Biztos nagyon unalmas már olvasni, hogy megint szülői értekezleten voltam és valóban, lassan átkeresztelhetném a blogot a szülőik blogjává, hisz egy év alatt voltam mindkét gyermekem ovis csoportjában kétszer, Adrikának ősszel mint leendő iskolás  és Andorkának is volt egy plusz, mint logopédushoz járó gyermek. És most hogy Adrika iskolás lesz a leendő osztályának a szülői értekezletén voltam.

Nem kis várakozás előzte meg részemről, ugyanis az ő tanítónőjét egyiket sem ismertem, mivel az iskola nyílt napján erről az induló osztályról szó nem volt, tehát ezért nem is ismerhettem. Aztán kiderült, hogy az egyiket épp az óvodában tartott iskolabemutatóról ismerhettem, hisz az egyik leendő tanító nénije  tartotta.

A közel 2 órás értekezlet alatt nagyon szimpatikus lett mindkettő tanító néni, bízom benne, hogy valóban jó pedagógusok (amit hallottam róluk ismerősök által az zene volt füleimnek).

Megbeszéltük egy lista alapján, hogy mit kell beszerezni szeptember elsejére -  lehet majd a pénztárcát nyitogatni.

Ha már a tanító nénikről szó van, legyen a leendő szülőtársakról is - akinek még nem jár oviba, iskolába gyermeke, talán el sem hiszi ez milyen sokat jelent, bár nem a szülőkről szól sem az ovi sem az iskola, mégis sok mindent befolyásol, hisz a pedagógus is hozott anyagból dolgozik. Rossz szülői közösségre példa szegény Andorom csoportja. Nos, úgy néz ki, hogy szerencsés a lányom,  mert néhány perces beszélgetésből úgy tűnt a szülőkkel sem lesz gondunk, bár épp Andorka egy ballagó csoporttársa osztálytársa lesz, és hát épp az ő anyukája volt az, akit kérdeztem, hogy melyik osztályba fog járni a kisfia, (miután megtudtam, hogy ebbe az iskolába kerül, ahová Adrika),  és nem tudta megmondani. Remélem ezek a szülők vannak kevesebben.

Nagyon furcsa, hogy már iskolás lesz a lányunk...

Szülői értekezletből sosincs elég, szeptember végén lesz megint az iskolában, Andornak is lesz ősszel megint logopédiai, leendő iskolás, ovis csoportos - ha jól számolom az idén még négyszer megyek.

 

 

Szerző: gneke  2009.05.29. 10:45 1 komment

Címkék: iskola adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr401150498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2009.06.02. 09:28:04

Felpörögnek az események:) Drukkolok, hogy szerencsétek legyen a tanítónénikkel is és a szülőkkel is:)
süti beállítások módosítása