Már megint nem sikerült időben azaz a napján írnom...

Andorunk 26-án lett 5 éves!!!!!

És akkor is épp szerda volt.

Tartozom is egy szüléstörténettel, ami egyrészt a leghosszabb másrészt a legrövidebb volt az én három szülésem közül.

Leghosszabb, mert már 17-én elkezdődött, éjjel egy órakor. Fájásokkal. Tartott kb. hajnal 5-6 óráig. Nagyjából 10 perces fájások voltak. Aztán nap közben is nagyon sokszor és nagyon fájt. Este aztán távozott egy kis nyák is, véres...

Akkor már biztos voltam benne, hogy másnap szülök, de nem így lett. A szülés napjáig összesen 5 ilyen éjszakám volt, mindig éjfél után és több órán keresztül 10 percenként jóslófájások jöttek. Ma sem tudjuk miért épp 25-ről 26-ra gondoltam azt, hogy már elég, most pedig bemegyünk, legfeljebb hazaküldenek. 22-re voltam kiírva, előtte nap pénteken délután mikor megvizsgált az orvosom azt mondta, hogy a következő hét második felére várható a baba, picivel mégis hamarabb jött.

Tehát 26-án éjjel 2 óra után keltettem Apát, hogy menjünk. Adrikát felébresztettük, anyukáméknal 1/2 3 körül telefonáltunk, hogy visszük Adrikát, talán eljött az idő...

3 óra előtt pár perccel szülőszobára kerültem, akkor én 5 perces fájásokat mondtam, de a szülésznő aki az adatokat felvette 2-3 perceseknek látta. Igaza volt...az ügyeletes orvosmegvizsgált, meconiumos magzatvíz, 3 ujjnyi méhszáj. Orvosom üzente, hogy burokrepesztés (ez volt 4h-kor), majd jön ő is. 5 óra körül ért be és 2 - 2 és fél órát jósolt, addigra lesz baba.Végül később, 8 h 20 perckor született meg Andor Attila.

A születési ideje körül van egy kis kavar, ami nekem horoszkópban hívőnek rosszul esik.

Tehát megszületett 8 20-kor (érdekes, nem is pontosan akkor, de itt ebben a kórházban valamiért kerekítési szabályt alkalmaznak az időre is, csak 0-ra és 5-re végződő percek vannak). A 2 órás megfigyelési idő alatt elküldtük az sms-eket, közben a szüleim is hívták a kórházat, mondták, hogy 8 20-kor megszületett az unokájuk.

Mire a 2 órás megfigyelési idő eltelt és a kezembe adtak egy papírt amit a gyermekágyas osztályra vittem és ott le kellett adnom, azon születési időnek 8h 30 perc szerepelt. És az van az eü-i kiskönyvben is.

Mindegy, én TUDOM, mert láttam, hogy nem akkor született.

Érdekes,hogy Áronunk meg 0h20-kor született, (illetve 22-kor). Kétszer láttam ugyanott a nagymutatót.

És amivel kezdtem: azért a legrövidebb, mert legkevesebb időt vele töltöttem a szülőszobán, mindössze 4 és fél órát.

A születési súlya 3200 g volt, és 54 cm hosszúra nőtt, azóta 17.6 kg és 111 cm.

 

Szerző: gneke  2008.11.28. 00:39 3 komment

Címkék: szülés andor

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr88792411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Napocska77 2008.11.29. 23:42:14

Isten Éltesse sokáig Andorkát, egészségben, szeretetben!
Jajj de nagyon gyönyörűek, mindhárman!:-)

Pankababa 2009.11.30. 22:44:33

azért ez a 4 és fél óra szemtelenül kevés:-))

gneke 2009.11.30. 23:53:47

@Pankababa: Annál többet szenvedtem az előző 10 napban. Aztán Áronnal sikerült több mint fél napot eltöltenem...
Nálatok is kerekítették a születési időpontot? Ha jól emlékszem mi egy kórházban szültünk.