Múlt bejegyzésben említett események kipipálva: kezdődött Adrika és Andor hegedűs fellépésével. Ezen is túl vagyunk...Adrika sajnos belesült, ami nem lett volna baj, senkinek sem tűnt fel, ő viszont ott a színpadon befejezte, helyreült. Nem volt könnyű darab, de jól tudta. Azt hiszem most kezdődik ez a korszak, amikor leblokkolnak, stresszhelyzetet kellene megoldani, ott helyben dönteni, magabiztosan azt mondani, hogy kezdhetném előlről? Andor lejátszotta, de ellőtte mikor elgyakorolták mondta nekem, hogy akkor most ez így jó is lenne, csak közönség ne lenne.

Aztán folytatódott Áronka szereplésével, mesekuckós műsor az ovis adventi műsorban, Lucázós szerepet játszottak. Viszont a műsort Áron kezdte hegedüléssel. Másnap szombaton ismét fellépések voltak, Áronnak kiválasztós tornaverseny - tavaly is volt már, 5 kisfiú és 5 kislány egy oviból. Hat ovi szerepelt, másodikok lettek., Viszont az ő ovijukból két gyereket választottak ki, hogy érdemes lenne tornával foglalkozniuk és ő az egyik. Azt hiszem el kell elzen gondolkoznunk, egyeztetni, szervezni, családi összefogni, hogy azzal foglalkozzon mindegyikük amiben tehetséges. Csak időnk lenne több...Adrikáék közben a sulis alapítványi esten léptek fel, Adrika az iskolai énekkarral a Muzsika hangjaiból adta elő az ismert részletet, illetve volt egy német-angol vegyes énekkar, amiben Adrika is és Andor is szerepelt. Így aztán a szünet előtti utolsó hét elég zsúfolt és eseménygazdag volt, maradt egy vasárnap az utolsó heti dolgozatokra készülni..Nem is tudom, hogy szerencsére vagy kevésbé szerencsére hogy voltak dolgozatok, nagydogák, témazárók. Azért jó, mert most nem kell a szünetben olyan sokat tanulni, épp csak egy-egy leckényit a "tanulós" tárgyakból - történelem, természetismeret.

Utolsó hét...50 éves az Illés együttes koncertre mentünk Apával. Akinek igaza volt, hogy mi bizony a legfiatalabbak közt leszünk, előre szólt mégis meglepett a helyszínen, hogy ennyire idősek vannak ott. Kb 70 év volt az átlagéletkor.

Tegnap óta itthon vagyunk, készülünk az ünnepre. Ennyire későn sosem készült nálunk mézes - tegnap gyúrtam be a tésztáját és most délután sütöttük ki. Adrika segített. Még kellene díszíteni. Hamarosan díszítjük a fát is, éveken át 23-án este csináltuk, igaz akkor még a meglepetés miatt, így tudtuk elhitetni a kicsikkel, hogy angyalkák díszítik. Most már tavaly óta együtt csináljuk, mind az öten, Áronka számára tavaly derült ki, hogy bizony a mi kezünk is benne van...

Minden kedves ismerősömnek, olvasómnak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk: G. család

Szerző: gneke  2014.12.23. 17:27 Szólj hozzá!

Címkék: család karácsony advent andor áron adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr537006965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása