Megint egy hóforduló, egy félévforduló.

Hogy miket tud, miket csinál, miket mond már nem újdonság. Ami mostanában van és kicsit sok, az a makacssága, a dacossága, hogy sír, ha nem az ő akarata érvényesül, hogy még mindig nem tudom hányadán is állunk a szobatisztasággal. Ugyanis épp 3 hónapja jelentettem ki, hogy egyik napról a másikra szobatiszta lett. Persze ez volt nyaralás előtt, tudtam ennyivel nem ússzuk meg, illetve még a nagydolgok hátra voltak. Aztán itthon rendeződtek a dolgok, de ismét utazás jött közbe, majd ez a hideg, esős nyár. Nem tudom ezzel függ-e össze, vagy a dackorszakkal, de már nem merem kijelenteni, hogy szobatiszta. Csak ha kedve tartja. Nagydolgokkal teljesen rendben vagyunk, pisilés, ahogy tetszik. Vannak napok, mikor semmi gond, van, hogy egy nap akár az összes nadrágja áldozat lesz. Az utcán bezzeg mindenki szeme láttára pisil, hadd lássák, ő milyen ügyes, a házban aztán mikor hogy esik. Ahogy esik. Ha esős napunk van, akkor esélytelen a próbálkozás, ha szép napos idő, mint most, akkor teljes a rend. (pavlovi reflex? csöpögést hallunk, becsöpögünk? ki tudja???). Bilikönyv és társai esélytelen, mindent tud, mindent ért, csak szerintünk (szülők, nagyszülők) dacol. Hogy mit csináljak? Nem tudom. Sokadjára jelentem ki, hogy harmadik gyerek is tud újat mutatni, hogy ha más mondaná ezt könnyen tanácsolnám, hogy várjon még, türelem, nem így megy suliba, nem így fog megnősülni...De most tanácstalan vagyok, mert a miénkről van szó.

Egyébként tündéri kis pofa, még mindig azt mondom, hogy a legjobban ő nevettet meg minket, hogy nagyon szeretnivaló, édes, értelmes, ügyes, segítőkész,  a megfigyelőképessége előtt le a kalappal, én még ilyet nem láttam, hogy valakinek ez ennyire jó legyen.

Az alvása mostanában nagyon jó, voltak hónapok mikor a délutáni altatás külön program volt, az esti is, most sima az ügy (kopp-kopp), csak néhanapján megy a délutáni altatás nehezen, mikor mindenképp játszani szeretne. Még mindig nagyon kinti gyerek, minden percet, alkalmat megragad, hogy kinn lehessen, tekerjen, jó ez így, étvágya nagyon jó. Most fedezett fel magának egy kék babakanalat, amiből már kinőtt, de most mindent azzal eszik, mindegy, hogy leves vagy joghurt. Gyümölcsevésben még mindig verhetetlen, annyira, hogy volt már rá példa, hogy azt mondtuk, hogy elég - holott a gyümölcstermésünk meghaladja szinte a fogyasztásunkat, tehát még ezzel sem lenne gond, egyszerűen csak a hasfájástól féltjük...

Játék...autó, autó, autó, motor, dupló, terepjáró, puzzlekönyv. És a biciklizés, de ezt már írtam.

És a zenehallgatás. Barátnőmtől kapott Kolompos cd rongyosra hallgatva, lindás (refrénben: szederinda rinda) dal ezerszer úgy naponta, táncol rá, táncolnak vele a tesók, az nagyon édes, jó nézni. Mondjuk eljutottunk odáig, hogy mi már unjuk ugyanazt hallgatni, de kétésfelesünk még nem.

Andorral nagy haverok, bár már veszekedtek is. (Muszáj leírnom, pedig nem szép. Hétvégén Andor lehülyézte az öccsét. Válasz: nem vagyok hülye. Ez így ment párszor, mire végül visszavágott Áron: Te vagy a hülye! - azért nehéz volt nem nevetni).

Tévénézés még nem köti le, de a múlt héten már tapasztaltam, hogy be tudja tenni a dvd-t, be is kapcsolta, csak már a menükiválasztásnál nem tudta elindítani. Egyébként a babásat szereti nézni, vagyis az ő eddigi életükről készült videókat. Ezt viszont én sem unom.

Néha az itthon lévő kicsiről megállapítom, hogy nem is olyan kicsi, hisz már kétésfél, a nagyokról meg, hogy hiszen olyan kicsik még pedig már iskolások.

Hónapok óta tanakodok rajta, hogy lassan Adrikát fel kell világosítani bizonyos női dolgokról, hisz 8 éves, bár még nem aktuális, de egy-két év múlva mindenképp hallania kell róla, tudnia mivel jár a nőiesség.

A dolgok most sem úgy alakultak, mint gondoltam, úgy látszik ezt nem lehet elég korán elkezdeni, nem lehet rá előre felkészülni, hogy majd szépen kettesben, mondjuk este mikor mindenkire tudok szánni igazán négyszemközti perceket majd egyszer így elmondom neki, ne mástól halljon róla először.

Ezért is lepett meg a péntek délutáni hirtelen jött kérdés Adrikától, hogy "anya, mikor vérzik a lányok puncija?" (szó szerinti idézet). Szerencsére volt lélekjelenlétem és tudtam hirtelen is olyan választ adni, ami nem túl sok, nem túl kevés, az adott kérdésre válasz, de attól nem több. Tegnap este aztán kicsit bővebben is beszélgettünk a dologról, kérdeztem honnan hallott róla, és persze kíváncsi voltam, hogy egyáltalán mit tud, reméltem, semmi olyat ami nem igaz. Természetesen  a suliból hallott róla, osztálytársaktól, és a tornaöltöző a helyszíne a nagylányos dolgok megbeszélésének. Olyan kislánytól hallotta, akinek két huszonéves nővére van, így azért kicsit magamban megmentettem, hisz valószínű, hogy ott hamarabb szóbakerül ez a téma, mint ahol mondjuk fiútestvérek vannak, vagy kisebb tesók. És igazán semmi többet nem is tudott, csak azt hogy a nagylányoknak nagy a mellük és a már említett mondat.

Mell. Hát a havivérzés ehhez képest nem téma még náluk, viszont hogy a mell mikor kezd el nőni (Adrika már vagy 2 éve állítja a sajátjáról, hogy nő), mekkora lesz, az most nagyon izgalmas, központi téma. Így aztán sokat nem is kellett erről a dologról beszélnem, annyit tudott meg, hogy kb. hány éves korban számíthat az elsőre, az utolsóra, hogy havonta érkezik. Volt egy lényeges kérdés, miszerint fáj-e, mondtam, hogy a hasa fájhat, hát azt az arcán láttam, hogy erre nem számított (hisz nem az vérzik, de ami vérzik az fáj, ugye). Mindegy, túl vagyok egy fontos dolgon, csak most már azt nem tudom, hogy mikor beszéljek a többiről. Mert ebbe mondjuk még nem kevertem bele a babadolgot. Felesleges lett volna.

Azt hiszem van egy nagylányom.

Az egész szeptember elsején kezdődött.

Andoréknak (tavaly Adrikáéknak is) volt egy kis műsoros elsős köszöntő a tornateremben, ahol az elsősökön kívül az elsősök szülei is jelen voltak. A fő attrakció egy Vojtina Bábszínházbali színész kb. félórás műsora volt. Adott egy férfi, gitárral a kézben, jó humorral, fülbemászó dalokkal, aki ért a gyerekek nyelvén és őket is bevonja a műsorba- tehát teljes a siker. Bár a műsorát már tavaly is láttam, illetve kétszer ovis őszi napon, de azért kicsit változtatott mindig rajta, mondjuk a "Ha jó  a kedved" kezdetű dalt mindig előadta, ovis őszinapon már egyszer jártam úgy, hogy rég nem énekelt dalt adott elő (Erdő szélén házikó...) és azt énekeltem utána hetekig, de emlékeim szerint az Üveggolyót csak az idén hallottam tőle. És én azóta is ezt éneklem:

Repítsd messze szél, a hegyen-völgyön át,
Repítsd messze szél a szívünk dallamát!
Remélem, hogy sok gyerek majd énekel velem,
E dallal, én most nekik üzenek:
Refrén:
Egy csöpp üveggolyó, legyünk együtt jó barátok,
Kis üveggolyó, teljesíti kívánságod,
Csöpp üveggolyó, kis üveggolyó
Azt akarjuk, azt szeretnénk, azt kívánjuk mind, hogy
Ti és mi, barátok legyünk, és játsszatok velünk vidáman,
óóó,
Ti és mi, barátok legyünk, és játsszatok velünk vidáman,
óóó.

Nagyi még csak játszik is, ha nem fáj a feje,
De apunak és anyunak rám sosincs ideje,
Pedig hát a gyerek az egy olyan szerkezet,
Mely utálja spenótot, de játszani szeret.
Refrén
Kaptam néhány üveggolyót szülinapomra,
Nem cserélném senkivel sem kártyanaptárra,
De odaadnám a bátyámnak, ha eljönne velem
Az állatkertbe, mert én azt oly nagyon szeretem.

Refrén

Persze az első versszak sehogy sem akart eszembe jutni, énekeltem anélkül, tegnap jött az ötlet, hogy gugli a barátom biztos segít. Hihetetlen, de alig hogy bekapcsoltam a gépet, hogy rákeressek több nap után épp eszembejutott a kezdősor is. De ha már sikerült rátalálnom a szövegére, találtam mást is. Igazi régi tábortűz mellett énekelhető (vagyis bárhol nem csak ott) dalokat, és olyanokat amiket kislányként majd nagylányként annyiszor énekeltem, énekeltünk, iskolaudvaron, táborban, mindenhol. A címbeli idézet egyik kedvencemből való, ami úgy kezdődött,, hogy Észak felé szállnak már a vándormadarak (ismeri valaki? - ugye igen?) aztán jött a többi kedvenc, Régi mesékre emlékszel-e még, Csak azért szeretem a mesét...

Tegnap délután elkezdtem a gyerekeknek is az Üveggolyót énekelni, Andor emlékezett rá a múlt hétről, szépen lassan kezdhetem ezeket is tanítani Nekik, olyan jók ezek a dalok, és annyira fülbemászó a dallamuk,  a szövegük.

Adrikának tegnap elkezdődött az első zeneiskolai foglalkozás, az első szolfézsóra, s bár hangszert csak jövőre kell választania (fuvolázni szeretne) kicsit önző módon nem bánnám MOST ha a klasszikus gitárt választaná...

Szerdán Andorunk is megkezdte iskolai tanulmányait.

Az első napok teljesen a vártnak megfelelően teltek. Azt már megszoktuk, hogy az oviba még nagycsoportban is néha sírva ment, gondoltuk, hogy itt is így kezdődik...Persze hamar feloldódott, amíg a vidám elsős évnyitó tartott a könnyek is felszáradtak, majd utána az osztályterembe vidáman ment fel, ott pedig már lelkesen pakolta ki a táskából amit a tanítónők kértek.

Egy jó poén is elhangzott Andor szájából, ugyanis először a nem könyv-füzet jellegű dolgokat kellett beadni, tehát ami a rajzhoz, technikához, napközihez kell, majd maradt a táska tele füzetekkel, könyvekkel. Van egy üzenőfüzetük, amibe ha jól viselkednek szivecskét kapnak, ha rosszul akkor fekete pontot. Andornak nagyon tetszik ez a füzet, ugyanis minden füzetük sima, de egyedül az üzenőfüzetből ő is és Adrika is mintás elejűt kapott (Adrika H.Kittyst, Andor versenyautósat). Nos Andor sürgető kérdése így hangzott (szerencsére csak hozzám): mikor kell beadni azt a füzetet, amibe a fekete pontokat gyűjtjük?

Mire a táska ki lett pakolva, miszülők is elmehettünk majd néhány óra múéva, ebéd után mehettünk a kis nebulókért. Andor lelkes volt, tetszett neki az első nap, kaptak elsősköszöntő ajándékokat is, várta a másnapot és megígérte, hogy nem fog sírni. Így is lett. Sőt napközben láttuk az iskolaudvaron játszani,  beszéltem is vele, és egyáltalán nem vágyott haza, boldogan mutatta, hogy megkapták a sulijelvényt. Péntek reggel kicsit megint elkedvetlenedett, de megint csak addig tírtott, míg az oviban is.

Első nap mielőtt a táskából kipakoltak el is lettek ültetve, szerencsére eléggé elől ül (második padsor), egy kisfiú és egy kislány ül mellette. Pénteken  már házi feladatot is kaptak hétvégére, amit  ő is és Adrika is (ő rengeteget kapott szerintem) már péntek délután megoldottak. Szorgalomban nincs hiány, remélem meg is marad.

Az osztályuk nekik is nagyon erős lesz, ahogy a szülői névsort elnéztem...Az évfolyamon van ismert szülők gyereke (tudtam, mert a nagytesók is idejárnak),volt rá 50% esélyünk, hogy osztálytársak lesznek Andorral, mert mi is azt az osztályt jelöltük meg másodikként).

Az első pár nap teljesen úgy telt, amire számítottam, ügyes, igazi iskolás fiunk van már!

Utolsó napja van a nyári szünetnek, s bár paraanyuka nagyjából másfél hónapja készülget, hogy szeptember elsejére minden rendben legyen, minden össze legyen készítve, azért még mára is maradt egy-két apróság.

Az egyik ilyen Andor "használati utasításával" kapcsolatos. Igen, elkészült már pár hete, százszor át is lett nézve, hogy mielőtt kinyomtatjuk hiba ne legyen benne. Aztán apa kinyomtatta, és a néhány vesszőhiba, szóköz kivételével rögtön feltűnt egy hatalmas tévedés: mégpedig az, hogy azt írtam, hogy balkezes, holott jobbkezes. S ha már egy hiba van, akkor már csak akadt néhány mondat, amit átfogalmaztam.

Nem nagyon kellene sietni az összepakolással, dehát szeretek mindent idejében elintézni. Rögtön meg is jártam vele. Ugyanis mindkét gyermekem megkapta a beszerzendő dolgok listáját, ami szentírás. Adrika egyik osztálytársának anyukája tette a bogarat a fülembe, hogy van egy elírás, mégpedig a vonalas füzet száma, az ugyanis nem a másodikosoknak való, hanem az elsősöknek. Erre mit csináltam én? Nem a tavalyi listát vettem elő, hogy abban milyen füzet volt előírva (igen, megvan a tavalyi lista is), netán egy tavalyi vonalas füzetet, hanem az egyszerűbb megoldást választottam: Andor listája. Persze kétféle számot találtam, megnyugodtam, két tanítónő csak nem írja el a számokat? Hát de. Ez derült ki múlt hétre, amikor már mindkét gyermek füzetén név volt, borító és benne könyvjelző. Nem, nem egyforma, Adrikáéban rózsaszín, Andoréban kék illetve zöld.

Volt egy másik de aprócska problémám is, amit mára megoldottam. Andoréknak előírtak 3 darab rotring ceruzát (is). Közvéleménykutatás eredménye, valaki egész alsó tagozatban nem kér mechnaikus ceruzát, van aki csak első-másodikban nem kér, vajon az előírt rotring tényleg rotring legyen vagy  bármilyen mechanikus ceruza megfelel? És minek belőle mindjárt 3? Vagyis 5, mert tűzzománcozni is fognak, amihez kettő gyakorlatilag nem működő ceruza is jó, mert "kaparótűnek" kell. Nos, máskor halomban állnak itthon a nem működő ceruzák, most egy sem volt, tehát vettem 5 darabot. Egyik sem rotring, 3 fajta egyéb másik 2+2+1 felállásban, akkor úgy vettem, hogy gyatrább minőségű lesz a tűzzománchoz a jobb pedig az íráshoz. Itthon már nem tudtam melyik volt az olcsóbb és ezáltal kaparótűnek még jó, hát próbálgattam, esetleg melyiknek rosszabb a fogása, melyik milyen gyártmány. Addig próbálgattam, míg az egyikből sikerült máris rosszat varázsolnom, tehát egy már van a tűzzománchoz.

Kész csomagolóművésznek kell egyébként lenni, ha az ember a lista alapján ki akarja hozni nehezebb, de kevesebb csomagokból az első napot. Jó lenne előre tudni mondjuk Adrika órarendjét, mert ha nem muszáj nem vinnénk holnap a tornacuccokat, az A3-as rajzgyűjtőt...Mindkettőjüknek van egy iskolatáska, tele könyvekkel, füzetekkel, és ami belefért, egy-egy tisztasági csomag, de amit lehetett beleraktunk, beadandó papírzsebkendőtől kezdve amit el lehet képzelni, van egy-egy A3-as rajzgyűjtő, egy-egy tornazsák, amibe beleszuszakoltuk a rajzhoz, technikához szükséges kellékeket is, tehát Adrikához 4 kéz, Andorkához 5 kéz kellene (na jó és egy-egy hát is), hogy mindent el tudjunk vinni. Elsősökhöz mennek a szülők, első két óra a nagyobb évfolyamokon osztályfőnöki óra, igaz itt is, csak itt még a szülőknek kell menni segíteni.

Ma még egy ruhapróbát is tartottunk itthon, szerencsére nem nőtt ki semmit Andorunk június óta, de valahogy máshogy áll rajta a ruha, mint nyárelején;) És hogy várja-e a holnapi napot? Nem túlságosan, inkább az izgulás erősebb nála. Jó, hogy csak egy rövid héttel kezdenek.

Áron: Anya, felmegyek Andorka szobájába játszani. Andorka az udvaron játszik. Andor nem szereti ha Andorka szobájában játszok.

Azt hittem nálam jobban már senki sem utálja ezt a helyzetet, hogy még mindig nincs kész a lassan három hete megkezdett munkálat nálunk. Esetleg a férjem lehet még aki jobban unja tőlem is, hisz naponta többször ingázik  a munkahely és a házunk közt és nyilván jobban is ért a dolgokhoz mint én,  illetve a kutyánk unhatja még, mert ez utóbbinak akenel marad futkározási lehetőségként, kerítés híján más semmi. (Mondjuk pár napja meg is szökött vacsoráztatás közben, de elég hamar utolértük bár nem sánta).

Nos sem a férjem nem gyanusítom, sem a kutyánkat, de van valaki aki nálunk is jobban unja hogy folyton a mi építési anyagainkat kerülgeti, ma ugyanis megjelent házunk előtt egy közterületfelügyelő, lakossági bejelentés alapján. Most találgatunk melyik közeli vagy távoli szomszéd szeret így bennünket.Bár most már talán tényleg kész leszünk hétvégén, tehát jövő hét hétfőig még bírhatta volna cérnával az illető.

Párhuzamként rögtön eszembe is jutott a net és a nicknév esete, fórumon, blogban névtelenül, arctalanul írhatunk bármit. Névtelenül feljelentgethetünk bárkit...Ha valakinek gondja van, mondja már meg szemünkbe, lehet velünk beszélni, bár velem nehezebb szót érteni, mert hirtelenharagú Kos vagyok, de a férjem igazán türelmes.

(Ezt ki kellett írnom magamból...)

Ez  a szó jutott eszembe kb. egy hete, mikor már 5 napja tartottak udvarunkon a munkálatok és ennek következményeként kezdtünk kicsit idegesek lenni a világra és ismét elhangzott a bűvös mondat, hogy bezzeg én itthon vagyok gyesen, ami ugye köztudottan (férfiaknak) azt jelenti, hogy semmi dolgom, semmi gondom, nem nyolcórázom (hanem 24, tehát igaz), tehát olyan nyaralásszerű, divatos szóval wellness dolog ez.

Hát jelentem nem. Normál körülmények között is vigyázni kell a gyerkőcre, de most ez sokszorozódik. Kezdjük ott, hogy nincs kerítés, de van egy kétésfélévesünk, akinek lételeme a kinti levegő, a biciklizés. Továbbá van két nagytesó, akikkel már rég nem vagyok gyesen, de momentán ők is itthon vannak és csakazértse azt csinálják, mint amit kellene, és nem azt csinálják amit nem kellene.

Továbbá adott pár munkás, (akik kis túlzással a gyerekeim lehetnének, bizonyos körökben már simán - de velük abszolut nem vagyok gyesen), és adott pár munkagép és a felfordulás.

Mindez volt egy hete. A helyzet azóta javult, minden rendhez a rendetlenségen át vezet az út, lassan az udvari munkák végére érnek, ( a mi idegeink is) na ez sem így van, de egy szakasznak vége lesz, pont mire kezdődik az iskola...

Amihez hétfőn átvettük a könyveket, a héten befedtem, jó program az is, kész szerencse, hogy nem 31-én kell a könyveket átvenni, de még nincs benne könyvjelző és nincs rajtuk név.

Továbbá suli előtt még eljutottunk szemészetre Andorral, akinek kb. 2 és fél éve nem változott a szeme, mármint a dioptria, de féléve már olyan karcos üvege volt, rendes és pótszemüvegben egyaránt, hogy rászántuk és lett két szép új szemüvegkerete és benne lencse - nos, most mindkét szeme javult fél dioptriát, hálisten. Hát remélem a keret maradhat, és elég lesz a lencsét cserélni gyesnyi összegért. (Így iskolakezdésre...). Úgy is annyit kérdezte már, hogy mikor nem kell már neki szemüveg? Reméljük tényleg kinövi.

Mióta Áron kétéves elmúlt nem nagyon ragaszkodom hozzá, hogy havonta írjak jellemzést róla. Nincs már akkora fejlődési ugrás mint egy csecsemőnél, szépen érik, szocializálódik, és persze egyre vagányabb, szófogadatlanabb, apával már kezdjük egyre többször vakarni a fejünket, mert kezd látszani mi vár ránk. Van új a Nap alatt, harmadik gyermek is tud újat mutatni - viszont roppant élvezetes látni, hogy 3 külön egyéniség fejlődik szárnyaink alatt.

Néhány szösszenet következik Áronunk bemondásaiból.

Mint tudjuk 2 éves kor körüli memória bámulatos. Néhány hete az ufókról beszélgettünk a gyerekek előtt, gyerekekkel, nem félemlíteni akartunk, de nyilván egy kisgyereknek arról hallani, hogy azonosítatlan repülő tárgy - azért elég félelmetes. Adrika pár perc beszélgetés után már sírva mondta, hogy fél az ufóktól. Pár nap múlva esti lefekvés előtt Áronnal nagyokat beszélgetve (vagyis nekem nagyokat hallgatva) megszólal a kisfiam: anya, félek az ufótól.

Sok mindent nem szoktunk megtudni tőle, mert miért kérdésre azt a választ kapjuk, hogy azért. Igaz, hogy ezt szépen, illedelmesen.

Pár napja kinn biciklizett az utcán, volt néhány fel nem száradt pocsolya, amibe persze bele kellett menni. Miután tiszta víz és sár lett kérdeztem, hogy miért mentél bele a pocsolyába? Válasz: Azért mentem bele.

Máskor is maradtunk már tudatlanok. Következő párbeszéd szintén Áron és köztem zajlott.

 Á: Anya, mit csinált velem az  Andor?

É: Mit csinált? (azt hittem rosszalkodtak vagy ilyesmi)

Á. Semmit. Tudod.

Ha valamin nevetek, megkérdi tőlem, szépen szembefordulva velem, szemeim közé nézve: anya, mi  a vicces?

Az elmúlt hetekben két példa is volt előttem, ami arra utal, hogy tisztába van a kettő fogalmával. Az egyik történet erre, hogy valamiről beszélt nekem, rólunk szólt és a végén hozzá is tette, hogy mi ketten. A másik történet is a napokban játszódott, kinn  az udvaron, szállt egy lepke előttünk. Figyelemmel kísérte, majd egy másik lepke is felénk repült. Erre Áron: Van egy másik pillangó. Kettő van.

Nyelni fejlődésére egy nagyon szép példa, G.mamát és a dédit vártuk vendégségbe. Áronka is mondta, hogy jönnek, majd hozzátette: szeretem őket.

Igaz ellenpélda is van. Nadrágot adok rá: anya  felveszi nadrágot rám.

Persze azért nevelve is vagyunk, folyamatosan. Nem vagyok büszke a következő történetre, de be kell látni, valóban soksozr előfordul, hogy kiabálok. Szerény vigasz, hogy nem ok nélkül. Nyugodt esti beszélgetés, elalvás előtt, szoptatás után, Áron persze még csacsog és csacsog. Egyszer csak teljesen nyugodtan mondja nekem:

Anya, mondok neked valamit. Nem kell kiabálni, csak beszélgetni.

Ha valami rosszban sántikál, tiltom, nem szeretném ha folytatná, ő persze máshogy gondolja, de nem tiltakozik, hogy nem, hanem lazán elküld a p..ba mondja: anya, menjél innen (mert akkor nem látom, hogy ő folytatja amit nem szabad).

Apával is hasonlóképp bánt, apa ásta a gödröt (lásd előző poszt) Áron homokozólapáttal  a kezében visszafelé dolgozott, jópár fegyelmezés elhangzott, de hiába. Áron rájött, hogy apa mikor a gödörben van, nem látja őt. Így részéről teljesen logikus volt a parancs: apa, ássál már!

Nem újdonság, teljes gőzzel készülünk  a szeptemberre és az azt követő hónapokra.

Múlt héten volt az utolsó idei nyári táboruk iskolásainknak, mégpedig lovas-kézműves táborban voltak. Szerencsére egy délelőtt kivételével végig szép idő volt rájuk, valóban arról szólt a tábor, aminek hirdették, lovaglás, lóápolás, szekerezés, kézműveskedés, bár ez utóbbi nem volt túl sok, de nem is annyira hiányzott, hisz minden tábornak kicsit részét képezte ez.

Tegnap óta aztán újra négyesben. Vagyis nem egészen. Van pár mester az udvarunkon. Udvarunk ugyanis építési övezetnek minősül, van egy kút fúrva, de nem az igazi, lesz másik, így fel van ásva az udvar nagy része, mondjuk már két hete, szóval ez nem újdonság. Van egy kerítésünk, igaz tyúkléces, deszkakerítés, lesz másik, de ezt az ideiglenest azért le kellett bontani, van betonjárdánk, de most bazaltburkolatot kap, ezért a meglévő betont az udvarról fel kell(ett) verni - tegnap szembesült a kivitelező vele, hogy mntegy 20 cm vastag, gépet kellett hozzá bérelnie. Tehát néhány hétig még meg kell nézni mikor hová lépünk, de utána sem fogunk tétlenkedni, mert mosókonyha kialakítás és fürdőszoba felújítás fogja követni. Totál generál. Tartjuk a frontot. Akinek ez igazán tetszik, hogy felfordulás van, természetesen  a két fiú, Áronunk a földhalmok láttán rettentően boldog "anya, homot (homok)", és lehet rajta mászni, csúszni, nekem meg aggódni, hogy épp melyik 60 cm mély gödörbe esik bele. Andorunk régészesdit játszik benne, neki is kapóra jött. Mi lesz még ha kisfiuk öröme munkagépek lesznek az udvaron?

Áronunk meg egyébként nagyon kinti gyerek, most lapátolgatja a földet, állandóan kinn vagyunk vele az utcán. Két hete már hogy egyedül biciklizik, nagyon tudja tekerni, véletlen érzett rá - persze nem nagyon akart először tekerni, inkább a taposómotort választotta, a bicaj akkor lett megint fontos, mikor Andor ráült. Az Áron kisbiciklijére. Na akkor Áronunk egyből védte magántulajdonát, övé az - hát azóta tekerget.

Közben gyakorlatilag mindent bevásároltunk az iskolakezdéshez. Ami megvéve, az szépen névvel ellátva, betéve a tolltartóba, táskába, rajzzsákba, már csak a tornafelszerelés és a tisztasági csomag feliratozása hiányzik. És persze benne az iskolatáskába. Ami így elég nehéz, és a tartalma drága. Könyveink is lesznek egy hét múlva, azok befedése után részünkről akár indulhat is a tanév.

Házi feladatot is kaptunk, Andor leendő osztályfőnökeitől, mi szülők. Használati utasítást kell írni a gyerekhez, rögtön első nap beadni, amit tanítónők még aznap együtt elolvasnak, értékelnek. Nagyjából kész vagyok vele, nem volt egyszerű, és még elég hosszú is lett, vagyis gondolom hogy két gépelt oldal nem kevés. De úgy érzem, amit leírtam benne, az mind fontos.

Házi feladatot Adrika is kapott, matematikából, rutinpéldák huszas számkörben, 220 példa, hibátlanul megoldva. Augusztus közepe körülre kérte tanítónő, két hónappal az évzáró után már eleget felejtenek, aki felejt. Úgy tűnik, Adrika nem...

Szabadidőnkben gyümölcsbetakarítás és feldolgozás folyik, szokás szerint a befőzés időszaka este 10 és éjjel kettő közt zajlik, relatíve steril körülmények közt.

Ez az idézet a szomszédunktól való, és arra mondta, hogy már 12 éves házasok lettünk tegnap apával. (szomszédék valamivel többek...).

Hát azért ezt a mondatot mi cáfoljuk mindketten - és ebben legalább egyetértünk:-)

Örülünk, hogy manapság, mikor annyi ismerősünk, barátunk, munkatársunk vált el, van válófélben (akikről sosem gondoltuk volna) mi már itt tartunk, és reméljük a vőfélyünk jóslata bejön,  lakodalom után mondta nekünk, hogy látja bennünk hogy itt aranylakodalom is lehet majd!

Fényképpel nem tudom bizonyítani, majd egyszer, de higyjétek el, voltunk mi szépek, fiatalok, aligötvenkilósak is valaha. Szép nap volt, egyik legszebb eddig az életünkben.

Szeretjük az augusztus elsejét, na!

Meghatódva néztem a 8-ast formáló gyertyát a szülinapi tortán...Tényleg már ennyi idős a lányunk? Még most született..ránézek a kertben a barackfánkra és eszembejut, hogy előző este, utolsó este, mikor még apával kettesben voltunk barackot szedtünk, (azóta is  Adrika születésnapjához kötjük a barackérés várható idejét). Arra az estére, amikor még alig voltam benne biztos, hogy másnap már hármasban leszünk. Arra, mikor először megmutatták ezt a pici lányt és csak arra gondoltam, hogy ő már mindig velünk lesz. Emlékszem apa arcára, amikor kitoltak a műtőből és megláttam és gratulált - a gyermekorvossal egy utcában lakunk, ha elmegyek a házuk előtt immár 8 éve emlékszek arra, hogy hamarabb volt a kezében a gyermekünk, mint a miénkben: apának ő mutatta meg az első gyermekünket. Szülővé váltunk a születésével.

Köszönjük, hogy vagy nekünk, egyetlen kislányunk! Nagyon boldog születésnapot, boldog életet kívánunk!

Vannak kedvenc képeim, kisbabáknál kifejezetten szeretem az alvós képeket - megszűnik a világ körülöttük, olyan mélyen alszanak, és persze megszűnik a világ körülöttünk, ahogy nézzük őket alvásukban.

Igaz a következő képek nem babaalvósak, de az egyik a kedvencem évek óta, a másik most készült e percekben, de azt hiszem erre is sokáig emlékezni fogok.

Az elsőn Andor aludt el, mint látható olvasás közben, külön tetszik, hogy még a könyv is nyitva van, a háttért nem érdemes nézni - a másik képen Áron aludt el, az ágya gondosan előkészítve, de nem érdekes, a fotel kényelmesebb ...hm... a fejnek.

Az alábbi képnek azt a címet adtam, hogy a fiúk tévét néznek. Vagy mégsem? 
 

Akárhogy is számolom, nyár közepe van, nyári szünidő fele eltelt, alig voltunk még itthon csak a gyerekekkel.

Amint véget ért a második tábor, szűk 4 munkanap voltunk négyesben. Szerencsére addigra jött a meleg, kerti medence élesbe lett állítva, iskolásaink imádják. Áronka csak a kicsi medencét szereti, amiről azt hittem az idén már csak lábmosó lesz a nagymedencébe való beszállás előtt és kiszállás után. Így viszont könnyebb dolgom lett, mert akár egyedül is hagyhatom őket a kertben, mert ha Áronka is a nagymedencéhez ragaszkodna akkor bizony egy szabad pillanatot nem engedhetnék meg magamnak.

Tehát eddig ennyit voltunk négyesben, múlt héten pénteken apa is befejezte a szabi előtti munkát és irány G.mama! A nála töltött majdnem egy hét igazi kikapcsolódás volt, tényleg a pihenésről szólt.

Egyik nap apával leugrottunk Pécsre. Kicsit sétáltunk  belvárosban, mindig nagyon tetszik, igazi mediterrán hangulatot érzek/érzünk ott. Valahogy ez hiányzik innen Debrecenből, hiába szép  a szülővárosom, sőt az elmúlt években tényleg egyre szebb lett, egyre nagyobb élet van itt is, de valahogy nem érződik az a hangulat, ami Pécsett mindig megfog.

Egy nap pedig Balatonra mentünk, gyerekek első balatoni fürdőzésükön vannak túl. Áronkánk inkább ölben élvezte a vizet, nem nagyon mert benne lenni és többször kért minket, hogy menjünk ki, kicsit tudtuk csak meggyőzni, hogy sétáljon a vízben, kellemes a homok a lábnak...

Múlt héten is táborban voltak nagyjaink, mégpedig  lovagi-hadi táborban.

Már tavaly is láttam ezt a tábort, de nagyon és egyértelműen fiúsnak gondoltam a  leírás alapján, azt hittem Adrikát egyáltalán nem érdekli, viszont Andort kifejezetten érdekelni fogják  az íjazás, kardozás, középkori fegyverek, lándzsa, dárda, a lovagok élete és az ehhez kapcsolódó kézművesség, a 14. század magyar történelme.

Mivel az idén is hirdették és szerencsére Adrika barátnőjének tavaly annyira tetszett, hogy az idén elsőként jelentkezett rá, így meg tudtam győzni Adrikát is hogy biztos neki is tetszene, próbálja ki (legfeljebb jövőre nem megy).

Azért ahogy vártam, Andornak volt nagyobb élmény - a tábor létszáma egyébként 39 fő volt, ebből mindössze 5 lány - de végülis mindketten jól érezték magukat.

Pénteken, utolsó nap itt is bemutatót tartottak a héten tanultakból, táncoltak, megvívtak egymással,íjaztak,lándzsáztak,csatacsillagoztak, és végül oklevelet vettek át, mely bizonyítja, hogy ők bizony hős lovagok:-)

Idén nyáron három napközistáborba irattuk be gyermekeinket. Az elsőn, a néptánctáboron már túl is vannak!

A táborozás egybe van kötve K.mamáéknál nyaralással, ha már egyszer nyári szünet van, legalább a táborozáshoz sem kell korán kelni, így van együtt kellemes a hasznossal:-).

A néptánctanulás mellett rengeteg énektanulás, játék, kézművesfoglalkozás, népszokás ismertetés, népviseletek bemutatása, felpróbálása, sólisztgyurmázás, íjazás, és egy egész napos kirándulás - egy a városhoz közeli kirándulóhelyen-  is szerepelt.

Péntek délután pedig bemutatót tartottak a héten tanult táncokból, dalokból, játékokból.

A táborról rengeteg fénykép készült, jó visszanézni, látszik, hogy jól érezték magukat - különösen Adrika - és jövőre is visszavágynak!

Nyaralásból majd az évzáróról hazaérve néhány napot itthon töltöttek iskolásaink, közben vendégek is érkeztek hozzánk: G.mama. Szerencsés időzítés volt, viszonylag kedvező időjárás, néhány nap pihenés. Míg mama nálunk járt unokatestvéremék is meglátogattak minket, ők is a Dunántúlról érkeztek és sajnos nagyjából csak évente egyszer futunk itt össze nálunk - ezúttal is jól sikerült és gyorsan eltelt pár óra volt, tényleg kár, hogy ilyen ritkán találkozunk:-(

Épp a vendégvárás izgalmába látogatott meg minket a védőnő, szerencsére mindent rendben talált, megállapította, hogy Áron gyönyörű, (születése óta nagyon tetszik neki), hogy mennyire gyorsan fejlődik, hogy látszik hogy harmadik gyermek, ennek megfelelően gyönyörűen és választékosan beszél, és azt is észrevette, hogy nagyon mozgékony - épp a teraszkorlát felső fokán állt, mikor megérkezett... Pár szóban beszéltünk a szobatisztaságról, mint aktuális projectről, volt néhány kérdésem ami akkor még aktuális volt, ma már nem az.

Hétvégén megkezdődött az idei meggy-és cseresznyetermés feldolgozása, alig másfél hét alatt végeztünk vele, részemről a fagyasztás, apa  részéről a borkészítés (és a termés leszedése a fáról, hogy az azt megelőző műveletekről ne is bezséljünk, mint metszés, permetezés stb...).

Áronunk és a mi életünkbe épp  pár napja vasárnap köszöntött be a miért? (mélt) korszak. Olyan hirtelen és olyan sokszor hangzott el vasárnap, hogy a végén már Adrika is rékérdezett - átvéve a szabályt- : de miért mondja mindig azt, hogy miért???

Szombaton Andor két felső egyese kiesett, már látszik mindkét csontfog, így talán szeptemberben a híres elsős fényképezésen  már nem lesz csorbacsík;).

De ez már a múlt hét, aminek hétköznapjain táborban voltak iskolásaink, hogy milyenbe - az kiderül a következő posztból!

Pár napos kikapcsolódásunk alatt igyekeztünk mellőzni az autót - több okból is.

Az egyik amit szerintem sokan vidékiként utálunk - az a fővárosban autózás, parkolókeresés, majd a végén a fizetés. Nem tudom mióta tart ez a bénaság nálunk, de képesek vagyunk a térkép utolsó centijén eltévedni mindig, és emiatt még a GPS nemléte sem okolható.

Lakóhelyünkön sem igazán buszozunk, "elővárosiként" öttagú család leggyorsabb eszköze az autó, nyáron mikor csak apa jár dolgozni, nos, ő biciklizik.

Tehát a békávézást választottuk:-)

Előre készültem, próbáltam utánanézni, hogy a kitűzött célpontok hogyan s mivel közelíthetők meg legegyszerűbben, illetve a vidékről bejárás mivel jár, mennyire gyakran indulnak járatok, stb.

Voltak emlékeim, hogy fővárosunkban gyakrabban járnak a buszok, mint szülővárosomban, igaz ezek régi emlékek voltak, de még ma is így van. Hülyeség lett volna nem ezt választani!

A járatsűrűség mellett voltak további kellemes meglepetéseim is. Az egyik, hogy mindig volt helyünk. Igen, tömött buszon is, amint meglátták apa ölében az aligkétévest, mindjárt hellyel kínálták. (ezt a luxust! itt kismamaként sem, sosem...). Aztán mivel még két gyerek volt, többnyire nekik is lett helyük.

Még egy dolog tűnt fel közlekedés közben: a mobilozás. Mivel Debrecenben nem nagyon szoktam újabban buszozni, így nem tudom itt is ennyire feltűnő lenne-e, de Budán-Pesten nagyon az volt, hogy végállomástól végállomásig képesek az emberek telefonálni. Teljesen magánjellegű dolgok, mást nem érdeklő, de mindenki más füle hallatára zajló beszélgetések édesítették a buszozás élményét.

Harmadsorban azért választottuk a tömegközlekedést, mert gyerekeinknek még élmény az első metrózás, a földalatti vasút, a fogaskerekű villamos és a vonatozás is.

Ilyen kép biztosan nem készül rólunk Debrecenben, buszon a család, Áronka épp elalvás előtti pillanatai vannak megörökítve, egy percen belül már aludt!

Általában július végén-augusztus elején szoktunk nyaralni menni, gondos előkészítés előzi meg részemről a helyszínt, a szállás kiválasztását. (Nem mindig egyszerű, főleg mióta öten vagyunk, mert szállodai szobák nem mindig pótágyazhatók 3 gyerek részére, két egybenyíló szobához még kicsik, családi szoba elenyészően kevés a max 4 főre pótágyazható szobák számához képest vagy méregdrágák).

Idén nem bonyolítottuk túl a dolgot, Adrika utolsó iskolai tanítási napja után indultunk Budakeszire és egy nappal az évzáró előtt érkeztünk haza. Fővárosunkat és környékét szerettük volna kicsit bejárni, ez kicsit túlzás, mert ehhez még tízszer ennyi idő is kevés, de eddig nem sok időt töltöttünk Pesten - csak átutaztunk vagy rokonlátogatóba mentünk.

Kezdem a rossz dolgokkal. Az időjárás. Végülis kegyes volt hozzánk, de szakadó esőben mentünk, ugyancsak szakadó esőben jöttünk, és ott is megtréfált minket egyszer-kétszer és félő volt, hogy nem tudunk menni sehová csak a szobánkból nézzünk a szakadó esőt - szép kis kikapcsolódás.

A másik kellemetlenség volt, hogy Áronunk viselkedése hát finoman szólva is nyűgös volt. Dackorszak erőteljes jelei mutatkoztak meg nála, olyan földhözdobálós-visítós-minden tekintetet felénk fordítós stílusban. Itthon minden helyreállt, így valószínű a napirend   étkezések, alvások (hol napi egy alvás, hol napi kettő egyik sem ágyban, hol a buszon, hol a kocsiban, hol anya, hol pedig apa ölében...) teljes borulása, az idegen környezet tette meg hatását. Ami még borult: néhány nappal az indulás előtt nagyjából szoba - és ágytisztává váló gyermekünk (akkor úgy tűnt) végig pelenkában volt tartva, ennek hatása borítékolható volt, bár az azóta eltelt egy hét már sok javulást hozott, de még mindig vannak balesetek (off: emiatt nem izgulunk, ráérünk még).

Pihenés? Áron soha nem látott mértékben volt apás, és ölbenbaba. Szokatlan volt, és kicsit nehézzé is tette a kirándulásokat, az eddigi két nyaralásunkat jobban tűrte. Lehet akkor még túl kicsi volt?

Ami végül is jó volt: együtt voltunk és csak egymásra figyeltünk néhány napig. Az előre eltervezett javában gyermekbarát programokat sikerült teljesíteni, így voltunk  Tropicariumban - Andor kedvence volt egyértelműen, a Csodák Palotájában, amihez Áronka még nagyon kicsi volt, de mi négyen nagyon élveztük. Egy este elmentünk az Elevenparkba, ez igazi gyerekbarát program volt. Pénteken a Vasúttörténeti Parkban jártunk, ahol mozdonyt is vezettek nagyjaink és erről papírjuk is van;), közben  a Hősök terét is megcsodáltuk, nemzeti hőseink szobrainál elidőztünk, kis történelemórát tartottunk (Áronka eközben apa ölében aludt egy városligeti padon - tud élni).

Szombaton egész napos kiránduláson voltunk, ahová régi kedves barátnőm, egy középiskolai osztálytársnőm  is elkísért minket. A kirándulás útvonala pedig fogaskerekű-gyermekvasút-Erzsébet-kilátó-libegő majd libegő vissza- gyermekvasút-Budakeszi Vadaspark volt. Még mindezek előtt megnéztük az Országház épületét és gyönyörködtünk a Budai Panorámában. Mindezek után Áronka már azelőtt elaludt, hogy a Vadasparkba mentünk volna, így Apa vele visszament a szállásunkra, a Vadasparkba négyesben mentünk.

Vasárnap rokonlátogatáson voltunk, keresztszüleimnél, ahol unokatestvéremékkel és keresztfiunkkal is találkoztunk.

Hétfőn jöttünk haza, de előtte még Heléna falujában is megálltunk, találkozónk volt vele és anyukájával - Ingrid pedig meglepetéssel is készült, ugyanis nem csak velük találkoztunk, hanem az én "bloganyukámmal" RKrisztával (neki köszönhetem, hogy több mint két éve blogolok)  és kisfiával Barnival. A főtéren kicsit kifutkározták magukat a gyerkőcök, majd a cukrászda kinyitásakor egy-egy fagyit elfogyasztottak, ezután autóba ültünk és indultunk haza.

Tegnap volt. Gondolom a nagy szélre való tekintettel a tornateremben. Izgatottan mentünk, mint aki még nem volt iskolai évzárón, csak a sajátján, azon is lassan 20 éve.

A bizonyítványt mindenki az osztálytermében vehette át, az osztályfőnökétől. Adrikáék osztályában mindenki kapott könyvet, mindenki ugyanazt, egyik osztályfőnöküktől kaptak egy CD-t és egy DVD-t amin az évközben róluk készített többszáz fénykép illetve az osztály által előadott mese szerepel - jó lesz megnézni mondjuk 10-20 év múlva vagy ha nekik lesznek gyerekeik - és jó lesz megnézni már most nyáron is:-)

Érdemes szólni a bizonyítványról is, ami elsőben tantárgyankénti szöveges értékelést jelent. Magatartás, szorgalom példás, minden tantárgyból jól megfelelt. Öröm volt olvasni az egyenkénti jellemzést, dícséretet is kapott, mégpedig matematikából, ami azt hiszem duplán öröm, hisz matematika tagozatos az osztály, megint visszajelzés nekünk, hogy nem véletlen akartuk hogy erre a tagozatra járjon.

Ilyen szép bizonyítványt kívánok minden évben!

...és kedden már vakáció!

És eltelt az első tanév, persze hihetetlenül gyorsan. Nem csak a pici babák mellett telik gyorsan az év, hanem a nagyobbak mellett is. Az utolsó hetekben fáradt el igazán a nagylány, már ő is várja hogy szünidő legyen.

Ezek az utolsó napok már kevésbé tanulósak, hajtottak végülis egész évben, majdnem minden napra jut valami meglepetés, játékprogram - múlt hétfőn játszóházban voltak, igaz az még a gyermeknap hevében zajlott, a héten egyik nap néhány zenész volt az osztályukban és próbálhatták ki  a hangszereket, például hegedű, fuvola, brácsa, cselló is volt.

Igaz, hogy tanulmányi kirándulásnak mintegy kihelyezett környezetismeret órának lehetett nevezni a botanikuskertben tett látogatást, de azért mennyivel jobb, mint a tanteremben ülve hallgatni az anyagot, mint virágok közt sétálni és beszélni róluk.

Holnap a város legnagyobb játszóterére mennek, kedden pedig fagyizni. Vége lesz a tanévnek.

Adrikával beszéltem arról, hogy mikor mi iskolások voltunk, akkor a táblára rajzoltuk fel a vakáció betűit és szép rajzokká alakítottuk át. Nem is gondoltam, hogy él még ez a hagyomány. Nekik a héten az utolsó rajzórán volt az a feladat, hogy a vakáció szó betűiből kellett rajzokat kialakítani  - kinek mihez volt kedve - és a legjobb rajzok elkészítői fogják majd élesben is a táblára rajzolni.  Adrika például egyedüliként rajzolt a "I" betűből,  mégpedig egy ceruzát, így választhatott két barátnőt akivel hármasban megalkotta a táblára is immár a vakáció szó részeként. A többi betűre is szép ötletek születtek.

Egy hét múlva évzáró.

Bezzeg míg be nem töltötte a két évet, szinte minden hónap 11-én írtam a szép összefoglalókat - ebből is látszik, hogy nem baba már Áronunk, nem történik mindennap valami feltétlenül lejegyzendő csoda vele, mellette, körülötte, bár minden napunkat bearanyozza.

Ez a pár júniusi nap, ami eddig eltelt jóval eseményszegényebb volt, mint a májusunk, sokkal több időt is tudok fordítani rá, napirendünk is mostanában elég fixen alakulgat. Szép hosszú alvása van délután; délelőtt és késő délután-este nagyokat játszik a kertben, udvaron, főleg a homokozó és a hinta  a nagy kedvenc. És persze a motorozás, járművek.

Azt ígértem június végén beszámolok hogy állunk a szobatisztasággal, mivel május végén eléggé bíztató volt a helyzet. Ha lehet azt mondani, most még bíztatóbb, gyakorlatilag napközben annak tekinthető, ami a kis dolgokat illeti, egyelőre nagyobb dolgokkal még nem jött össze a siker. Délutáni alvása alatt is száraz maradt a pelenka - remélem azzal hogy leírtam ezt nem az ellentéte fog tovább erősödni, hanem az írott szó ereje fog győzni és hamarosan elhagyhatjuk ezt a luxuscikket. Szép verdás kisgatyák várnak használatra;) (másik luxuscikk:DDD)

Jópofa bemondásokban továbbra sincs hiány. Nevelgeti szüleit: ha hangosabban szólunk rá, megszólít, hogy nem kiabálni, csak beszélni. Ha ellentmond nekünk, mondatkezdéskor azt a kifejezést használja: de  márpedig. A másik gyakori szókapcsolat: csak pedig amit még úgy ejt: tat pedid. A "t" igencsak gyakori hang mifelénk.

Ha kérdez és válaszolunk, helybenhagyja: ja.

Pár napja ha bosszankodott, azt mondta: ajjj.

Amiről jó lenne leszoktatni: szeret ölben lenni, közelgő nyaralásunkon ennek nem nagy hasznát fogjuk venni, de majd próbálkozunk.

Továbbra is igaz rá, hogy jó megfigyelő, addig-meddig ügyeskedett, míg a kapun kijutott az utcára, mindenhová képes felmászni, szerencsére az ügyességét kamatoztatja a mindennapokban, az önállóságnak vannak előnyei is nem csak szülőket ijesztgető hátrányai.

Kezdődött hétfőn, amikor Andor ovis csoportjával voltunk a Hortobágyon.

Pénteken Adrikáék osztálya volt minő változatosság szintén a Hortobágyon. Más programjuk volt, mint Andoréknak, ők a kézművesházat nézték meg, a Pásztormúzeumot, és ők is jártak Mátán lovasszekerezni, pusztaprogramon. Ez utóbbi valamelyest rövidebbre sikeredett elmondása alapján mint másfél óra (ennyi volt Andornak), persze az eső miatt.

Szombaton végre jó idő lett, Apa munkahelyi osztálya ment rendes éves kirándulásra. Ők Eger-Síkfőkút-Noszvaj részen jártak, az Eger alatti pincerendszert és egy híres borászatot néztek, borkóstolóval egybekötve.

Vasárnap igazi családi programban volt részünk, egy közeli tanyán. Adrika egyik osztálytársának anyukája szervezte, családos osztálykirándulás volt a cél, gyerekek és mi felnőttek is jobban megismerkedhessünk. Gyakorlatilag minden család képviselte magát, tanítónénik is el tudtak jönni és igazán fergetegesre sikeredett ez a nap! Volt lehetőség pónilovaglásra - Áron is kipróbálta, egy hónapja a majálison még nem mert lóra pattanni, lovasszekerezésre, focizásra - ez Andor kedvence volt, trambulinon ugrálásra - Adrikánál abszolut kedvenc volt, kisebbeknek volt mászóka, hinta, motor, kisebb és nagyobb háziállatok, állatsimogató...szabadtéri főzés, az ebédet néhány lelkes apukának köszönhettük. Este nem kellett ringatni a gyerekeket.

Mindenkivel történtek jó dolgok – velem,hogy túléltem.

Haladjunk sorjában!

 El sem hiszem, hogy már egy hónapja volt a majális, majd az Anyák Napja, amit oviban, iskolában ünnepeltünk, hónap végén a ballagás és egy kirándulás, amiről már volt szó e blogban.

Közben Andorunkat három alkalommal vittük még a nevelési tanácsadóba, ahol befejeződött a diszlexia prevenciós foglalkozás sorozat. Teljesen meg vagyok nyugodva, a fejlesztő pedagógus szerint minden rendben van-lesz, kötelességtudó gyermek, nem lesz probléma az iskolában vele. Mellesleg néhány betűt is megtanult a foglalkozásokon és a tanult betűkből álló kétbetűs szavakat össze is olvassa. Minden alkalommal kapott feladatsort, amit következő foglalkozásra megoldva kellett vinni, hasonló feladatsor volt, mint az első osztály első két hónapjában amiket majd tanulni fog – előkészületek íráshoz, olvasáshoz.

 Iskola…igen az első szülői értekezlet itt is eljött. Nagyon szimpatikus tanító nénikkel, szerintem szeretni fogja őket Andorunk is. Ugyanaz az iskola, ugyanazon tagozat, de más tanítónők, mint Adrikánál, ezért rögtön feltűnt, hogy más bevásárlólista van, mint a tavalyi, kicsit más délutáni programok is várnak rá, mint Adrikára – ezek közül legjobban nekem az tetszik, hogy tanulnak majd tűzzománc technikát, és igaz elsőre megijedtem, hogy a fiúkat is érdekli-e, de kiderült, hogy igen, nagyon szeretik a fiúk is.

 Adrikát két alkalommal vittem fogászatra, szerencsére semmi baj, - mindössze megelőzésre hogy ne is legyen. A „beavatkozás” neve barázdazárás – őszintén szólva pár hónapja a védőnőtől hallottam először róla, hogy van ilyen, Adrikáékat pedig iskolafogászaton szűrték és a fogorvos is ráírta a kezelőlapjára, hogy javasolja – reméljük később sem lesz ebből gond, mert hallottam olyan esetről, hogy rosszabb, mint ha nem lett volna megcsinálva.

 Közben múlt héten volt a zeneiskolában a felvételi, előképzős osztályba jelentkezett két nagyobbik gyermekünk. Adrika maximális pontszámot ért el, ő szeptembertől zeneiskolás, Andornak javasolták, hogy egy évet várjunk még, mert kicsit dörmögős a hangja, és hátha az iskolában az énektanárnő majd el tudja mozdítani a hangját, tehát egy év múlva mehet ő is. Hangszíne szép, és szerintünk az ütemérzékével sincs semmi baj (erről ismét meggyőzödtünk a ballagáson a katonás játékon).

 Szintén e hónapban jelent meg a munkahelyünkön a kiírás, hogy az idén milyen nyári táborokra lehet jelentkezni. Kisebb fajta logisztikai szervezést igénylő feladat volt a következők figyelembe bevételével: elsősorban az, hogy melyik héten érnek rá, melyik tábor érdekli őket, ez előbbi két dolog egyezik-e, mert nem minden tábor van minden héten, van amelyikből 6 turnus is van, de van, amelyikből csak egy. És ha mindez össze is jött, hát hiába népszerűek vagyunk, 5 ismerőssel kellett még egyeztetnünk, hogy lehetőleg egyszerre menjenek a gyerekeink. Az egyik Adrika osztálytársa és legjobb barátnője, két másik barátnő kislánya Andornak lesz leendő osztálytársa, tehát szeptemberig tudnak valamelyeset ismerkedni )ezek közül az egyiket ismeri Andor, említettem régebben, hogy már egymás terhességét is figyelemmel kísértük Ágival az anyukával, majd a leendő osztálytársakat gyakorlatilag 2 naposan már láttuk a kórházban, ahol születtek,  a másik osztálytárs anyukája pedig táncolt a lagzinkban, mint a menyasszony egyik legjobb barátnője…). Negyedik ismerős a férjem főnöke, kinek kislánya szintén iskolatárs, bár nem osztálytárs, Adrikától 8 nappal fiatalabb és nem mellesleg a zeneiskolát is egyszerre kezdik el…Ötödik ismerős pedig a barátnőm, akinek gyermekei most először jönnek táborba és örülnek, hogy lesz ismerősük. Hogy milyen táborok és mikor, arról majd később, ha mennek, írok,

 Véget ért az ovis angol is, pár hónapos tanulásuk eredményét múlt hét kedden mutatták be a szülők előtt az ügyes nagycsoportosok.

 Apa születésnapja múlt héten volt, gyermekeink hasonló lelkesedéssel készültek, mint múlt hónapban az enyémre. Én teljesen naívan és minden hátsó szándék nélkül megjegyeztem, hogy jövőre kerek évet ünneplünk, mire apa szólt a gyerekeknek, hogy azért anyátok is öregszik. Születésnapi ajándékként neve elé került két betű, tavaly január óta élhetne ezzel a jogával, de most változtatott csak nevet, mégpedig azért mert lejárt az a személyije, amit még 14 éves korában kapott és azóta hosszabbítgatva volt.

 Közben készültünk a ballagásra, versek itthoni átnézése, Adrikának évvégi záródolgozatok, fodrászatok, sűrű pénztárcanyitogatás (ajándékok, ünneplő ruha, nyári ruhatár amit lehet használni sem tudunk idén).

Áronunk mindeközben elég intenzív fejlődést mutatott. Kicsit visszafelé megyek, születésnapján leszereltük a rácsot az ágyáról, azóta éjszakánként egyre gyakrabban köztünk köt ki, minek következtében én egyre kevésbé vagyok kipihent. Arról talán be sem számoltam, hogy hónapok óta eléri a kilincseket, tehát gyakorlatilag akadály a házban nem létezik számára. Volt egy rosszétvágyú és egy elég dacos időszak is Áron e hónapjában, olyan igazi földhözdobálós, csak az nyugtatott, hogy talán ilyenkor is működik a fejlődési ugrás jön teória. Úgy néz ki ezt a programdús időszakot választotta ki, hogy szobatisztává érjen – no nem egészen, és főleg csak anyukáméknál működik, de mindenképp nagy ugrást tett e hónapban.  Remélem a júniusunk valamivel nyugodtabb lesz és többet tudok vele foglalkozni és esetleg teljesen szobatisztává érik, mégha csak nappalra is. Egy hónap múlva meglátjuk.

 Oviból egyelőre elutasító határozatot kaptunk, helyhiány miatt nincs felvéve, de márciusig még annyi minden történhet. Már csak a szobatisztaság hiányzik és gyakorlatilag óvodaérett a gyermek.

Mivel nagyfiú pénteken elballagott, én pedig itthon vagyok, nemigazán látom értelmét, hogy továbbra is óvodába járjon. Megkezdődött a szünidő! Igaz megyünk még be párszor, ugyanis a ballagási képeket kiválasztjuk, ha elkészülnek, majd a megrendelt tetemes mennyiséget átvesszük, illetve párszor megyünk még logopédus foglalkozásra (pár hónappal ezelőtt volt kis félreértés, azt hittük már nem kell járni, de kiderült hogy június közepéig tartanak ezek a foglalkozások).

Utolsó ovis napja Andorunknak így tegnap, május 31-én volt, mégpedig egy kiránduláson vettünk részt, Hortobágyon. Mivel a buszban rengeteg hely maradt, így majdnem minden gyerekkel el tudott jönni az anyukája, nagymamája. Andorral én mentem. 

Eredeti terv volt, hogy megnéztük a Madárkórházat, a hozzátartozó játszótéren játszanak a gyerekek, majd elmegyünk egy állatsimogatóba, végül kimegyünk Mátára lovakat nézni.

Az esős idő eléggé keresztülhúzta a számításainkat, de végül minden jóra fordult. A madárkórházban tartottak egy bemutatót, ismertetőt, kisfilmet néztünk a kórház működéséről, gyerekek tátott szájjal (és befogott orral) nézték a beteg madarakat.

A játszóteret sajnos nem lehetett kipróbálni, minden csupa víz és sár volt. Végül kis tízóraizás után a kórházzal szemközti játszótér  - kevésbé volt sáros - kipróbálása következett. Majd buszra szálltunk és megnéztük az állatsimogatót, végül úgy döntöttünk, hogy semmi különleges állat nincs, amit a gyerekek ne láttak volna még (javarészt háziállatok) így további utunk Mátára vezetett. Eredetileg ott csak sétáltunk és lovakat néztünk volna, de  végül lovasszekerezés lett a vége. A 20 gyereken kívül néhány felnőtt ment még a másfél órás útra, egy kis pusztaprogramot nézni. Az eső szerencsére kibírta, épp mire visszaértek a buszhoz, kezdett el esni, majd szakadt egészen odáig, míg az oviba visszaértünk.

Jól éreztük magunkat!