Remélem a pechsorozatnak is. A közepébe csapok: Nem vették fel Áront iskolába. Reggel az oviban szóltak, hogy a nap folyamán derítsem ki, hogy mi van, mert nekik legkésőbb holnap be kell adni az önkormányzat felé ,hogy ki hová jelentkezett és ki nem és miért. Hívjam fel az…

Szerző: gneke  2014.02.27. 23:10 4 komment

Címkék: verseny iskola áron adrienn

Azt terveztem, hogy írok Áron iskolai felvételéről-nem felvételéről, minden nap várjuk az értesítést, levelet, hogy a fellebbezésünk eredményes volt-e. Ezidáig nem kaptunk semmit se, ugyanakkor akit felvesznek-felvettek azoknak jövő héten már beiratkozás. Hogy mi történt…

Szerző: gneke  2014.02.24. 23:07 8 komment

Címkék: verseny betegség iskola óvoda andor áron adrienn

...mert az nem indok, hogy kicsi még, mert még nincs hat éves és lehet hogy délután fáradt lesz és maradjon még oviban ahol meg egyértelműen azt mondják, hogy mennie kell iskolába, meg egyébként is két tesója is ide jár hát hány helyre szakadjon már a család, és hány bőrt…

Szerző: gneke  2014.02.03. 18:06 3 komment

Címkék: iskola áron

Semmi változás. Még mindig köhögök, több mint három hete már. Elég sok gyógyszert, gyógymódot kipróbáltam, valahogy egyszer csak elmúlik. Családunk férfitagjai rendben vannak, Adrika is köhög. Az iskolások hétfő óta suliban, múlt héten csak hétfőn voltak, aznap délután…

Szerző: gneke  2014.01.23. 23:51 Szólj hozzá!

Címkék: betegség iskola óvoda hegedű bizonyítvány andor áron adrienn

Szombaton majdnem éjfélkor állok (ülök) posztot írni, minthogy inkább feküdnék. Hátha egyszer vége lesz már ennek a betegségnek. Semmi extra, "csak" köhögök. És a velejáró torokfájás, náthaféleség. Még a két ünnep közt kezdődött és hiába voltunk egy hetet szabadságon…

Szerző: gneke  2014.01.12. 00:37 2 komment

Címkék: betegség iskola áron

Elhatároztam valamikor novemberben, hogy egy teljes posztot szentelek az Áronkával kapcsolatos dolgoknak, csak róla fogok írni, de aztán úgy adódott, hogy mire ezt eldöntöttem már mind a három gyerek körül történt valami. Áronka körül leginkább az történik, ami engem is…

Szerző: gneke  2013.12.01. 18:11 4 komment

Címkék: születésnap verseny advent óvoda andor áron testvérek adrienn

Áronunk aztán belejött az r hang és a nyelve pörgetésébe, de olyannyira, hogy egész nap csak berregett itthon. A következő, második foglalkozásra már ragyogóan tudta a pergő r-t ejteni. Azóta is volt egyébként foglalkozása, míg Andorral annak idején rengeteg verset, mondókát…

Szerző: gneke  2013.11.01. 17:27 5 komment

Címkék: ősz szünet hegedű áron

A hét meglepetése volt, mikor hétfőn délután az oviból úgy engedték el Áront, hogy másnapra vinni kell egy csomag zizit, egy  füzetet - ami nem kockás - és egy csomag zsebkendőt. Logopédiára. Ez minket annyira meglepett, mármint a logopédia, mint ahogy a szüleimet is és…

Szerző: gneke  2013.10.05. 15:30 Szólj hozzá!

Címkék: ősz óvoda logopédia áron

Szépen eltelt ez a hónap, szinte bejegyzések nélkül. Mi történt? Megkezdődött a tanév, arról írtam is. Viszonylag problémamentes volt, hamar összeállt az órarend az egyéb különórákkal együtt, ami nálunk egyrészt a hangszer másrészt pedig a tesióra kiváltása,…

Szerző: gneke  2013.09.29. 17:12 Szólj hozzá!

Címkék: tanulás kirándulás iskola óvoda andor áron adrienn Tisza-tó

A 11/11-nek vége lett. És jobb lett volna legalább egy nappal korábban leírnom mindezt, mert ma már az első nap eseményeinek fényében-sötétjében nehéz leírni a nyarat, összefoglalni a szabadságot. Tegnap volt egy gyerekünk aki nagyon várta a tanévet, ez volt Adrika. Volt egy,…

Szerző: gneke  2013.09.03. 00:20 Szólj hozzá!

Címkék: iskola óvoda andor áron adrienn

Vidáman telnek napjaink, tudván, hogy itt a vég:-) Például szülinapi buli lett hirtelen, nem is akárki hívta meg Adrkát - hát persze, hogy Á. Volt ám nagy boldogság, az ajándékba vett focilabda becsben tartva, a szombati napra pedig igen nagyon várva. el is jött a szombat és Áron…

Szerző: gneke  2013.06.10. 22:09 Szólj hozzá!

Címkék: születésnap tanulás iskola tábor hegedű andor áron adrienn

Biztos nem vagyok egyedül azzal, hogy mire eljutok idáig, hogy írjak, sokszor összegyűlik annyi minden, hogy néha el is felejtek mindenről beszámolni, így aztán cetlire gyűjtöm, címszavakban miről is szeretnék írni. Így ez a mai is elég vegyes lesz. Régóta szeretnék…

Szerző: gneke  2013.06.02. 14:53 Szólj hozzá!

