Természetesen nálunk is megkezdődött szeptemberben az új tanév, kinek könnyebben, kinek nehezebben.

Áronnal kezdeném. Bár úgy gondolnánk, hogy  valamivel több, mint 3 év után megszerette az ovit, valójában ez most a héten nagyon nem volt igaz. Hétfőn elhoztam ebéd után, alvásidő elején, szabadnapos voltam ugyanis. Az első nap még csak-csak vidáman nagy csicsergéssel indult, szeretettel fogadták az új óvó nénik, viszont a hét többi napján sírva hagytam ott mindig. Pénteken már teljesen ki voltam készülve, mert akkor már otthonról a kocsiba beszállva elkezdte a sírást, és ez tartott közel háromnegyed órán át, mire otthagytam az oviban, mert dolgozni menni kell. Azért megtudtam amire számítottam is, hogy a sírás nem tart tovább amint kilépek, nagyon jól elvan, sőt "rosszalkodni" is képes, nem nagy dolgokat kell elképzelni, nincs baj vele. Nem nagyon valószínű, hogy erre az évre mély barátságot kötne bárkivel is. Azt hiszem mindannyiunk lelkiállapotát tükrözi a helyzet, hogy mennyire nem kívántuk ezt a helyzetet, hogy vele még oviba kell járni az idén.

Iskolás lett viszont ő is, zeneiskolás, amivel együtt jár a szolfézsóra is. Ami pedig épp abban az iskolában (is) zajlik ahová a tesók járnak. Van az több helyen is, de kényelmes a szomszéd épületbe átvinni. Erre viszont még nemigen  volt példa, hogy ovisként valaki zeneiskolás legyen és úgy tartózkodjon iskolában tartott órán, hogy nem tagja   a tanintézménynek, így arra gondoltam szólok az igazgatónőnek, hogy kell-e valami igazolás, kérvény, papír arról, hogy az ovis gyerekem a sulijában tartózkodik...épp bele is futottam hétfőn az iskolai aulában, balomon Áronnal és előadtam a helyzetet, hogy ne lepődjenek már meg ha heti kétszer 45 percben a gyerkőc az egyik teremben tartózkodik, iskolás gyerekekkel. A szolfézstanár egyébként vállalta ezt, hogy így tanítja, de azért a papírt írjuk meg róla, az a tiszta. Igazgatónő megnyugtatott, hogy hát persze, persze járhat ide, végülis TESTVÉRGYEREK. (Hoppá, ez számít????) Erre viszont ami a szívemen az a számon Áron, aki addig nagyon figyelt szépen megszólalt, hogy: "Hé! Én téged ismerlek. Asszem". Hopp. Kb a föld alá tudtam volna süllyedni szégyenemben, gondoltam jövő tanévre is megúszta hogy ide felvegyék, de szerencsére az ig.nő jófej volt és mondta, hogy persze, hogy ismerjük egymást, én is ismerlek téged, szoktál idejönni. Huhh.

Az első nap sok izgalmas nem történik a suliban, főleg nem két felsős mellett, mármint anyukának este viszonylag kevés dolga van, de mire hazaértünk totál kifáradtam. Délután ugyanis még a zeneiskolában is eltöltöttünk várakozással egy csomó időt, amikor bár kitaláltuk mikor is járjanak hegedülni, mind a hárman, de természetesen ez az időpont a héten még módosult és még lehet, hogy fog is. Újdonság lesz, hogy végre az iskolásaink egyedül is fognak közlekedni, mintegy 10 percnyi sétáról van szó és talán két lámpáról, de azért furcsa, hogy már itt tartunk - és nem lepődünk meg azon, hogy mi kisebbek voltunk, mikor egyedül kellett ide-oda mennünk, mert a mai világ más világ mint az akkori.

Andornak van talán nagy változás, hisz felsős lett, ismét új tanárok garmadát kapta. Bár szerencsére mégiscsak úgy alakult, hogy lettek közös tanáraik Adrikával, és ami nagyon szerencsés, hogy köztük van az angol és a napközis tanár bácsi is. Róla pár sorral lentebb majd írok, hogy miért örülünk. Megkapta továbbá az angoltanárt is, ami szintén nagyon jó. Adrika ezzel együtt kikapta a tavalyi angol témazárókat, amire azt a kijelentést tette, hogy "vakmerőség volt ez a tanárnőtől, tekintve hogy idejár a öcsém is és ráadásul tanítja."

Adrikának sok újdonság nincs, honismeret helyett eggyel több természetismeret óra, amiből az egyik olyan egészségtannak tűnik és így egyértelmű, hogy szeretni fogja. Legkevesebb változás nála van, majd jövőre várunk nagy változásokat.

