Decemberben, mikuláskor szokás a suliban, hogy valakit kihúznak az osztálytársak közül akinek ajándékot adnak és persze mellé verset kell írni. A verset kmm..hát sokszor én írom. ennyit az előzményekről.

Ezek után ma Adrika mindenkinek-mindenkiről írt egy verset, íme:

"Koszorús költőnk, na vajon ki lehet?

Megtudjátok, csak hallgassátok versemet!

Ő az, ki Andorral mindennap tanul,

Sokszor olyan sokat, hogy nagyon kiborul.

De szomorúsága hamar elszáll: még ma,

Hiszen valaki mindig felvidítja.

Mikor sírni látom, én is kétségbe esek,

Nem szoktam vigasztalni, ilyenkor mit tegyek?

Na, de térjünk vissza az első sorra,

A válaszom egyszerű, csak annyi, hogy Anya."

Apához előzetes: Ő viccesen magáról mondja, hogy szép embőr, továbbá Adrika és a meggy...talán írtam, hogy nyáron szinte az egész termést ő magvazta ki egyedül? Jöjjön a vers, Apához:

"Családunkba tartozik egy "szép ember" apa,

Ki, ha bármi elromlott rögtön megjavítja.

A fiúkat már nehezebben tartja kordában,

Hisz mindig csak dübögnek otthonában.

Persze azért én sem vagyok könnyű eset,

De én kárpótlásul magvazok sok meggyet.

Most pedig írtam egy rövidke kis verset,

Nem másnak szántam, mint Édesapám Neked."

Áronka verse előtt annyit kell tudni, hogy tényleg tudja mitől kék a csiga vére - a benne lévő rézvegyület adja. A tornaversenyes részt érteni fogjátok, és hát a sok szerelem közt most Petra a befutó.

"Nem tudod, hogy mitől kékvérű a csiga?

Biztos lehetsz abban, hogy Ő elmagyarázza.

Ha van pár perced, ne nagyon hívd Őt,

Mert lehet, hogy lecsökkenti szabadidőd!

Szerelmei váltakoznak, most éppen Petra,

Ki szintén a tornacsapat tagja.

Meg akarod venni? Nem adom semmi áron!

Számomra annál többet ér ez a bizonyos Áron."

Andort szerintem nem kell majd magyarázni. Foci és nemtanulás...

" Ha van valami jó kis focis téma,

Az biztos, hogy Ő már tud róla.

Ha rajta múlna, hogy most mit csinálhat,

Az udvart átalakítaná egy focipályának.

Sajnos a tanulással nincsen túl jóban,

Sok embert akaszt ki ezzel szépen sorban.

Bocsi, hogy tőlem e verssorokat kapod,

de csak így tudtalak jellemezni Andor."

 

Büszke vagyok a következő koszorús költőre a családban, aki TŐLEM örökli ezt a tehetségét :-)

mezeskalacs_csalad.jpg

 

 

 

Szerző: gneke  2014.12.24. 23:44 1 komment

Címkék: anya apa karácsony andor áron adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr367009551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PB 2015.01.16. 08:48:38

De ügyes :) Aranyos versek!
süti beállítások módosítása