Volt egy évszakváltás, remélem szép tavaszunk lesz:-)

Áronkával voltunk hatéves státuszon, kötelező védőoltást beadatni. 114 cm és nagyjából 18 kg  a súlya (17,8). Minden rendben volt, szépen válaszolt minden kérdésre - mondta is a védőnő, hogy veled beszélem meg a dolgokat nem anyával. Persze szóba került, hogy megy-e iskolába, aztán miután kiderült, hogy nem és miért jött az aggodalom, hogy lesz-e olyan csoport az oviban, ahol nem fog unatkozni és a tanács, hogy különórákra járassuk mindenképpen.

Aznap délután matematikaverseny eredményhirdetésére mentünk. Adrika az ötödikesek közt a megyei egész előkelő 13. helyet szerezte meg, amire persze nagyon-nagyon büszkék vagyunk! Mindez volt kedden, azóta már volt egy töriverseny és egy másik matekverseny is.

Imádom ezeket a versenyeket, és ahogy nő, egyre nehezednek a feladatok és mivel én ezeken a logikai feladatokon élek egyre jobban élvezem, ha egy feladatsor minden feladatát meg tudom még oldani. Kíváncsi vagyok hanyadikig leszek még erre képes. Kikapcsolódok, örülök, ha megoldom, mert mindegyik feladat logikai. Ha magyarverseny van, azt azért szeretem, mert mégsem azzal keresem a kenyerem és olyan jó érzés megoldani hibátlanul akár a feladatsort, hát a természetismeret verseny érdekes, mert annak azért ismerősnek kellene lenni, főleg ami nem biológia, bár még főként az, de mégiscsak természettudós volnék vagy mi. A töriverseny? Arra semmit nem készült a lányka, nem is lett olyan jó, az állítása szerint, de az a tantárgy tőlem elég távoli és bár most elhatároztam, hogy velük együtt tanulom az érettségiig bepótolandó a hiányosságaimat mégsem tudnék most versenyen indulni belőle:-)

Szombaton óriási élményben volt részük, mondhatni szuperfenofrenetikomaxikapitális volt - Mary Poppins előadáson volt Adrika és Andor, iskolai szervezés, október óta vártuk ezt a szombatot! Sokáig úgy volt, hogy én megyek Adrikával - ötödikesek közül vittek két osztályt eredetileg, de sokan nem vállalták a költségeket, így a lefoglalt jegyek közül ami kimaradt lehetett jelentkezni és már akkor kértünk két jegyet, hogy vagy Andor vagy én megyek vele. Én Andort szerettem volna, Adrika meg engem, de mikor a többi osztálytárssal is a tesója ment akkor belátta, hogy Andor jobb választás, mint én. Én már csak azért sem tudtam volna menni, mert valami gyomorrontást vagy ki tudja milyen vírust szedtem össze, ami szerdán hőemelkedéssel, majdnem lázzal, hányással, később hasmenéssel kínzott és még szombaton sem voltam valami jól. Itthon még csak hagyján, el is voltam, de a háromórás buszos utazás oda, majd vissza, közben ugyanannyi előadás persze közösségben elég kockázatos vállalkozás lett volna.

Persze lehet hogy megint csak a mh-i dolgok miatt van a gyomrom görcsben. Három éve vagyok itt, gyes óta, most teljesen más munkakört tanulok be, ugyanebben a csoportban, miután a régi munkámat már nem fogom csinálni. Van rá kb egy hetem, hogy betanuljak, egyik kolegám tanít be, aki szintén mást fog csinálni, ugyanitt. Páran elmentek a csoportból, "kiváltak" a csoportból, az a munkakör, amit eddig csináltam, ők kerültek más helyre. Ez így bonyolult, de ennél többet meg nem szívesen kürtölök világgá.

Közben örülünk a tavasznak, hétvégén az egyetlen itthonmaradó gyermekemmel tudtam kettesben lenni, játszani, kimenni vele bicajozni, tegnap pedig ismét kisgyerekkoruk videóit nézte a család, ami annyira jó volt!!! 9 évvel ezelőttit, mikor Andorka még csak egy éves volt, majd hat évvel ezelőttit, mikor Áronka született! Amellett, hogy megható is persze szétröhögtük magunkat. És emlékszem, mikor felvettük és én rögtön nézegettem vissza és mondta Apa, hogy majd 5 év múlva milyen jó lesz visszanézni, nem akkor, mikor felvesszük. és tényleg, sokkal jobb több év után.

Ezek az élet igazi értékei.

 

Szerző: gneke  2014.03.24. 22:07 1 komment

Címkék: színház védőnő iskola fejlődés andor áron adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr125877227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Napocska77 2014.03.27. 10:26:23

gratulálok a versenyekhez! A munkahelyi dolgok isemrősek nálunk is ez van. Erre megyek vissza, mindenhol ez megy gondolom
süti beállítások módosítása