Ma ünnepeltük Andorkát, mivel hétvége van, most értek rá eljönni a dolgozó keresztszülők, unokatestvérek, K.mamáék.

Reggel óta nagy volt az izgalom, sőt már napokkal az ünneplés előtt, ennek több oka is van: egyrészt ritkán találkoznak az unokatesókkal, cirka 200 km távolság választja el őket egymástól, ami évi 2-3 találkozást jelent és ez már jónak számít, másrészt a várva várt ajándékok, játékok miatt.

Persze ugyanez az izgalom van az unokatesóknál is, szerencsére nagyon szeretik egymást.

Az együtt töltött idő jó hangulatban telt, a gyerekek részéről a szokásos elevenséggel,  ami részünkről a szokásos neveléssel:-))))

Áronka sem nagyon akart lemaradni az ünneplésről, azaz szinte semmit nem aludt napközben, viszont este 7 körül úgy bevágta a szunyát, hogy nem is ébresztettük ma fürdéshez. Majd látjuk, meddig alszik, reméljük reggelig.

 

 

 

Szerző: gneke  2008.11.29. 23:40 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr9795508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.