Vannak emberek, akik nem szeretnek köszönni, vagy egyszerűen csak neveletlenek. Vagy nem tudom miért, de nem köszönnek. Van jónéhány az Andor csoporttársainak szülei közül is. Ha előreköszönünk, akkor esetleg valamit visszamormog, de hogy mondjuk előre köszönne vagy óvodán kívül - meg sem ismer.
Tudom, nem engem minősít, de zavar. Addig-meddig hangoztattam ezt, már-már itthon is, hogy Andor felfigyelt rá és meg kellett magyaráznom, hogy E. anyukája sohasem köszön vissza.
Egyszer aztán Andornak csak úgy eszébe jutott, és mondta itthon, hogy megmondta E-nek, hogy az anyukája sosem köszön az én anyukámnak. (nemcsak velem kivételez ez az anyuka, hanem ilyen fajta). Hopp, kicsit meglepődtem, vajon a kislány ezt otthon elmondta-e és egyáltalán hogyan esik ez le náluk, hogy mi ilyenről is beszélünk.
Egyik reggeli érkezésnél az öltözőben voltunk, mikor megérkezett E. is az anyukájával. S mi történt? Anyuka előreköszönt nekem. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, nahát tanulékony. Erre megszólal Andor:
- Látod anya, megtanult köszönni!
(nem tudom ki égett nagyobbat, én vagy E. anyukája).
Utolsó kommentek