Néhány hete még azt mondtam, hogy most nem várom annyira a Karácsonyt. Kicsit elfásultam. Valahogy nem is foglalkoztatott az idén annyira mint máskor, tavaly például nagyon vártam, szép is volt. Szerencsére azért az idén is  - azt hiszem, de ez majd napok múlva derül ki -  sikerült hogy mindenkinek örömet tudok szerezni, nem tucatdolgokkal hanem egyedi megoldásokkal.

Az ünnepi menüvel már tavaly úgy voltam, hogy arra még várni kell. Az igazira. Mert természetesen kerül az asztalra kacsa, hal, mézeskalács (már a második adag, ami egy kiló lisztből készült, mert az első már a múlt héten elfogyott), ünnepi húsleves (mégpedig gyöngytyúkból), de még mindig értelmetlennek látom hogy ennél extrábbaknak álljak neki. Lényeg, hogy együtt leszünk, ötösben, olyan kevés ilyen nap van az évben.

Aminek előre örülök, és amitől igazán szép az ünnep: a gyerekek mosolya. Néhány hete már az ünnepi díszbe öltöztetett városban döbbentem rá, mikor Áronunk a feldíszített fenyőfát meglátta és örömmel mondta, hogy karácsonyfa: hogy megismeri! Hogy emlékszik rá, amit egy éve nem látott. Aztán azt is tudta, hogy otthon a Karácsonyfához hozzátartozik a fa alatt futó kisvonat is.

Az adventi gyertyák gyújtása sem igazán ünnepi még. Próbálkozok, próbálkozunk, de még mindig kicsik hozzá a gyerekeink. Ha égő gyertyát látnak, azt mindenáron el kell fújni. Hiába győzködjük őket, hogy majd, hadd égjen még. De bízok benne, hogy minden évvel kicsit közelebb kerülünk a méltó ünnepléshez.

Tegnap délelőtt végre kijutottunk szánkózni is. Megint egy újabb csoda, hogy Áron is húzza a szánkót, nem csak őt kellett húzni: és nem az üres szánkót húzta, hanem Andor is ült rajta. Felváltva, veszekedés nélküli örömóra volt, mindenki ült, mindenki húzta, az összes verzió volt, ami három gyerek közt előfordulhat.

De ez sem fárasztotta le eléggé kisfiunkat, akivel mostanában bizony elég kemény altatási gondjaink vannak (bezzeg mamáéknak nem). Volt már olyan gyermekünk, aki 3 évesen már rég nem aludt délben, de az legalább este nyolckor belezuhant az álomba. Hát kicsifiunk nem ilyen.

És volt még tegnap mézeskalács díszítés is, az első adag elfogyott enélkül, de a szombaton sültet (meg kell említsem  Adrika segítségét, aki minden egyes darabot kent, majd szedte ki a kisűlt és kihűlt darabokat a tepsiből) tegnap már muszáj volt feldíszíteni. Itt persze ismét a  gyerekekre lehetett számítani.

Iskola még két nap, szerdától szünet, Apa is szabadságon lesz, hátravan a díszítenivaló vásárlása, és még egy kiadós takarítás. Kezdem is.