A második naptól, keddtől már nem volt lényeges, hogy mikor hová megyünk, mert egyformán voltak nyitva amikre kíváncsiak voltunk, viszont figyeltünk az időjárásjelentésre, ami keddre, főleg délutánra esőt ígért. Így aztán Aggtelek felé vettük az irányt, a barlangban mindegy, hogy kinn hideg van vagy kevésbé és az esőt sem érezzük meg annyira mint mondjuk valamelyik zempléni vár látogatása során.

Mentünk hát Aggtelekre, vagy Jósvafőre - ez nekem most felnőttként esett le, hogy több bejárata van a barlangrendszernek. ez azért érdekes, mert Adrikáék májusban voltak ott osztálykiránduláson és nekik végig Jósvafő volt hirdetve, én gyerekkoromból egyértelműen Aggtelekre emlékszem, apa pedig nem volt még ott, ő csak a hozzájuk közeli abaligetire emlékszik, amin össze is lehet vitatkozni, hogy melyik akkor a hosszabb??? No, szegény Adrika boldogan mondta, hogy megmutatja merre jártak Jósvafőn, én pedig addig-meddig irányítgattam a családfőt sikerült a másik bejárathoz mennünk, igen, az aggtelekihez.

A legnagyobb forróságban sikerült sorbanállnunk és várni, míg bekerülünk, ha jól emlékszem 1/2 12 vagy 12 óra volt akkortájt és egy egyórás ún. rövid barlangtúrára "fizettünk be". Nem is mi lennénk, ha a bemenetelt követően Áronra nem jött volna rá kb 2 percen belül a pisilhetnék, de most tűrnie kellett...Nyilván nem segített a 10 fokos hideg, de megnyugtattam, hogy emiatt érzi, hogy pisilnie kell, mert hideg van, víz is csepegett,  patak is csordogált, mint ahogy szokott lenni ilyen helyeken:-)

Végtelen hosszúnak tűnt egyébként mellette az egyórás túra, pl sírdogált azon, hogy ő nem látja azokat a formákat a cseppkövekben, amit az idegenvezető mondott. Meg kellett nyugtatni, hogy nem baj, ha nem azt látja és onnantól kezdve próbáltuk mi elnevezni annak a cseppkőformákat, aminek ő látja. nehéz volt, hosszú. Azt hittem jobban fogja érdekelni, tévedtem. Mikor kiértünk már nem volt túl szép az ég, de még jó idő volt, ebédeltünk, sétáltunk, majd beültünk a kocsiba hogy menjünk valamerre. Szlovákiával is voltak még terveink, pl Rozsnyó, betléri kastély, kezdtük Rozsnyóval. Az kb 30 km-re vagy talán még attól is kevesebb távolságra volt. Tudni kell, hogy pár éve a munkahelyi kirándulásunknak része volt, de akkor én nem mentem kirándulni, így teljesen új volt nekem is amit láttam. nem sokat, mert ott is kifejezetten a főtért néztük meg, ami bár elég nagy, de könnyen, hamar bejárható. Kb negyedóra alatt néztük meg.

Betlérre már nem is mentünk, mert addigra egyrészt késő volt egy kastélylátogatáshoz, másrészt egyre jobban gyülekeztek az esőfelhők az égen és jobbnak láttuk visszaindulni a szállásra. És persze fáradtak is voltunk. Viszont Adrikának megígértük, hogy visszafelé akkor megállunk Jósvafőn, hogy megmutathassa amiket az osztálykiránduláson megnéztek. Addigra viszont leszakadt az ég. Rajtam kívül mindenki kiszállt bőrig ázni megnézni valamit, és apa is fényképezni akart ott valamit én csak arra vártam, hogy érjünk haza. Ebben a legnagyobb szakadó esőben, tartva az esernyőt, fényképezőgépet érték el apát a hotelból, hogy este át kellene költöznünk egy másik szobába, mert ahol lakunk azt újítani fogják másnap. (szalagparketta!!!). Hát apa mondta, hogy ez a beszélgetés most abszolut alkalmatlan, majd ha visszaérünk a szállásra, megbeszéljük. A recepciós mondta, hogy akkor már nem ő  lesz ott, de hát nem mi akartunk másik szobába menni, akkor meg miért a kérdés???

