Nem nagyon szoktam recepteket közölni ebben a blogban, de most kivételt teszek, mert egyik kedves olvasóm kérdezte egyik előző posztomhoz: milyen az a borkrémleves?

A recept nem saját, azt már nem tudom megmondani, hogy tavalyi vagy azelőtti konyhai receptes falinaptár közölte-e, kivételesen azon ételek egyike, amit el is készítettem és finom is lett, sőt többször elkészítve sem untunk rá és még el sem rontottam:-)

A hosszú bevezetés után tehát következzék a Tokaji borkrémleves elkészítése:

Hozzávalók:

6 dl Tokaji édes Szamorodni, 4 dl víz, 2 ek cukor, 1 citrom, 1 db egész fahéj rúd, 2 db tojás, 1 ek porcukor, 1 cs vaníliás pudingpor, 2 dl tejszín, 2ek szárazon pirított szeletelt mandula.

Elkészítés: A bort a vízzel együtt fazékba öntjük, majd hozzáadjuk a cukrot, a citrom reszelt héját, az egész fahéjat, és felforraljuk. Közben a tojásokat kettéválasztjuk, majd a fehérjéket habbá verjük, hozzáadjuk a porcukrot, és evőkanállal a forró borba szaggatjuk. A habok egyik oldalát fél percig főzzük közepes tűzön, majd megfordítjuk és a másik oldalukat is fél percig főzzük. Ezután a borból kiszedjük a hablabdákat, majd a tojás sárgákat,  a vaníliás pudinggal, kevés vízzel simára keverjük és kevés forró levessel elkeverve a borleveshez öntjük. Közben folyamatosan keverjük, és ha felforrt a tejszínhez is adunk kevés forró levest, elkeverjük és szintén visszaöntjük a leveshez. Most már nem főzzük tovább, lehúzzuk a tűzről, majd tányérokba merjük, ráfektetjük a fehér tojáshablabdákat és megszórjuk kevés pirított szeletelt mandulával.

 

És akkor a változtatások, mert nincs recept amihez egy háziasszony ne nyúlna hozzá...

1. Nem feltétlenül Szamorodniból készítem, készült már Aszúból és Sárgamuskotályból is. Sőt a legutóbbi Furmintból.

2. Nálam sosincs otthon egész fahét, így őröltet szórok bele.

3. Tojáshab készítés: mióta valahol olvastam igazi gasztrobloggernél, hogy mikróban készíti a hablabdákat azóta én is úgy készítem. Egy tényér szélére szaggatom, majd a tányért be a mikróba és olyan 45-60 mp alatt el is készül. Nekem a borban, tejben főzés sosem ment, a madártejnél is mindig összeesik a hab.

4. A mi mikrónkon van crisp funkció, így a szeletelt mandulát ott pirítom.

 

És így nézett ki legutóbb, tányérokba merve:

 

 

 

Szerző: gneke  2009.12.27. 18:04 13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr441626610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WildShycu · http://igazvilag.freeblog.hu/ 2009.12.27. 19:27:05

Köszönöm!!!! Most megígérem, hogy ahogy lesz rá alkalom, el is készítem, de az államvizsgát megcsinálom előtte... Majd a diplomaünnepre otthon megpróbálkozom vele:) (nagyon gusztusos tálalás)

Csilli81 · http://malibaby.freeblog.hu 2009.12.27. 22:31:48

Dejó, hogy leírtad:) És milyen jól néz ki ott a tányérokban, biztos nagyon fini lett:)) Már régóta szemezek vele én is, és bár túlvagyunk a karácsonyon asszem hamarosan kipróbálom:) Szintén mindig kicsit alakítgatom a recepteket, így a kérdésem, hogy nem lesz túl sűrű az 1 cs pudingtól?? A másik, hogy ha nem vered túl keményre a habot, akkor nem fog összeesni a főzés után (legalábbis nekem sose szokott) és én sima vízben főzöm ki:) Bár ha a mikrós változat ilyen jól bevált, érdemes annál maradni:))

RKriszta 2009.12.27. 23:44:03

Nagyon gáz, de végre eljutottam és visszanéztelek. Hú, jó nagyok lettek a gyerekek. Mindig gondolok rátok, hogy vajon a te kisfiad, már űrhajót vezet, mert mindig szorgosabb volt mint Barni...:-)
Barni most már dumál mindent és nagyon kópé.teszek fel képeket...sok puszi nektek,

cucka 2009.12.28. 22:45:23

Levesrecept (is) mentve. :) Jól jöhet még, mondjuk a következő szülés előtt. ;)
(merthogy azt elfelejtettem mesélni, pedig Rád tartozik a legjobban, hogy mihelyst jó alaposan belaktam az almás téli desszertedből, még aznap éjjel elkezdődtek a fájások :))) Úgy látszik, arra várt a kisasszony! :))) )

gneke 2009.12.28. 22:45:24

Shycc: Mikorlesza diplomaosztód? Köszönöm a dícséretet a tálaláshoz.

Csilli: most pár napig nem otthon vagyok, de megígérem otthon megnézem a Te családod blogját is! Üdv nálunk és örülök, hogy szimpatikusak vagyunk. A borkrémlevest tavaly szilveszterkor készítettem először, a naptárban is decemberhez volt beírva egy ideig gondolkoztam, hogy inkább karácsonyi vagy inkább szilveszteri legyen, de karácsonykor lecsúsztam róla, így lett tavaly szilveszteri. A habot pedig majd kipróbálom vÍzben főzve is, olvastam/hallottam már többektől,hogy úgy is finom és nemesik össze!
RKriszta: Na, űrhajót még nem vezet. De dumál ő is egyfolytában. Anyai gének...Puszilunk mi is Titeket!

gneke 2009.12.28. 22:54:10

@cucka: keresztbeírtunk egymásnak!
Ugye milyen finom volt az a desszert? (Képzeld el milyen bűn rossz volt sósan).
Örülök, hogy ennyivel "hozzájárultam" Minkalányka születéséhez:-) Borleves szülés előtt...az alkoholnak terhességmegtartó hatása van, vigyázz!

WildShycu · http://igazvilag.freeblog.hu/ 2009.12.28. 23:34:16

Úgy február felé,még nem tudom pontosan..Januárban lesz az államvizsga, ilyen jól megoldott az iskolarendszer, tavaly májusban elballagtattak, és még majd egy évig járhattunk...

Csilli81 · http://malibaby.freeblog.hu 2009.12.29. 09:45:49

Várlak szeretettel:)) És miféle finom almás recept?? Mindjárt meg is keresem:))

gneke 2009.12.29. 10:37:09

@Csilli81: Pár poszttal lentebb,advent második vasárnapnál van egy téli desszert,fényképet is raktam fel róla, poharas, abban van alma, erre gondolt Cucka. Egyébként Aliz konyhájánál találtam rá.

Csilli81 · http://malibaby.freeblog.hu 2009.12.30. 16:20:41

@gneke: Igen még akkor meg is találtam és rögvest elmentettem:) A napokban el is készítem!!

Ingrid 2009.12.31. 15:19:21

Nagyon boldog új évet Nektek Gneke!

Pusziunk és remélem 2010-ben találkozunk!

Csilli81 · http://malibaby.freeblog.hu 2009.12.31. 17:09:23

Boldog Új Évet Kívánunk mi is, az egész családnak:)

gneke 2009.12.31. 17:29:30

@Ingrid: A találkában én is bízok. És persze nektek is boldog új évet!
süti beállítások módosítása