Címkék: tanulás hegedű andor áron személyi nevelési adrienn

Akartam írni, hogy kikapcsolódunk, de azért ez nem mindig igaz. Csak majdnem. Volt egyszer egy hegedű fellépés, két gyerek, majd volt látogatóba G.mama nálunk, és véget ért a nevelési, már csak apa és én megyünk hogy elmondják mi történt a pár alkalommal, mit szűrtek…

Szerző: gneke  2013.05.26. 14:53 4 komment

Címkék: születésnap apa nyaralás tábor hegedű andor áron adrienn

Bevezetésképp csak annyit írok, hogy ilyen többet nem lesz és soha nem is volt, hogy mindhárom gyermekemnek anyák napi ünnepségére kell mennem. Kicsit most is sántít a dolog, mert Áronkáéknál nem műsor volt  hanem a szemtől-szembe köszöntés, Andoréknak mióta iskolás…

Szerző: gneke  2013.05.19. 22:58 2 komment

Címkék: anya iskola andor áron kamasz adrienn

Majálissal kezdtük ezt a hónapot, mint a legtöbb évben - munkahelyi ezúttal hot-dog - sör-üdítő - icetea variácóval, csúszdával, pónilóval, arcfestéssel, kánikulával egybekötve. Megjegyzem ha február lett volna,  farsang ideje, utólag kivitelezhető lett volna, hogy Adrika…

Szerző: gneke  2013.05.10. 19:29 Szólj hozzá!

Címkék: tanulás anya iskola andor áron adrienn

No, miután majdnem vége ennek a hónapnak is, írnunk kellene valamit, mi is történt velünk? Vagyis a tavaszi szünet - amit akkor télinek éreztünk - óta. Nem a legfontosabb, de megemlítem, hogy öregedtem. Kerekedtem. Apa szerint: "legalább már nem kell felfefé kerekítened". Nem…

Szerző: gneke  2013.04.29. 00:08 Szólj hozzá!

Címkék: születésnap andor áron adrienn

Tavaszi szünet utolsó napján eljutottunk Áronka 5 éves státuszvizsgálatára. Így adatokat is tudok írni, bár valahogy otthon ettől mindig kevesebb szokott lenni, de 106 cm és 17 kg. A súlyával kapcsolatban annyit tudok hozzátenni, hogy én még kb 2 hete mikor legutóbb beteg volt is…

Szerző: gneke  2013.04.02. 23:02 Szólj hozzá!

Címkék: húsvét védőnő fejlődés névnap áron

Pénteken nyílt nap volt Áronkáék ovis csoportjában, szerencsére meg tudtam oldani, hogy ott legyek. Nem tartott egész nap, csak délelőtt mintegy 2 órán át. Mivel a csoport nagy része tanköteles, szerintem elsősorban ezért volt most nyílt nap. Ráadásul előző nap volt az…

Szerző: gneke  2013.03.24. 22:36 Szólj hozzá!

Címkék: fejlődés óvoda áron

Először úgy terveztem, hogy írok majd magamról is egy posztot, és Apáról is egy posztot a gyerekekről írtakhoz hasonlóan, mert amikor azokat írtam épp rólunk is bőven kijött volna egy-egy anyag. Na de hol van már a tavalyi hó? Sőt, hol van már a farsang? Amiről képet…

Szerző: gneke  2013.03.17. 15:25 Szólj hozzá!

Címkék: születésnap betegség anya apa gyerekszáj óvoda andor áron adrienn

Ezúttal szülinapi köszöntés, mivel 5 éves lett :-) Boldog születésnapot!

Szerző: gneke  2013.03.11. 00:21 3 komment

Címkék: áron

Az előző, Andorról szóló bejegyzéshez visszatekintve, a legfőbb bizonyíték, hogy tanulok Andorral az, hogy Áron közben mindent megtanul:-) Lehet itt szó versről, halmazállapot-változásokról, csapadékfajtákról, angol szavakról...tantárgyaktól független. Eddig a számok…

Szerző: gneke  2013.02.20. 23:52 4 komment

Címkék: áron

Idei első bejegyzésemhez eddig gyűjtögettem az anyagot. Biztos öregszem, de nehezen szokom a változásokat, főleg ha ennyi van belőlük. Idei első hetünk, már ami munkahelyen, közösségben ért minket a következő dolgokkal járt. Áronkát vittük oviba, ahol dajka néni csere…

Szerző: gneke  2013.01.20. 14:57 2 komment

Címkék: munka anya apa iskola óvoda hegedű andor áron adrienn

Jól kezdődött, ünnepléssel, családi körben szülinappal, a 9 szülinapi gyertya mellett az egy darab adventit is meggyújtva. Hétfőn szabadnaposak voltunk, nyugodtan készülődtem a Mikulásra;) és a Karácsonyra. Igen, csomagolás...És még egy kis rendelés. Történt bizony, hogy…

Szerző: gneke  2012.12.09. 23:45 2 komment

Címkék: család ünnep szabadidő mikulás advent hegedű andor áron adrienn

Hogyan lehet egy ovis gyereket leszoktatni az alvás alatti bepisilésről? (Ami egyébként szeptember eleje óta fordul elő ismét). "Ha még egyszer előfordul, megfojtalak". Nekem erre nincs tapasztalatom, mert csak három gyerekem van, tehát sokkal kevesebbet nevelek, mint egy…

Szerző: gneke  2012.10.16. 21:14 7 komment

Címkék: fejlődés óvoda áron

Hétvégén Mihály-napi vásáron voltunk. (részletes beszámoló: majd...). Áront kérdem, hogy tetszett-e neki  a vásár, milyen volt.  Áron: Jó volt, csak nem kaptam főtt kukoricát, mikor kértem. Adrikának mondom este, hogy apa már érdeklődött mennyibe került ez a kis…

Szerző: gneke  2012.10.11. 22:02 Szólj hozzá!

Címkék: gyerekszáj áron adrienn

süti beállítások módosítása