Bár a virágkarnevál idején nem voltunk itthon, de mégiscsak sikerült az idén is pár feldíszített kocsit látnunk. Tavaly a sétálóutcán néztük meg utólag mindet, most pedig 3 autót ott sikerült, amelyik cég készíttette.  Az egyik  az új bevásárlóközponté, Jégkorszak 3 figuráival, ezt szépen körbejártuk, illetve a felsőbb emeletekről néztük (Adrika félt a mamuttól...), láttuk az egyik autószalon virágkocsiját,  és végül a munkahelyünkét, ami állítólag nagyon szép volt felvonulás közben: a középen lévő Föld egyik irányba forgott, a körülötte lévő egymás kezét fogó emberfigurák is forogtak épp ellentétes irányban. Persze Apára rá kellett kérdezni, hogy nincs-e véletlenül a munkahely előtt kiállítva ez a kocsi, aztán mondta, hogy de (nem minden évben van, talán az utóbbi 3-4 évben hagyták ott még pár napig). Így aztán megnéztük családilag.

Szerző: gneke  2009.08.29. 15:48 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr1001346515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása