A tavalyi évhez nagyon hasonlóan most is elmentem a leendő elsős szülőknek a sulibemutatón - azén az iskoláén amit elég jól ismerek, régen mint diák, most mint szülő. Ma pedig Áronkával voltam ott, ma volt a játszóház, ami teljesen a tavalyihoz hasonlóan zajlott. aranyos volt, várta, most az volt a napokban a kérdése, hogy viheti-e az iskolatáskáját:-)

Tegnap mind a hárman levizsgáztak hegedűből, és állítólag mind a háromnak nagyon jól is sikerült. Áronka vizsgáján volt egy jópofa dolog. Áronkának a Jézuska többek között okostelefont hozott. Természetesen nem mint telefont használja hanem mint a mi időnkben voltak a videojátékok, kvarcjátékok, ő is játékokat tölt le rá és azzal játszik. Mindegy, nem megyek bele a részletekbe, ahogy ők mondják "kockul". Tegnap a vizsgája közben az egyik vizsgáztató is a telefonját nézegette, vagy sms-t küldözgethetett a tanítványainak, hogy ki mikorra jöjjön vizsgázni, ki tudja, mindenesetre Áronunk megszólította, hogy "nem kockulunk!". Hatalmas röhögés fogadta állítólag.

Következő kör a jövő hét szerdai bizonyítványosztás lesz, aminek már azért lehet tudni az eredményét. átlagra nézve lesz egy 5,0 és egy 4,5. az 5,0-ás átlagú gyermekünk holnapután várja a drukkokat a sikeres középiskolai felvételijéhez. alig várom, hogy két nappal előrébb járjunk, és várom a jövő hét keddet, mikor bele is nézhetünk a műveibe.

Ha már mű. Leánykám is blogokat ír. Nevezi is őket ide-oda. Legeredetibb történet első helyezés, legjobb prológus harmadik helyezés - eddigi eredményei közül említve párat. A napokban novellaíró versenyre hívták, annyi  a szépséghiba, hogy nincs kész novellája a határidő pedig holnapután lesz, mindezt talán szombat vagy vasárnap tudtuk meg. Egy hét alatt nem írt egy novellát meg.

Ma énekversenyre jelentkezett, két hét múlva túl is lesz rajta. Aztán lassan készülhet a szóbeli felvételihez.

Így telnek gyorsan a napjaink.

 

Szerző: gneke  2015.01.15. 21:30 2 komment

Címkék: iskola hegedű

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr617078059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Napocska77 2015.01.20. 18:53:23

szia! sikerült a felvételi? gratula a bizonyítványokhoz nagyon szépek!

gneke 2015.01.20. 20:10:27

@Napocska77: Túl az írásbelin nagyon bizakodóak vagyunk, mindjárt írok is a pontokról, esélyekről. Áronka felvételije kb két hét múlva derül ki. Szintén bizakodóak vagyunk. Reméljük ezúttal nem hiába.
süti beállítások módosítása