Az őszi szünet nekünk is az itthonról kimozdulást jelentette, mégpedig mint talán említettem is G.mamához mentünk. Kocsival a D-D közötti útról kissé kell csak letérni, alig 5 km-nyi kitérő az a falu, ahol a magyar Mikulás lakik:-)

Még talán meg sem születtek a gyerekek, mikor tervezgettem, hogy egyszer majd megnézzük velük, majd mikor már megszülettek akkor azt az ideális időpontot kerestük, mikor még se nem kicsik hozzá, sem nem nagyok hozzá és még hisznek is a látványnak:-).

Aztán jött az az idő, hogy mikor tudunk oda eljutni, mert az igaz, hogy mamához menet útba esik, de ahol mi lakunk azért attól jóval messzebb van (kb 240 km) mint G.mamától. Ráadásul a Mikulás sem mindig van ott a magyar házában, idén például ma kezdte el munkáját és december 23-án be is fejezi, mi pedig legközelebb Karácsony után megyünk megint.

Ma aztán hazafelé jövet beugrottunk megnézni a Mikulás házát. Először megnéztük a rénszarvasokat, felültünk a szánra, majd a manók háza után bejutottunk a nagyszakállúhoz.

Kíváncsian  vártam a gyerekek reakcióját. Sajnos Adrikát tavaly egyik osztálytársa annyira felvilágosította Mikulás-Jézuska téren, hogy neki és így Andornak is már nem tabutéma hogy ki teszi a csizmába a cukrot-diót-mogyorót. Áronunk még kellően kicsike, nála inkább attól tartottam, nem fog-e megijedni. Adrika kb. 4-5 évesen annyira félt a Mikulástól, hogy az oviban egyik évben december hatodikán bizony beteget kellett jelentenünk.

Áronunk cseppet sem félt, bátran válaszolt, igaz a nevét nem akarta elárulni. Adrika egész jól "vizsgázott", tudta a történetet, hogy honnan is ered az egész Mikulásmítosz, büszke voltam rá. Lehetett kérdezni  Mikulástól bármit, eleinte úgy tűnt, hogy az én gyerekeimnek nincsenek kérdéseik, mindent tudnak, de szerencsére fel lehetett tenni olyan kérdést, amin még ők sem gondolkoztak el (hogy tudnak repülni a rénszarvasok?). Végül egy-egy zsákocskát  kaptunk, az idei első és egyetlen igazi Mikuláscsomagunkat.