Február elejét ígérték az iskolában, hogy kiderül kit és melyik osztályba vettek fel.

Elérkezett ma február eleje, délelőtt már próbálkoztam a telefonálással, de még nem volt végleges a lista, délután 2 óra utáni időpontot ígértek.

És 2 órakor tényleg kész volt a lista, és immár két matematika tagozatos gyermekünk van, mivel Andort is abba az osztályba vették fel.

Még nem tudja, de biztos örülni fog neki.

Egy leendő osztálytársát már ismerjük, szintén vegyész szülők, mint ahogyan  Adrika egyik osztálytársa sőt legjobb barátnője szülei is. Mindenki ugyanott dolgozik és érdekesség hogy ezeket a gyerekeket - mármint Adrika osztálytársát és Andorka leendő osztálytársát is olyan kicsi koruk óta ismerjük, hogy még meg sem születtek. (mindkét lányka Anna). A mostani leendő osztálytárs anyuka az egyik legjobb barátnőm, a kis osztálytársakat 2 naposan már látogattuk a kórházban, sőt Ági barátnőm jelentette ki a fiamról, mikor először látta, hogy itt nincs miről beszélni, mert tiszta apja! És e véleményét azóta is tartja. Mikor jelentkeztek ebbe az iskolába már el is hangzott a kérdés, miszerint lehetséges hogy osztálytársak lesznek? És most már tudjuk, hogy igen, azok lesznek.

Ez a hét is jól kezdődött.

Azért jutott eszembe ez az érdekesség, mert itt a blogvilágban ugyanígy megeshetnek ezek a véletlenek, akiket ma még csak várnak  a szülei vagy közel együtt születtek akár egy oviba vagy iskolába is járhatnak még később, sőt ki tudja hol és mikor fognak még együtt járni:). Kicsit ilyen szemmel is érdemes olvasni mások blogját.

 

 

Szerző: gneke  2010.02.01. 15:27 6 komment

Címkék: iskola matematika andor

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr691720143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Napocska77 2010.02.01. 20:04:18

szia! gratulálok Andorkának! Ez is nagyon jó hír, hogy így összejöttek az ismerős gyerekek (és anyukák) pedig Debrecen nem is ennyire kicsi város, mint a miénk.
Én is bízom abban, hogy lesznek kis barátok, ismerősök az óvodában, iskolában majd.

gneke 2010.02.01. 23:40:49

Szia Napocska! Mi is nagyon örülünk, egyrészt a felvételnek, másrészt annak hogy a szűk baráti körből lesz osztálytárs. Nagy barátságra nem számítok, mert kislány és nem kisfiú, de lesz ennek előnye, hogy ismerjük jól egymást a szüleivel.

Kendemami 2010.02.02. 10:00:40

Nagyon gratulálok Nektek! Ha barátok nem is lesznek azért sokat jelent egy ismerős arc.

gneke 2010.02.02. 14:24:43

Kendemami, Bea: Köszönjük!

Csilli81 · http://malibaby.freeblog.hu 2010.02.02. 22:59:26

Szintén gratulálok!!! Nemsemmi, hogy már 2 matektagozatosotok is van:))
süti beállítások módosítása