Egyszerűbb már az első tanítási nap velük, hisz sok papírt amit hazahoznak csukott szemmel töltök már ki, szeretnek tankönyveket fedni, tantárgyhoz és személyiséghez illő matricát ragasztani rá. Évek óta tartom magam ahhoz, hogy füzetekből a sima elejűeket vesszük, mondhatni a legolcsóbb árkategóriásat, de matricából tolltartóból, dossziéból választhatnak saját ízlés szerintit - focis elejű, H.K, régen star wars és társai előfordulnak. És egy-egy füzetük is díszes elejű, az szokott lenni a leckefüzet, üzenőfüzet.

Az órarendjük, vagyis a tanórán kívüli órarendjük még formálódik, különóraként a röplabdát szeretnénk, ami kiváltaná a plusz tesiket is. Nem tudom mi okból, de Adrikát valahogy vagy nem szeretné ott a tanár bácsi, vagy ki tudja miért nem nagyon akarja röpizni hívni holott az általa kiadott cetlin az áll, hogy jelentkezés sorrendjében van a felvétel - és egyébként ami a mi időnkben számított a jó magasugrás, amiben viszont épp Adrika a legjobbak közt van, olyan testalkat, hogy a magasugrás és a távolugrás megy neki legjobban.

És hogy miért is örültünk, hogy napköziben is egy helyen lesznek,  egy tanárnál? Tavaly március végén elment egy másik iskolába tanítani Adrika akkori napközis tanárnője (mellesleg találkozunk vele  mert a kisfiának most lett Áron csoporttársa). Kaptak egy férfitanárt. Az elég hamar kiderült, hogy ezt a tanárt a gyerekek szeretik, olyan jó játékokat talált ki délutánonként, és olyan lelkesen mesélt Adrika, ráadásul a lecke is meg volt tanulva, szóval érezhető volt, hogy rendben van itt minden. Aztán volt olyan, hogy rendetlenkedtek, ekkor jött be a "szigor", amin szülőként jót nevettem, hogy milyen hetirend alakult ki. A hurrá hétfő és a külalak kedd nagyon szimpi volt szülőként - külalak kedden másolnak, akié a legszebb az  a következő héten megússza a másolást...

És most leírom a napközis házirendet, szigor van itt kérem :-) A házirend folyamatosan bővül, bármikor bekerülhetnek új pontok,  majd kiderül miért...

Laca bácsiról, a napközisről még annyit, hogy kiderült a munkahelyemen többen osztálytársai voltak, és ez azért érdekes, mert nem itt tanultak középiskolában, hanem tőlünk mondjuk 70 km-re. Sok a közös ismerős.

Laca bácsi napközis házirendje

1. Laca bácsi a tanár, mi pedig a diákok és ennek megfelelően viselkedünk.

2. A napközi alatt nem énekelek.

3. Ha mondanivalóm van jelentkezek és felszólítás után elmondhatom

4. Ha Laca bácsi csendben figyel minket, az azt jelenti, hogy nekünk is csendben kell lennünk.

5. A telefont csak engedéllyel, indokolt esetben vehetem elő.

6. A hetirend:

Hurrá Hétfő

Külalak Kedd

Szépolvasó Szerda

Csodajó-játék Csütörtök

Projektor Péntek

7. Nem vágok a másik szavába

8. Nem sértegetek másokat

9. Mindenkit az anyakönyvezett nevén szólítok

10. Ha rosszul viselkedtem magamtól bocsánatot kérek.

11. Bocsánatkérésem legyen őszinte

12. Nem beszélek csúnyán

13. Napköziben nem festhetem ki az arcomat (Hello Kittynek).

Vajon melyik pont került be Adrika miatt a házirendbe?

És ami még tetszett. Adrika büntetése ha rosszul viselkedik, hogy Andor mellé lesz ültetve.

Az érzelmi életük is elég izgalmas volt a héten, elsősorban Andoré. Négy év kitartó plátói szerelem után közölte, hogy "dobtam Rékát". Az új kiválasztott kislánnyal jókat kergetőznek az udvaron, talán még a fociszenvedélyt is legyőzi a fogócska.

És már a héten versenyre is fizettem be pénz. Megkezdődött a 2014/2015-ös tanév. De már csak 175 nap.

Szerző: gneke  2014.09.06. 13:42 2 komment

Címkék: tanulás gyerekszáj szerelem ház iskola óvoda hegedű andor áron adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr136674879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PB 2014.09.08. 15:16:07

Laca bácsi jó fejnek tűnik :)

További zökkenőmentes, sikeres tanévet kívánok mindhármujuknak! És nektek is persze :)

gneke 2014.09.09. 20:52:49

@PB: Köszönjük szépen. Nektek is könnyű tanévet!
Laca bácsi jó fej, több ilyen tanár kellene mindenhová. 26 éves bácsiról van szó egyébként:-)
süti beállítások módosítása