Szóval.

Két gyerekért izgultunk most, hogy szeptembertől matektagozatos legyen. Először is Áronért, akiről mint tudjuk kiderült, hogy felvették iskolába és épp abba az osztályba is ahová szerettük volna.

És Adrikáért. Aki kb. két éve elhatározta, hogy meg kellene majd próbálni azt a hatosztályos gimit, ami most a legnépszerűbb a városban, annak is  a legnehezebb tagozatát. Naná. Ebben van kihívás, mondta.

Szépen végig is csináltuk ezt a félévet. Szeptembertől talán már indultak a felvételi előkészítők, amikre rendszeresen járt anyanyelvből is és matematikából is. Jött az a januári nap, amikor írt egy ragyogó írásbeli felvételit, ami után én Gauss-görbéket elemeztem napokig, hogy vajon ezzel mekkora esélye is van. Jött tegnapelőtt egy szóbeli felvételi, amiről persze sírva jött ki, még szerencse, hogy benn voltam és tudtam, hogy nincs oka sírásra, csak már megint a maximalizmus - érezte, hogy nem a legtöbbként adható 20 pontot fogja kapni. (és tényleg nem).

Ma aztán épp a hegedűórája zajlott, mikor kaptuk az infót, hogy van ideiglenes felvételi lista. Diákigazolvány a kocsiban, de sebaj, a hegedűtanárnál is mindenki OM azonosítója fel van írva. És hát mire jó az okostelefon? Honlapra fel. Örömmel jelentem be, hogy van egy gimnazista lányunk, aki 87 indulóból a 30 helyért sikeresen végzett a reméljük szerencsés 13.-on.. Persze ettől még előkelőbb helyet is elérhet, de hátrább már nem kerülhet. Mindegy egyébként, azt sem bántuk volna, ha a 30. helyen van. Csak legyen benn. Azért így kevésbé izgalmas.

Csak tudnám mikor lett nekem gimnazista lányom???

Mint a záporeső, úgy jöttek a könnyeim. Nem lehet ehhez hozzászokni.

 

Szerző: gneke  2015.02.26. 19:54 2 komment

Címkék: gimnázium adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr477223223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PB 2015.02.28. 13:19:05

Ügyesek vagytok! Gratulálok! Biztos a gimiben is jól meg fogja állni a helyét Adri.
Örömkönnyeket pedig ér hullatni :)

gneke 2015.02.28. 15:26:06

@PB: Köszönjük a gratulációt! Biztos ügyes lesz, szorgalmas és érett a gimnáziumhoz. Jót tesz majd neki a hasonszőrűek társasága, bár azzal itt sem volt gond a jelenlegi osztályában.
süti beállítások módosítása