Gyermeknap is elmúlt és én még egy anyák napi műsor beszámolójával tartozok.

Természetesen az Áronkáéval és a Katica csoportéval. Amire nevükhöz méltó meghívót kaptunk:

 

 A műsor megint két részből állt, az első részben volt az évzáró, vagyis vegyes mondókák, körjátékok, versek melyek témája valamelyik évszakról szólt – így végigmentünk azegész éven. Áronka egy téli verset mondott, harmadmagával, egyedül senki sem mondott verset, félő még, hogy mikor ki dönt úgy, hogy meg sem szólal.

A tavalyihoz képest Áron is bátran mondott verset. Akkor még zsebredugott kézzel állta végig a műsort és nem igazán tudta miért is van ott annyi ember, az idén bár a hangja nem hallatszott, de szépen végigmondta az összes mondókát, énekelt a körjátékoknál, szépen szavalta az általa mondott verset.

Az évzárós rész után kis időre kivonultak, majd ajándékokkal a kezükben tértek vissza, hogy az anyukákat, nagymamákat köszöntsék.

 

Végül a nyugdíjba vonuló óvó nénijüket köszöntötték, aki már március óta nincs a csoporttal.

A másik óvó néni viszont egymaga nagyon szépen betanította ezeket a gyerekeket, korukhoz képest színvonalas műsort adtak elő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És hétvégén is várt rá egy fellépés, épp apa születésnapjára időzítette az első hegedűs fellépését. Nagy sikert aratott azzal a bátorsággal, ahogy fellépett a színpadra, meghajolt majd néhány hangot pengetve eljátszotta az "Aki nem lép egyszerre" című dalocskát. Büszke voltam rá:-)

 

 

 

 

Szerző: gneke  2012.05.28. 18:23 Szólj hozzá!

Címkék: ünnep anya ajándék óvoda hegedű áron

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr804551229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása