Egyre többször tervezem, hogy befejezem ezt a blogot és nem írok több bejegyzést, mert már annyira sablonos az egész és szinte semmi újat nem írok, csak ismétlem magam. nem jelentkezek rendszeresen, nincsenek is olyan újdonságok, mint amikor itthon voltam Áronkával és egy kisgyerek mindennapjait írtam le, dokumentáltam sokszor fényképekkel is.

Azért jutott ez épp most eszembe, mert ma 7 éve kezdtem a blogot írni, az alig 10 napos Áronka mellett és ahogy az évek teltek úgy lett egyre kevesebb újdonság vele és mindannyiónkkal kapcsolatban.

Azért a 7 éves Áronról annyit tudni kell, hogy 117-118 cm és 20-21 kg körüli magasságú és súlyú kisfiú. Még mindig lenyűgöz, hogy mennyire okos, gyakorlatias, mennyire harmadik gyerek Ő. Aki mindig kicsi marad nekünk, és ráadásul tényleg alacsony is - az új ovis csoportban, ahol korban a második legidősebb, magasságban épp fordítva van, majdnem a legkisebbnek számít.

A héten íratjuk be az általános iskolába, és már nagyon várom, hogy ott legyen. A napokban nézegettünk a szobájába új bútorokat, íróasztalt, ágyat, kettesben, és olyan jó, hogy dönthet melyiket szeretné, csak sajnos a szobája méreteivel van gond, olyan kicsike szobája van. Nem tudom hová fogjuk a sok játékát tenni, a rengeteg könyvét, és a kedvenc távirányítós autóinak is kellene hely. Hiába lesz iskolás, játszania még kell. Bár már neki is a mobiltelefon a kedvence, és nem telefonálásra, hanem kifejezetten játékra használja, el sem hiszem...Mint ahogy az is hihetetlen még mindig, hogy folyékonyan olvas...múlt héten a mesekuckós foglalkozásra tanult új mesét olvasta fel családi körben, háromszor. A feladat az volt, hogy hétvégén háromszor el kell olvasni, na de nem neki kellett volna, hisz ovis még. Sebaj, helyettünk felolvasta ő. Családi kör - mivel akkor ünnepeltük a születésnapját, a kék hetes számgyertyával, újabb távirányítós járgánnyal és egyéb ajándékokkal.

 

 

Szerző: gneke  2015.03.21. 15:30 Szólj hozzá!

Címkék: születésnap áron

A bejegyzés trackback címe:

http://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr957289003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.