Néhány poszttal ezelőtt említettem, hogy mennyi blogbaba naplót "zugolvasok".

Hétfőn reggel az egyikben szörnyű hírt olvastam egy kisfiúról. Aki épp egy nappal fiatalabb Áronkától...

Vasárnap lett 7 hónapos. Reggel még vidám bejegyzés egy 7 hónapos babáról, másnap már túl vannak egy szörnyű éjszakán, mert tudják: leukémiás. Később kiderül, hogy az agyában tumor van, éjjel agyvérzést kapott.

Harmadik napja egyéb sem jár a fejemben. Ismeretlenül, de mégis ismerősként sírok, olvasok, de rettegek olvasni, nehogy olyat írjanak, amit nem várunk, ami a legrosszabb. Reménykedünk, imádkozunk, egyre több ismeretlen és egyre több ismerős...Az anyukája jelentkezik, egyre rosszabb hírekkel, de reménykedve, Ő nem adja fel. Eddig sem adta fel, sajnálatos, hogy épp a gyermekorvosuk is vétkezett, nem is keveset. Voltak jelek, amiből az orvosnak tudnia kellett volna, hogy itt nagy a baj. Néhány utolsó bejegyzését visszaolvastam,  majd véletlenszerűen néhány posztot, gyakorlatilag a gyermekorvos sohasem állt a helyzet magaslatán.

Minden édesanya átértékeli az életét, próbál türelmesnek lenni a sajátjával, sajátjaival, hiszen mindegy milyen eleven, de egészséges/ek és ez a fő.