Ahogy az előző posztban írtam, kedden az iskolai szülőiről nem fogok korán hazajönni - nem is sikerült. 17 órakor kezdődött és én a sulikapun 19.47-kor tettem ki  a lábam. előző nap Andor tájékoztatójába be volt írva, hogy a kezdés az étkezőben lesz. Kicsi gyomorideg, hogy már megint miért pont az ő osztályuknak van valami kavar, hisz Adrikáéba nem volt ez beírva. Aztán jóval logikusabb volt a magyarázat, felesleges volt már megint paráznom, ugyanis csak arról volt szó, hogy két osztálynak ugyanazok a tanítónői, Andorék ofője tanítja a másik osztálynak is a matekot, körit, míg a másik osztály ofője tanítja Andoréknak is  a magyart, rajzot így nem kellett a két pedagógusnak két helyen ugyanazt elmondani. Viszont utána folytatódott csak az osztályt érintő dolgokkal az értekezlet. és tartott amíg tartott, a végén persze pénztárcanyitogatással fejeződött be. És ez utóbbinak még nincs vége. Sőt, most kezdődik.

Új osztálytársa lett Adrikának, fővárosból érkező kisfiú és mindjárt első nap be is osztották mellé padszomszédnak. Apa is elfoglalta helyét híres és ismert apuka felesége mellett ;) (Apa: na, tőlem kérdezhet, én semmiben sem tudok neki segíteni. Én: beszélgessetek Cs. Tamás dalszövegekről...kis segítség,hogy ki az új osztálytárs)). Náluk a megszokott mederben folyt az értekezés, Andoréknál szintén - most hosszabban hallgatva a tanítónőt nagyon szimpatikusnak tűnik és azt hiszem amellett hogy megköveteli majd a tananyag elsajátítását legalább meg is tesz mindent azért, hogy ne csak számonkérhessen, hanem jól le is adja az anyagot. Igen, elhangzott, hogy hétvégén, szünetekben nem lesz házi  - azért a hétvégét most is végigtanultuk.

Megoldódott az ismeretlen tanítónéni rejtélye is. Szeptemberben valóban másról volt szó, hogy napközis lesz, de akit végül napközisként kaptak most jött az iskolába, fiatal és kedves és lelkes.

Áronunk pedig elevenedik a csoportjában. Igaz, hogy nem sírva kezdtük végre valahára a tanévet, most a szeptemberi beszokás új formáját ismerhettük meg, sajnos kis agresszió formájában. Reménykedünk az óvónénivel, hogy sikerült az elején elcsípni és megakadályozni a további ilyen típusú rosszaságot, azt hiszem kellően megijedt Áron és többé nem fordul ilyen elő.

Végére hagytam  a munkahelyi dolgokat. Egy koleganő elmegy tőlünk másik osztályra. Hónapok óta tudjuk, de a héten lett hivatalosan bejelentve. Jón helyette új ember, szintén másik osztályról. Holnap irodai költözés, észnélküli hat ember cseréje, de ez a legkevesebb, hogy másik padba ülünk,...mindenkinek saját gépe, saját jogokkal, megszokott telefonmellékkel...És emellett rengeteg munkával. nem hiányzott ez a székcsere most.

Szerző: gneke  2012.09.30. 14:31 Szólj hozzá!

Címkék: munka iskola óvoda andor áron

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr674811376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása