Amikor 10 éve és pár napja a Kaáli Intézet kapuján először beléptem, még nem sejtettem, de nagyon örültem volna ha valaki azt mondja hogy nekem lesz majd egyszer 3 gyermekem. Valószínű akkor azt hittem volna, hogy a beültetés lesz olyan sikeres, hogy 3 embrió megtapad és mindet szerencsésen ki is tudom hordani és egy terhességgel be is fejeződik nálam a címben említett dolog. Máshogy alakult. Történt még csoda: természetes úton fogant gyermekek, egy meglepetésszerű és egy tudatos tervezés eredménye. Szerencsére sokan vannak akikkel ez megtörténik, én személy szerint több olyan anyukát, családot ismerek, akik hozzánk hasonlóan jártak.

Olyat viszont nem, akikkel az történt ezek után, ami most velem. Mikor Áronka előtt egy harmadik gyermekben még gondolkozni kezdtünk én azt a korhatárt jelöltem meg magamnak, hogy 35 éves koromig ha lesz pozitív teszt, lesz baba, ha nem akkor nem. Kettővel is kerek volt a világ, volt egy lány és egy fiú. Aztán Áronka nemhogy jelezte, hogy jön, hanem meg is született 35 éves koromra. Nagyon örültem, hogy a terhesség alatt nem kell kitennem magam felesleges genetikai vizsgálatoknak, vetélés kockázatával járó felesleges dolgoknak. A születése után úgy gondoltam, most már elég. Van 3 gyönyörű gyermekünk, nagycsaládosok lettünk, ennek minden örömével, nehezével. Jött a tudatos családtervezés következő fázisa, a fogamzásgátlás

Amiről most írni akarok, elég nehéz elkezdenem. Talán nem véletlen hogy kaptunk még egy esélyt, hogy szülők legyünk. Egy negyedik esélyt...Több mint két hete, lassan már három, hogy érezni kezdtem azt a más hangulatot, ami eddig háromszor történt meg velem. Nagyon kétségbe estem, és mielőtt eljutottam volna egy tesztig, már törtem a fejem. Három gyermekre van kapacitásom, nem vagyunk már annyira fiatalok, Áronos terhességem sem volt valami könnyű már, és a türelmem sem annyi, hogy még egy gyermekre elegendő legyen. Fel is kellene nevelni. S bár életem legszebb korszaka volt mikor velük voltam itthon, legtöbb örömet ők adják és tényleg életem, életünk fő értelmei, de nem mertem ennél többet vállalni.

Igen, a teszt pozitív lett, és utána jöttek a szokásos dolgok, UH, halvány remény, mert a korától kisebb volt, hátha nem is fejlődik ki, aztán a kétségbeesés, mert mégis, az egymásnak ellentmondó tanácsok, percenként változó hangulat, tomboló hormonvihar bennem, az első terhességi harmad minden kevésbé szépsége, közben teljesen felkavaró anyák napja és anyák napi ünnepségek, miközben egyre inkább körvonalazódott, hogy nem, nem szabad.

Saját magamat legyőzve, csakis az eszemre hagyatkozva (szívvel ilyet nem csinál az ember) hoztam meg a döntést.

Péntek 13-án lettem túl rajta.  Testileg.  A lelki része folyamatosan zajlik, nem tudom az mikor fejeződik be.

Kommenteket ne küldjetek...Ide ne!