A nagy eső miatt kihagytunk egy Guinness rekord megnézését, a világ legnagyobb könyve esett útba (előzőleg nem volt tervben, nem tudtuk, hogy van és épp ott van), Szinpetrinél, majd ha legközelebb arra járunk és nem szakad az eső annyira mint amennyire most esett, akkor megnézzük!

Hazaértünk és kiderült hogy tényleg át kell költöznünk egy másik szobába mégpedig aznap este már ott fogunk aludni. Másnap ugyanis azt  a szobát újraparkettázzák ahol jelenleg vagyunk. Nem sopk részem kívánt aznap este egy költözést egyik szobából a másikba két ott töltött éjszaka után, de hát a muszáj a muszáj. Amit nem értettem, hogy mikor megérkeztünk, talán az egész hotel üres volt. Miért pont azt a szobát tudták kiadni nekünk amit két nap múlva újítottak?

Az új szoba, apartman viszont még hatalmasabb volt mint az előző, egészen pontosan hatszemélyre tervezett volt. Az átköltözés végül zökkenőmentesen ment, a gyerekek aktív közreműködésével, akik persze nagyon élvezték, hogy egy-egy szatyorral járnak-kelnek, hol ezt hol azt vittek-hoztak, én meg csak reméltem, hogy nem hagyunk ott semmit, nem vész el semmi. Nem költöztünk egyébként messze, két apartmannal arrébb csak, inkább a tudat esett rosszul, hogy menni kell.

Másnapra egész napos esőt ígért a meteorológia és nagyjából igazuk is lett. Múzeumos nap jött. Vizsollyal kezdtünk, ahol az eredeti Károli-féle Bibliát néztük meg, ami egy Árpád-kori templomban található. amely templom természetesen felújítás alatt volt-van. Ott nyomtathattunk is, mégpedig egy oldalt az eredeti Biblia egyik oldaláról. Onnan Telkibányára mentünk, ásványkincseket nézni, persze múzeumba. Eredetileg oda szerettem volna menni de az ottani szállásfoglalás végül nem jött össze, pedig az a falucska olyan igazi kis hegyi gyöngyszem, szerintem mesésen szép helyen van. talán  a legszebb falu volt a Zemplénben, persze ez megint személyes vélemény csak. Megnéztük tehát a múzeumot, ami elég kicsike volt, de nemcsak ásványok voltak benne, hanem bányászattal kapcsolatos tárlat, zempléni  kis állatok , így aztán mindenki talált kedvére való nézegetnivalót. Azt tudni kell, hogy én gyerekkoromban gyűjtögettem ásványokat, majd később egyetemista koromban tanultam is róluk (kristálytan, illetve ásványtan speckolunk is volt), és az maradt meg a tanultakból, hogy Magyarországon Telkibányán és a Mátrában Gyöngyösoroszin érdemes ásványokat gyűjteni, ott van a legtöbb. Volt is itt egy boltocska, ahol mindenféle ásványból készült tárgyat be lehetett szerezni, főleg ékszereket, illetve magát a köveket és persze minden gyerek választhatott valamit, valami apróságot:-)

Telkibányáról Hollóházára vettük az  irányt. na, itt nem vettünk semmit, bár a porcelánoknak is bolondja vagyok, de itt ugye jobban a zsebbe kellett volna nyúlni. Ez nyilván nem egy gyerekbarát hely, szerencsére egy sarokban van sakk, ahol aztán a gyerekek jól elvoltak, míg mi felnőttek nézelődtünk.talán még porcelánfestésre is lehetett volna jelentkezni, egy műhelyterem volt ott, de lehet azt csak csoportosan vagy előre bejelentve lehetett volna megnézni.

Kijövetkor már nem esett az eső, viszont eléggé fáradtak voltunk ahhoz, hogy még valamit is megnézzünk, mentünk hát vissza a szállásra a szebbnél szebb tájakon, ám a rossznál is rosszabb utakon.