Az őszi szünet óta azért történt egy s más és már lassan itt a következő szünet és persze megint nem jelentkeztem. Kis mentség, hogy gépünk sem volt több mint egy hétig.

Őszi szünet utáni hétfő. megkezdtük a következő tanévre készülést - Áronnal. Ha esetleg mégsem sikerülne megint az az iskola ahová a tesók járnak, úgy gondoltuk szétnézünk máshol is. Van másik ismert iskola a környéken, ahová Áront várták és a szülőket, mert itt nem tartanak kifejezett nyílt napot hanem a leendő elsőst várják a szülőkkel egy előre lefixált időpontban. Ez az ami bár egy hónappal legalább előre meg volt beszélve, de készülni rá nem lehet. Próbáltam én Áronkával megbeszélni, hoyg miért is megyünk oda és hogy ez nem azt jelenti, hogy oda fog járni, persze hogy előre ki nem számítható dolgok mindig vannak. Először is áron számára egy iskola létezik: ahová a tesók járnak. és ahová ő is jár szolfézsra és ahová persze majd pő is járni fog. A másik dolog, hogy egy kevesebb mint 7 évessel akármilyen értelmes is nem lehet minden szituációra felkészülni. a történet harmadik része, a megértés szempontjából írom, hogy a két iskola, ahová mentünk és ahová a tesók járnak a város gyakorlatilag legjobb 5 iskolájának számítanak, mindkettő olyan ahová már a szülészetről kihozva kellene menni beiraítkozni és persze ennek megfelelően elit és nehéz bejutni. Egyik sem körzetes.

Mentünk tehát az intézménybe és Áron kb 10 mp alatt buktatott le minket azzal, hogy a kérdésre miszerint jár-e iskolába gyorsan rávágta, hogy ő már félig iskolás és itt elmondta annak az iskolának a nevét, ahová a tesók járnak - mindezt két másik család füle hallatára akik már épp befejezték az iskolában szétnézést, mi akkor kezdtük. Mindezt megelőzve az igazgatónőnek bemutatkozott teljes nevén, G.Á. E, és megengedte neki, hogy röviden csak áronnak szólítsa. Az iskola, tanterem egyáltalán nem érdekelte, látott ő már olyat, hisz ő félig iskolás, Ezt később többször is megemlítette, hogy ő szolfézsra jár iskolába és ő tud hegedülni és zongorázni. Előző héten voltunk G.mamánál ahol zongorázott, a felvételt megosztottam a fb-on, így gyorsan rá is kérdett az igazgató helyettesnél, hogy hát nem látta a fb-on a felvételt???? Aztán részletesen elmesélte, hogy milyen ruhában játszott, gondolom, hogy egyértelművé tegye hogy melyik felvételről is van szó. No, a másik suli kapcsán így elég hamar el kellett magyarázni, hogy mit is keresünk mi ott és hogy igen, megpróbáljuk újra majd azt a sulit ahová a tesók járnak, de nézelődünk máshol is, pont itt a vetélytárs intézményben...Egyébként az egész beszélgetést videóra kellett volna venni, irigylem azt  a határozottságot amivel a fiunk rendelkezik. Semmi meglepődés amiatt, hogy egy felnőttel beszél, egy számára akkor először látott idegennel, egy tanítónővel egy igazgatónővel. A teljesség igénye nélkül a következő mondatokat hallhattuk. Az igazgatóhelyettesi irodánban vagyunk, ülünk négyen, igazgatónő kérdezi áront. Áron meésl, mesél. Majd a végén: majd gondolkozom rajta, hogy ha holnap is jövök akkor miről beszélgessünk. Vagy későb, mikor már végre nem tudott mit mondani magáról, akkor a következő mondat hagyta el száját: akkor most már én kérdek, jó? Amikor pedig az igazgatóhelyettes mondta, hogy akkor most már tőlünk kérdezne valamit akkor helyet akart velünk cserélni *- addig ugyanis ő ült épp szemben a tanítónővel nem pedig mi. nem akarok bizakodó lenni, de azt hiszem ide, ahová születni kell azt hiszem sikerült magát eladnia...De mi ugye máshová hajtunk, mert a tesók máshová járnak. Az iskola egyébként nagyon szimpatikus volt, ig.helyettes pláne, kedves, türelmes.

Időközben a miiskolánk is feltette honlapjára a leendő tanítónők nevét, mármint hogy melyikük melyik osztályt viszi majd. Most persze már mindegy ki tanítja, de ráadásul ha abba az osztályba kerülne, a matekosba, ahová a tesók, akkor különösen örülnénk. Bizony, egy hónap múlva már ismét adjuk be a papírt és két hónap múlva már tudjuk hová fog járni.

Addig még lesz két zsúfolt hetünk, de különösen a mostani lesz fellépésekben gazdag. szerdán a nagyok féléves osztályhangversenye, hegedűből, pénteken Áronka az oviban lép fel az adventi műsorban, mesekuckósokkal Lucázós műsoruk lesz, és hegedülni is fog. Szombaton tornaverseny, a nagyoknak a suliban alapítványi est. Énekelni fognak magyarul is, angolul is. Szombaton így osztódik a család, apa megy a tornaversenyre Áronnal, én a suliba. A jövő hét már majdnem eseménymentes. Kihagyjuk a munkahelyi karácsonyi bulit, de megyünk 50éves a beat Magyarországon koncertre.

És a közelmúlt. Mikulás járt mindenfelé szinte. Áronék Hortobágyon vonatoztak a "zöld" mikulás elé, ott néztek műsort, mi a munkahelyen húztuk egymást és Andorék is az osztályban. Adrikáék is húztak, de ők majd utolsó héten ajándékoznak, inkább lesz karácsonyi, mint mikulásos. És ha már közösségépítés: Adrikáék is voltak az osztállyal kijutós játékon. sikerült is nekik  a megadott 60 perc helyett 48 perc alatt kijönniük - mondjuk heten voltak talán a csapatban. Adrikának az nem tetszett, hogy sok volt a lakat, de nem ő nyitogatott, ő a rejtvényeket oldotta szépen sorban. És ha már logika...Készülünk a hatosztályosra keményen. Ma is épp egy magyar és egy matek feladatsort oldogatott. Kicsit nehézkesebben ment, mert olyan kérdések voltak benne amit még nem tanult. Sebaj, van még több mint egy hónap január közepéig, biztos még ezután tanulják. Magyarból az elérhető 50 pontból így kicsi segítséggel 47 pontot ért el.  A mateknál is volt olyan rész amit még nem tanultak. Pl százalékszámítás. De mivel most tanulták a tizedestörteket, így azért kilogikázta. Ellenőrzésnél vette észre: a nyolcadikos felvételi feladatsort sikerült megoldania. Voltunk egyébként a kiválasztott középiskola nylít napján, ott is remekelt. (én is, szerepeltem a táblánál egy feladatmegoldással). Izgalmas év eleje következik.

 

Szerző: gneke  2014.12.07. 22:27 Szólj hozzá!

Címkék: advent iskola óvoda hegedű andor áron adrienn

A bejegyzés trackback címe:

http://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr366965751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.