Áronka szombat éjjel 7 hónapos lett:-)

Kezdjük a szerény adatokkal: 7630g, 69 cm, mozgásfejlődéséről az előző posztok egyikében beszámoltam - annyival bővül, hogy már ül önállóan is, kapaszkodás nélkül, bár így még nem igazán tud játszani, mert még kissé bizonytalan az egyensúlya.

Eddig elfelejtettem megemlíteni, hogy hetek óta hallgat a nevére és simogatja az arcom/arcunk. Nagyon jó érzés!

A szombati napunk programokban bővelkedő volt.

Az oviban őszi napot tartottak, ami egy nagyon kedves családi program, rengeteg játékkal, szórakozással. Persze kis késéssel érkeztünk, addigra már Bíró Gergő és testvére Nelli énekeltek, (Gergő anyukája a kedvenc óvó nénink...), majd lehetett jelentkezni, hogy ki szeretne a színpadon velük énekelni és persze Adrika is jelentkezett. Utána sorban álltunk arcfestéshez, Adrika ősztündér lett, Andorka pedig gepárd. Következett a kézműves asztal, ahol Adrika sólisztgyurmából természetesen Hello  Kittyt formázott, Andorka pedig utat...D

Közben ugrálóváraztak, elektromos motoroztak, pónilovagoltak.

Következett Resó műsora, ahol jókat nevettek.

Délután hivatalosak voltunk a Mekibe szülinapra, Andorka egyik csoporttársa 5 éves lett. Persze Adrika is hivatalos volt, így hármasban elmentünk bulizni. Ott is jól kiugrálták magukat, így legalább este nem volt gond az alvással. Bár Adrika K.mamáéknál aludt, mert ezen a hétvégén volt a Mihány-napi nagyvásár, ahová ő mindenképp szeretett volna elmenni, így vasárnap délelőtt ott voltak, majd délben Apa hazahozta.

Délután kedves munkatársaink (szintén a házaspár mindkét tagja Tevás) voltak nálunk babalátogatóban. Így ez a hétvége nagyon gyorsan, programgazdagon telt

 

Szerző: gneke  2008.10.13. 14:48 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr92711604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása