Nem csak ünnep, hanem kirándulások is voltak májusban, az említett családin kívül iskolai kirándulások, természetesen.

Volt egyrészt a Madarak-Fák napja, amit minden évben ünnepel, a suli, persze a természetben, valóban madarak és fák közlében. Alsósóknál igazából most volt először természetközeli, mert nekik eddig sportpályás futóverseny és tornaverseny volt, most viszont ők is a város közeli ún. Erdőspuszták területén tölthettek pár órát el. És a hangyafutás sem maradt el:-) Adrikáék imádták a vetélkedőt, melyre osztályonként két-két csapat alakult - a vetélkedőre pedig lehetett előre készülni, sőt kellett is - menetlevéllel, csapatindulóval, koreográfiával, talán mással nem is.

Van a szokásos egynapos osztálykirándulás, ami az idén Andornak Pesten volt - Országház, Néprajzi Múzeum, metrózás, Duna-parti séta volt, Adrikáék pedig Aggtelek-Jósvafőn töltöttek egy igencsak programdús napot. Andoréknak volt még egy háromnapos kirándulás is, "erdei iskola", nem igazán erdőben, mert Beregdarócon voltak, és persze a közeli műemlékeket is megnézték, mint pl a Tákoson és Csarodán lévő templomot.

Áronék gyermeknapi kirándulása még hátravan, várhatóan megint nyíregyházára mennek az állatkertbe, bár tavaly voltak, de sokan minden évben újra elmennek oda, annyira klassz állatkert van ott. Nem volt tiltakozás, hogy megint oda mennek, bár én már tartok tőle, hogy ebben a másfél hétben nem lesz belőle semmi... ami még hátravan az oviból, tanévből.

Az ovis tanév igazából már befejeződött, sőt a többiek el is ballagtak és Áronkánk egyedül búcsúztatott, mivel csak ő maradt itt a csoportból. Nagyon bízom benne, hogy ez az egy év jól fog neki telni, a leendő óvó nénije már el volt tőle ragadtatva, mikor reggel olvasni hallotta:-) napi program ugyanis, hogy Áronka elolvassa a faliújságra kitett aznapi menüt. Arra járt a leendő óvó nénije és neki is fel kellett olvasnia, mert ő " nem tudta mit esznek aznap" :-) Aztán megdicsérte és mondta, hogy de jó lesz,. hogy az ő csoportjába fog járni jövőre, mert ő fogja a gyerekeknek a társasjáték szabályokat elolvasni.

Ha már iskolába nem is megy, de zeneiskolába felvették. Eddig ugyanis a hegedülés mondhatni csak  úgy hobbiból zajlott, most viszont ő is rendes felvételit tett, a nehezített felvételit csináltatták meg vele. Énekelt. Visszaénekelte amit a szolfézstanár énekelt, egyre nehezebb ütemeket tapsolt vissza, hibátlanul. (benn voltunk a gyerekekkel és nagyon élveztük, pedig nekem ez már a harmadik ilyen próba volt, mert mindegyikkel benn  voltam eddig). A felvétel egyébként Áron-módra volt szórakoztató. Énekelte az Aki nem lép egyszerre címűt, ami úgy végződik, hogy ...csak 12 óráig. Erre ő: az egy fél nap! Szolfézstanár mosolyog, de ügyes vagy, hány éves vagy? -Hat. 3*2. Kész voltunk:-)

Ha már hegedű, túl is vagyunk az előadáson, az Adrika-Andor-félén, holnap jön áron fellépése, majd csütörtökön a vizsga.

A suliban a nagy évvégi hajrá végén járunk, ma volt az osztályzó konferencia a suliban. nagy meglepetések talán nem érnek minket, Adrika elvileg kitűnő lesz, egy dicséretről is tudunk már, nem is akármiből, nem is akárkitől, Andor sajnos úgy elfáradt évvégére, hogy amiből két jegy közt állt mindenből a rosszabbikat kapja, talán egyből nem, de abból még tegnap írt javítót. (ötösért!).

Andorral voltunk még Bozsik-kupás meccsen, szombat délelőtt majdmegfagytunk a pálya mellett, és voltunk pár hete Adrika - osztálytárs szülinapon.

megtudtuk ki lesz az osztályfőnök ötödiktől, és az  a hír járja, hogy olyan tanár, aki kiáll az osztályáért. Reméljük szeretni fogjuk.

Közben szerveződik a nyár, nagyon könnyen választottunk táborokat, és nagyon nehezen találtunk a családunknak nyaraláshoz szállást, talán soha ennyire későn még nem foglaltam, mint most - két napja lett lefixálva.

Zsúfolt májusunk volt. De már megszoktuk, hogy nem unatkozunk.

Mit hagytam ki? Kőművesek dolgoznak ismét a házunknál és lassan érik a meggy, cseresznye.

Ennyi...

 

Szerző: gneke  2014.06.03. 19:52 Szólj hozzá!

Címkék: család gyerekszáj kirándulás iskola tábor óvoda hegedű nyári andor áron adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr16264065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása