Anyai megérzésem bejött, Áronunk háromnapos lázas volt. Igaz majdnem 4 napig tartott...Péntek este még jól megijesztett minket, mert a láza épp 38°C-os volt, nálunk ez a határ - efölött kúp, alatta Nurophen. Mivel ez az esti fürdetéskor volt, úgy döntöttünk, kúpot kap. Következett az alvás előtti szopi, aminél szagot fogtam - hát igen, pelenkacsere. Valószínű a kúp egy része felszívódhatott, másikat nyilván nem adtunk Áronnak, maradt tehát a Nurophen. Alig hogy megkapta, ki is jött belőle. Több lázcsillapító kísérletünk nem volt, bíztunk benne, hogy valami azért használt a kétféle gyógyszerből. Éjjel még elég forró volt, reggelre nyoma sem volt a láznak. Kezdődtek a pöttyök. Mondják, hogy a férfiak hiúbbak a nőknél, erre kitűnő példa mindkét fiam Áron is, akinek mindenhová jutott a pöttyökből, főleg a hátára, hasára, tehát a törzsére, végtagokra kevesebb, kivéve az arcára. Ott egyelőre egy darab sincs. Még van egy napunk rá, hogy kijöjjön, mert a pöttyöknek is három napig kell lenniük.

Érdekesség, hogy Áronunk épp az egyéves szülinapjára kapta el ezt abetegséget, Adrika az egyéves szülinapja előtti héten - neki viszont az arca is tele volt a pöttyökkel, tudom, mert izgultam, hogy elmúlik-e a születésnapjára. (elmúlt).

Ovisaink jó úton haladnak a teljes gyógyulás felé, bár Andorka még ma elég náthás volt, Adrika pénteken és szombaton is több órán át aludt délután, ami nála azért rendkívüli, mert mire ovis lett addigra már rég nem aludt délutánonként - különösen  fáradtnak kell ahhoz lennie, vagy betegnek, hogy aludjon.

Nálam viszont mára tetőződött a nátha, unom már nagyon. És kezd fájni a torkom is.

Szerző: gneke  2009.03.15. 23:04 3 komment

Címkék: betegség láz áron

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr41004584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mária69 · http://haromcsillag.blogspot.com/ 2009.03.16. 09:55:05

Gyors gyógyulást kívánok a gyerekeknek.
Emlékszem, hogy amikor az első gyermekemnek volt ez a 3 napos láza, akkor hogy siettem az orvoshoz, hogy mi lehet a baja.
Nálunk is már kezd sok lenni a betegeskedés. Ati indította a sort újból, Kriszti folytatta. Tegnap este óta lázas Ati, Kittinek a torka fáj - láz nélkül, de itthon van, nem akart iskolába menni így.
Ati csak 1 hetet járt oviba. Mi lesz, ha az iskolában is sokat betegeskedik majd?

Zsibrák 2009.03.16. 12:37:28

Csak most lett időm elolvasni mi történt mostanában nálatok, s lám megint rosszalkodtok...
Kívánom, hogy gyorsan gyógyuljatok meg mindnyájan!

RKriszta 2009.03.19. 20:50:31

hát ez egy ilyen időszak..jobbulást
süti beállítások módosítása