer megdicsérni a két tanító nénit, aki annyit foglalkozik ezekkel a gyerekekkel, most is rengeteget készültek. És ami mindig nagyon tetszik, hogy az év közben készült fényképekből összeállítanak egy kis mixet, amit jól esik ilyenkor megnézni:-)

Andoréknak nincs anyáknapi műsor, de ők sem feledkeztek meg arról, hogy külön köszöntsenek minket vasárnap. Ajándékot is kaptunk, a Buba énekét rajzolták le, leporello könyv formájában, versszakonként 2-2 rajzzal, és egy verset is elmondott, amit nem is ismertem.

 

 

 

 

 

 

 

Áronkának csütörtökön lesz a műsor, évzáróval egyben.

És hogy szórakozni is járunk...tegnap voltunk az évzáró osztályhangversenyen, két nagyunk hegedült:-) Andoron nagyon látszott, hogy izgult, neki nem lett tökéletes az előadása, Adrikán jobban látszott, hogy gyakorolt rá:D

Nekünk azért mindkettőjüké tökéletes volt.

 

Szerző: gneke  2012.05.13. 13:56 2 komment

Címkék: anya ajándék iskola hegedű andor adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr364505835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2012.05.20. 12:19:21

Nagyon szép ajándékokkal készültek a gyerekek!!!! Nagyon ügyesek!

gneke 2012.05.20. 16:25:58

@PBea: Köszönöm! Nekem is tetszenek, ötletes és meghatóan szép ajándékok ezek. És nagyon személyesek, ez teszi igazán széppé.
süti beállítások módosítása