...fogunk ékeskedni előreláthatóan jövő héten pénteken az oviban. Adrikának az lesz az utolsó napja az oviban és egy kis meglepetéssel szeretnénk kedveskedni az óvó néniknek/dajka néninek.

A csoport is adott közösen egy kis ajándékot, de mi is szoktunk egyénileg minden évben valami kis jelképes ajándékot adni, kommersz dolgokról van itt szó, a szokásos bonbon, kávé - sohasem virág. Most "záróajándékként" valami maradandót akartunk adni, sokáig gondolkoztunk, hogy mi lenne jó, egyedi is legyen, értelme is legyen.

Véletlenül találtam rá pár hete Anyahajó blogját nézegetve az általa olvasottaknál Zsukka blogjára, benne az irattartókra. Épp ovis csoport felkérésére készítette, akkor viszont mi már ki voltunk az időből csúszva  - ballagás előtti hétről van szó, így a csoport már nem kérhette fel erre a feladatra, viszont mi eddig is az utolsó tanítási napon adtunk ajándékot, és nekem ez még belefért június közepéig.  Ma láttam meg Zsukka blogjában, hogy elkészültek az ajándékok, fényképről is gyönyörűek és nagyon várjuk, hogy megérkezzen hozzánk. Adrikával nézegettük, már tudjuk, hogy melyik színű irattartót melyik pedagógus kapja (teljesen egyformán gondolkodtunk).

Csak azt sajnálom, hogy nem a mi kezünk munkáját dícséri, amit adunk. Bár tervben van egy-egy fénykép Adrikáról és egy-egy rajz Adrika által készítve, az irattartó rekeszei közt elrejtve...

Szerző: gneke  2009.06.04. 22:20 1 komment

Címkék: ajándék óvoda adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr441164377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Napocska77 2009.06.05. 13:14:34

Szia Erzsi!
Nagyon jó ajándékot találtatok az óvó néniknek!
Ezek egyszerűen gyönyörűek!
süti beállítások módosítása