Szombaton végre többheti szervezés után eljöttek az első látogatók Áronkához: Ani barátnőm és családja és Timi. Meg is beszéltük, hogy első gyerekeknél eltelt a hat hét és másnap már látogattuk egymást, míg most hogy mindenkinél két gyerek van nálunk pedig a harmadik egyre nehezebb összehozni ilyen talikat. Arról nem is beszélve, hogy első babát várva még cukrászdába is eljutottunk :O
A látogatás természetesen jól sikerült (miért ne sikerült volna jól?), Áronka egész szépen viselte és még este sem sírt (két tesójánál már nagyon megszoktuk, hogy a látogatók után nyűgösebbek voltak). Szép ajándékokat kaptak, Áronka nyári rucikat, napozót és rövidnadrág-póló együttest, kiskönyvet, játékmozdonyos csörgőt,  Adrika és Andorka pedig egy-egy Anna, Peti, Gergő könyvet ami mostanában a fő kedvenc.
Én kicsit beújítottam a desszertekkel: a szokásos és hagyományos Tiramisu mellé Epermisut is készítettem, szerintem nagy sikere volt, pedig nem lett tökéletes. Első próbálkozás volt, legközelebb a jól bevált piskótákkal fogom készíteni. Történt ugyanis hogy levettem a polcról két doboz babapiskótát és itthon az epermisu készítésésnél bontottam ki és akkor derült ki, hogy bár a formája babapiskóta, de attól sokkal kisebb és laposabb, alig egy milliméter és jobban át van sülve. A dobozra nézve csak az látszott hogy babapiskóta. És az is volt ráírva.





Szerző: gneke  2008.05.28. 10:55 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr25491449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.