Nem szívesen fogadok nevelési tanácsot olyantól, akinek
- felnőtt lánya van ugyan, de 6-7 korában a szülők válásakor az apjának ítélt a bíróság, tehát anyuka un. "vasárnapi anyukának" nevezhető. ( ha nekem olyan férjem lenne, akitől válni készülök, biztos nem lenne az az erő, ami válásra bírna, ha a gyermekemről kellene cserébe lemondanom)
- majdnem 3 éves lányát egymaga nem képes nevelni, említett nagytestvérre van elég sokszor bízva a nevelése.
- ellát olyan tanáccsal, hogy egy gyermeket nevelni is kell, miután ezt ő még sosem tette meg. A sajátjaival. Bár mindkét gyermekét maximálisan jólneveltnek, egyúttal zseninek is tartja - még a szikráját sem fedeztem fel egyiknél sem, de én biztos csak a saját gyermekimmel vagyok elfogult, azokkal a fránya neveletlenekkel. Bár a kétésféléves a Disney hercegnők nevét kívülről fújja, ellenben nem hallottam még tőle soha egy négysoros verset vagy dalocskát, vagy hogy valaminek a színét eltalálta volna.
- nagyon rossz hír: próbálkozik az én gyermekeimet nevelni, végülis valakin el kell kezdeni?
- rossz hír, hogy az illető rokon, (mint tudjuk, ezeket az ember nem választhatja meg),
- kisebbik gyermeke a gyermekeim unokatestvére
- jó hír: nem nekem rokon, bár a férjemnek sem, mégis a családban van...
- még egy jó hír: messze lakik, és talán elkerülhető a gyakori találkozás. Ígéretet kaptam rá, hogy igen, nem fogunk gyakran találkozni.
Egyébként jól vagyunk.
Vannak szerencsére barátok, akik felnyitották a szememet, hogy ugye, nem gondolom, hogy ettől kellene gyermeknevelési tanácsot kérnem?
Utolsó kommentek