Szeptember elseje.

Első őszi nap.

Hiába a kánikula, ősz van.

Pár napja anyósommal kapkodtuk a mogyorót, szőlőt szedtünk és a dögmeleg ellenére kimondtam: olyan őszi hangulatom van.

Mondta is anyósom, hogy persze, az is van.

Ma megint előjött ez a hangulat. Bár a melegben a gyerekek még fürödtek utoljára az idei nyáron a kerti medencében, de apa utána el is kezdte a vizet leengedni, kell még pár nap, mire dobozba kerül és a padláson várja a jövő nyári használatát.

Hulló almákat csumáztam, amiből almalé lesz. Apa darálja, préseli, olyan darálón, amivel kiskoromban a szőlőt darálta  a papám. Október elején.

Végignéztem  a kerten, olyan őszies  a hangulata. A pár hete még bőventermő cukkinik, patisszonok levelei helyett a barna föld látszik.

Lassan beérik a sütőtök, vagy talán be is érett már? Ez az első év, hogy próbálkozunk vele, a színe bíztató, de várjuk, hogy megcsípje az első dér.

Végignéztem a gyümölcsfákat. Idei rekordtermés cseresznyéből, meggyből, kopaszbarackból, sárgabélű őszibarackból is kis híján. Mind gyümölcse nélkül van már. Fagyasztóban, befőttesüvegben várja sorsát.

A szilvafa még roskadozik a termésétől.

A levegőben már érzem, hogy pár hét és "téliesítjük a kertet". A hangulatot, amit minden évben olyankor érzek, amikor kihúzzuk a paradicsompalántákat, a paprikapalántát, a karókat...félévnyi pihenés jön. Minden évben olyankor átgondolom, hogy hát igen, itt az ősz.

Péntek este kovászos uborkát tettem el. Életemben azt hiszem először készítettem, keresztanyámmal egyeztettem a receptet. Két napja napközben süt a verőfényes nap. Azt a tanácsot kaptam, ha végig meleg van és süti a nap, akkor 3 nap elég az elkészüléshez. Holnap este letelik, azt hiszem.

Nyári ízzel kezdjük a tanévet.

Szerző: gneke  2012.09.01. 23:44 2 komment

Címkék: ősz

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr634746666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WildShycu · http://igazvilag.freeblog.hu/ 2012.09.02. 11:06:18

Nálunk szept. 1.- ével őszi, esős idő volt, és ez kellő hangulatot adott :) Nagyon szeretem...

gneke 2012.09.02. 12:28:38

@WildShycu: A legtöbbször esős idő van szeptember elsején. Mondom is, hogy azért, hogy a gyerekek ne vágyjanak vissza nyaralni, hisz vége van. Az idén máshogy alakult.
süti beállítások módosítása