Ennek a háromnak a bűvöletében éljük jelenleg napjaink.

Igaz Áronnal hétfőn-kedden itthon voltam, mert egy kis betegséget elkapott, hétvégén fájt a feje, gyomra, hányt is, Még júniusig ovis, nem rossz, de várjuk a végét.

Adrika életében nagy dolog történt szombaton. Középiskolai felvételit írt, hatosztályos gimnáziumba jelentkezett/fogunk jelentkezni. Szombaton írta a felvételit. Hazajöttünk és addigra már a neten lehetett látni a részletes javítási útmutatót, pontokkal együtt. Akkor számolgatni kezdtünk. Magyarból a fogalmazás 10 pontját figyelmen kívül hagyva (ezt nem tudtuk hogyan értékelik) mindössze 4 pontot veszített. A matek volt nehezebb, mint mindig, akkor szombaton mi úgy számoltuk, hogy kb 37-38 pontja lett. Kedden mentünk a suliba az eredményért, megnézhettük, lefényképezhettük a dolgozatot, átvettük az értékelőlapot, amit majd a jelentkezéshez csatolnunk kell. Végül magyarból 44, matematikából 39 pontot ért el az 50-ből - az átlagok (87 felvételiző alapján ebben az iskolában) magyarból 34,7, matematikából 26,9. azt hiszem messze az átlag fölötti eredményével jó eséllyel fog bekerülni az emelt szintű matekos osztályba, amire pályázik:-). A héten esténként Gauss-görbéket bújtam, miután az átlagpontszám kiderült és az ő egyéni pontszáma is. Még hátra van a szóbeli, ami már sokat nem változtat, 20 pontért megy. De azt hiszem a jó írásbeli alapján ilyenkor tudja már a suli kit szeretne felvenni..Bizakodóak vagyunk, hogy köztük lesz. Csak tudnám mikor lett nekem egy majdnem gimnazista lányom???

Félévi bizik kiosztva, az előző posztban írtam, hogy milyen lesz. Annyi pozitív változás van, hogy Adrika matekból kapott egy d betűt is az 5-ös mellé.

Következő izgulásunk Áronért megy, akiről másfél hét múlva kiderül felvették-e oda ahová tavaly is jelentkeztünk, szintén a matekos osztály a cél. Áronka is túl lett a hegedűs fellépésén, kezdhetjük a második félévet teljes lendülettel - illetve meg is kezdtük, már jegyek is vannak...

Addig még meg kellene maradnom, megint nagyon náthás vagyok.

Szerző: gneke  2015.01.23. 21:55 Szólj hozzá!

Címkék: iskola bizonyítvány gimnázium adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr197102925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása