A június legnagyobb szenzációja kétségtelenül az, hogy vége a tanévnek, és végre szünidő van.

Áronunknak is, aki a sulisokkal együtt már szünidőn van harmadik hete, holott az ovi szünet a héten kezdődött. A mai törvények szerint le is kellett igazolnom egy kéthetes és egy háromhetes időszakot, amikor nem megy oviba, családi okok miatt. értem én, hogy igazolás kell, ha hiányzik a tanköteles korú gyermek az oviból, mondjuk a tanév kellős közepén, de hogy miért kell a június végégt és a fél augusztust is leigazolnom, mikor az oviban ezekben a hetekben csak játék zajlik, - hát ezt nem értem, de már nem is akarom. Megírtam a papírt és dühöngtem mellé, de nem érdekes. Inkább megírom a papírt, minthogy oviba járjon, mikor a tesók szünetelnek, táboroznak.

Utolsó ovisnap (Áron idei utolsó) tudtam meg, hogy a két óvó nénije jövőre külön csoportba kerül, természetesen aki két éve jött az megy máshová., Minket ez nem érint, mert Áron másik csoportba kerül, és nem a régi óvónénik kerültek ide, de azért meglepett kicsit a dolog. Na, nem nagyon, csak egy kicsit. Az utolsó héten voltak egyébként egy jót kirándulni, végül nem a tavalyi helyen, hanem a város körüli kirándulóhelyen, de így is jó volt, élménygazdag.

Nagyjainknak gyönyörű bizonyítvánnyal zárult a tanév. Adrika teljesen kitűnő lett és 5 tantárgyból kapott dicséretet - történelem, nyelvtan, matematika, technika, hittan. Andornak lettek négyesei, irodalomból, nyelvtanból, matematikából, technikából (majdnem azokból négyes amiből Adrika dicséretes). A többi jegye ötös lett, énekből dicséretes. Illetve négyes a magatartás és a szorgalom is. Elégedett vagyok mindkét bizonyítvánnyal, persze szebbet is el tudnék fogadni Andortól, elsősorban a matematika jegyén, és persze a szorgalom ötös is szép lenne, mert az azt jelentené, hogy több tantárgyból is ötös lenne.  Most viszont nagyon büszke vagyok rá, mert az ötödikes kötelezőnek a végén jár (Pál utcai fiúk...). Adrika az első héten kedden este tőlünk kapott könyvét másnapra elolvasta, következő nap az Andor tőlünk kapott könyvét szintén végigolvasta. Áron kétszeri nekifutásra olvasta el a nekiszántat (Olvasólétrás sorozat egyik könyvét kapta).

És most táborozások vannak.

Első héten a fiúk voltak sporttáborban, amit már tavalyról ismertek, úszótábor elsősorban. Múlt héten csak Andor táborozott, egy igazán neki való természetismereti táborban volt, kinn az Erdőspuszták területén. Imádta. Szerintem nem utoljára volt ott. A héten mind a hárman táboroznak, a fiúk sakktáborban vannak, Andor volt már tavaly és tavalyelőtt is, Adrika pedig lovastáborban van. Ő is ismerős helyen, többször volt már az előző években is.

Nagyon nehéz heteket éltünk meg a munkahelyen, június 30 volt a leépítés határideje, és persze voltak váratlan lépések, akikre nem számítottunk, és nagyon megviselt mindannyiunkat. Erről nem írok itt többet.

Jó munkahelyi történetek is vannak, elsősorban kikapcsolódásos - egy közös szalonnasütés apa osztályával és egy meglepetés 50. szülinapi buli az én osztályommal (főnöknő szülinapja, hát nagyon jó volt, tényleg meglepődött). Sajnos a kettő épp egyidőben zajlott, jó lett volna mindannyiónknak mindkét helyen ott lenni.

Szombaton kirándulás volt, éves munkahelyi, idén Szilvásváradra.

Pár nap múlva nyaralunk. Már számolom visszafelé, hogy végre mikor alhatok amíg jólesik:-) És végre tényleg együtt lesz a család, másfél hétig, mert utána a  nagymama átveszi a gyerekeket, és maradunk kettesben. De addig is várjuk, hogy végre elinduljunk. Hernád völgye, Zemplén és Balaton déli part vár.

 

 

 

Szerző: gneke  2014.07.01. 19:19 Szólj hozzá!

Címkék: család szünet tábor bizonyítvány andor áron adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://gaaa.blog.hu/api/trackback/id/tr126464891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása