Természetesen a mi családunknál, gyerekeinknél is a mikulásról szólt az elmúlt hét. Jött is több helyről, két nagyszülőtől, tőlünk, az iskolából (osztálytárshúzás), oviból - kettő is, mert a hagyományos ovison kívül Áronék csoportja valami rajzpályázaton nyert, így az egyik élelmiszerlánc mikulása is meglátogatta őket, az én munkahelyi kis csoportom is ajándékozott (szintén az egymásthúzós módszer), valamint a vállalati mikulás a szokásos nagyszínházas előadással. Az idén a darab három ismert mese eljátszásából állt, nagyon rövid és nagyon jó volt.

A színházon kívül szombaton volt egy jó délutáni programunk, mégpedig az iskola rendezett alapítványi estet, ami nem a báli ruhás szülőknek szóló verzió volt, hanem az adventi családi délutánhoz hasonló - díszítettünk mézeskalácsot, a fiúk farigcsáltak fadobozt, készítettünk tobozmanót, angyalkát, részt vettünk könyvesházi játékokon, népitáncos műsort néztünk, teaházban teázgattunk, sütiztünk, disznótorost ettünk, mikulással fényképezkedtünk, tanárokkal-tanítónőkkel beszélgettünk és végig nagyon jól éreztük magunkat.

A hét legkevésbé sikeres programja ezúttal a hegedűhangverseny volt. Nem tudom érdemes-e okokat keresgetni, hogy miért, de sokan eltévesztették a darabjukat, két-háromszor újrakezdték, köztük Adrika is, aki le is jött a színpadról, majd kis kihagyás után (közben kb három gyerek szerepelt) ment fel újra lejátszani a tanult Mozart-dalocskát.

Mindeközben a vállalatunknál lezajlott egy sikeres audit, a gyerekeknek egyre több a tanulnivaló, félév vége előtti hajrá, rengeteg dolgozat.

Itthon ráhangolódás az ünnepre, még nincs becsomagolva semmilyen ajándék, tudom, van még idő (örüljek, hogy egyáltalán majdnem minden meg van véve), de ilyen velem még nem fordult elő sosem - a mikuláscsomagokat alig tudtam összeállítani anélkül, hogy Áron meg ne tudja, észre ne vegye, le ne lepleződjön a csoda.

Két hét múlva Szenteste. Nagyon várom, nagyon várjuk.

Szerző: gneke  2013.12.10. 22:34 Szólj hozzá!

Címkék: család ünnep mikulás advent iskola hegedű

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr115685280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása