Hát igen.

A tervtől jól elmaradtam, miszerint hetente beszámolok a nyári szünetben történtekről. 

De azért megpróbálom.

2/11

Ez volt az a hét, amikor mind a három gyerkőc úszótáborban volt. Áron első tábori élménye, teljesen jól sikerült. Mondjuk így könnyű, hogy két tesó is ugyanott volt, és szerencsére ez egy jól szervezett tábor volt, még az sem zavarta meg a tábort, hogy épp ott rendezték három napig az úszó OB-t. A napi programok voltak átszervezve, addig az úszás reggel volt, az OB idején pedig du. Az öröm, hogy látták Gyurta Danit úgy tűnik feledhetetlen:-) Áronnak azt ígértük előtte, hogy ha tetszik mneki a tábor, még egy hétre befizetjük. Első nap azzal jött haza, hogy tetszik neki, jövő héten is menni akar.

Végül nem irattuk mégsem be, mivel a következő héten Andor másik táborba ment és amíg Áron is úszótáborban volt, addig azért Andor elég nagy segítséget jelentett az átöltözésnél. És elég is volt kezdetnek ennyi, majd jövőre is lesz nyár, lesznek táborok, mehet még.

A harmadik szünetes héten (3/11) Andor megint sakktáborban volt, mint ahogy tavaly is, Adrika pedig folytatta az úszást. Kicsit félve kezdte a harmadik hetet, mivel nem tudta lesz-e ismerőse, de lett:d nem is akárki. Á,  az osztálytárs, a szerelem:-) Akinek persze a húga is ott volt, így az utolsó táboros hét is nagyon jólt telt neki. Andornak szintén, ő is azt mondta jövőre ismét menne sakktáborba.

A táborok után nyaralni mentünk. A szállásunk a Szigetköz egy kis falujában Lipóton volt. Na de odáig még el kellett jutni:-)

Útközben először szép fővárosunkban álltunk meg, mégpedig a Halászbástya és a Mátyástemplom megnézését tűztük ki célul, valamint terveztük a Budavári palotát is, de végül arra mégsem került sor. Majd a Szigetköz egy másik kis falujába mentünk, ahol unokatestvéreméknél töltöttük a délutánt és kb 20 perc múlva érkeztünk meg a szállásunkra.

És ekkor kezdődött a tíznapos nyaralásunk.

Szerző: gneke  2013.07.21. 18:54 2 komment

Címkék: utazás nyaralás tábor

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr115417555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2013.07.23. 11:58:44

10 napos????? de jó lehetett!!!!
várom a beszámolót!

gneke 2013.07.25. 23:58:17

@PBea: most jutottam el a folytatásig, tényleg jó volt:-)
süti beállítások módosítása