Mostanában hozzám felnőtt ismerőseim azt a kérdést szegezik: milyen a munka, megszokták már a gyerekek, hogy dolgozol? És Te?

A gyerekeket két részre lehet osztani: iskolások és egy darab ovis. Az iskolásokat különösebben nem zavarta meg a változás, ők eddig is annyit láttak, mint mostanában. Áronka szerencsére egy könnycsepp nélkül szokott be az oviba, és egyelőre nem látni rajta, hogy megviselte volna a változás. Persze jó dolga van, de erről már írtam többször. Továbbra is félnapos ovis, bár volt már kis reményünk, hogy változik a helyzet. Múlt pénteken ugyanis azt mondta a dadusnénije, hogy tőle már kétszer is megkérdezte Áronka, hogy a labdás kiságy mikor lesz kiszedve? Akkor az volt a válasz, hogy anyáék még nem mondták, hogy itt aludhatsz. No erre a labdára le is csaptunk és illetékesnél rákérdeztünk, hogy lenne-e kedve az oviban aludni. Határozott igen volt a válasz, egész hétvégén. Biztos ami biztos hétfő reggel megkérdeztem ,hogy akkor vihetünk-e alvókát, de akkor már nemet mondott és ezt az állapotot azóta is fenntartja. Kezd azért egyre szorosabb kapcsolata alakulni az ovistársakkal, neveket is kezd emlegetni, ("hát...Sárival barátkozok"), kevésbé jellemző már, hogy az óvónénik lába alatt van. Kedden már valamennyit tornázott is, eddig két keddi tornafoglalkozást csak végigült (nézőnek is lenni kell). Óvónőkkel, dadusokkal nagy haver: hozták el mamáék az oviból, dadusok kérték a puszit Árontól. Válaszok: az egyikhez: Te már kaptál. A másikhoz: Te pedig majd máskor kapsz! Mentségére legyen mondva, másnap bepótolta.

Munkára visszatérve. Nekem is meg kell szoknom a változást. Azt gondolom, most könnyebb volt a visszatérés, mint 5 éve, talán amiatt is mert akkor újdonság volt a gyerek-munka-háztartás összehangolása, most a gyerekek száma nőtt "csak", de nem ismeretlen már hogy egyre több mindenre figyelnem kell, bár érzem mindenre kevesebb időm van.

Maga a munka...Szokatlan. Megint új munkakör, már a sokadik helyem az elmúlt 15, bár aktívan talán csak 7 évben. Vannak érdekes részei, előnyei az előzőekhez képest, de még annyira az elején vagyok, és annyi mindent kel megtanulnom, mire elmondhatom, hogy ezt is tudom magabiztosan csinálni. Türelmetlen vagyok megint, jó lenne már mindent tudni, pedig ehhez évek kellenek még. Ami szokatlan, hogy az egyetem alatt tanult dolgoktól oly távol esik ez a munka, még nem látom benne a kémiát. Laborhoz képest viszont vitathatatlan előnye, hogy jobban beosztható a munka 8-16-ig. Túlórázni persze lehet, de ez nekem egyelőre nem megy és nem is akarok rászokni.

Már egy hónap eltelt, volt benne pár rövid hétvége is. Ami a háztartási munkák mellett az iskolásokkal való házi feladat ellenőrzést is jelenti. Szerintem rengeteg házit kapnak, külön pech hogy hétfőn Andor egyik könyve itthon maradt amiből házi feladatot kapott és persze az eredménye fekete pont lett (beírva az üzenőbe, figyelmen kívül hagyva több másik elkészült házi feladatát). Mindegy, hétfőn fogadóóra.

És a hét örömhíre. Adrika pár hete matekversenyen volt, az osztályukból ő és 3 kisfiú lett benevezve erre az országos versenyre. A héten lett meg az eredménye: ő megyei szinten 30. lett, az osztálytársai pedig 1., 4., 6., helyet szerezték meg, a megyei első az országos 1-15 helyezett között van. Persze a milányunk önbizalma elég alacsony, úgy vezette be nálunk, hogy anya biztos haragudni fogsz, hogy csak a 30. lettem. Még jó, hogy egyelőre mi vagyunk a jobb matekosok és így meg tudtuk győzni, hogy nem olyan rossz hely az (hányan írtatok az osztályból, a suliból, hány iskola van a városban, a megyében...egész jó lesz később statisztikából ha így folytatjuk). Itthon aztán kiderült, hogy a felső 10-15%-ban van, korosztályából több mint 3400-an versenyeztek. A jól sikerült eredményért pedig meg van az első szaktanári dícsérete is. Büszkék vagyunk rá!