Pénteken Andorunk számára is véget értek az ovis évek. Nem mondom, hogy vissza fogjuk sírni, hisz sírtunk már eleget...Andor gyakorlatilag néhány hónappal ezelőttig minden áldott reggel, igaz nem mindig az ovinak szólt, hanem legtöbbször nekem, de akkoris...vagy azértis...De minden jó ha a vége jó!

Kellemes kis műsort adtak ezúttal is, először egy rövid kis évzáró műsor volt, néhány körjátékkal, egy-egy verssel, valamit a lányok részéről egy kis mese előadással a fiúk részéről pedig egy kis katonai műsorral - ez utóbbi volt egyértelműen a legkedvesebb műsorszám, ilyet még nem láttunk sehol.

A műsor második felében pedig tarisznyával, virággal a kézben vonultak be a gyerekek, itt inkább már a megszokott ovitól búcsúzó - iskolába induló  verseket, dalokat hallhattuk.

A tarisznya nagyon szép, minden gyereknek az óvodai jele volt ráhímezve, fiúknak kék, lányoknak piros szalag volt a tarisznya pántja, széle. A tarisznyába pedig bekerült a hamuban sült pogácsa, egy ceruza, kis jegyzetfüzet, egy kis édesség és egy kis aprópénz.

A ballagási műsor után pedig a csoportteremben egy kis süteményezésre, üdítőzésre került sor.

Boldog diákéveket kívánunk, nagyfiam!

Dörög az ég, Áronunk is felfigyel rá, eképpen kommentálja:

- Döröd az éd. Én félek a dörödtől.

Autósújságot nézegetek, van benne egy gyönyörűséges sárga Jaguár, amit nem is hagyok szó nélkül, megjegyzem, hogy de szép.

Andorunk erre:

- Anya, Áronnak is van egy ilyen kicsiben (játékautóra gondol, tényleg van neki), de ha vesztek egyet, akkor lesz nagyban is!

(aztán Apa megmagyarázza, hogy ha nagyjából mindenünket pénzzé tennénk, akkor se futná rá)

Ismét Áronos:

Mostanában nehezebben megy az altatás, kérem, hogy csukja be a szemét.

Erre Ő odanyúl a mutatóujjával a szemhéjához és próbálja lecsukni a szemét...

Egész kicsi gyerek korom óta (másfél év körüli voltam, mikor az lettem) szemüveges vagyok.

Megszoktam, szeretem, bár voltak korszakaim, mikor utáltam, hogy szemüvegem van, de  már igazán megszoktam, hiányzik ha nincs rajtam. Nem túl erős dioptriájú, ha nincs rajtam akkor is látok, de hiányzik.

De ennél nagyobb gondom sosem legyen!

Ma Debrecenben az egyik bevásárlóközpontban  érdekes kiállításon vettem részt. Egy Sötét Szoba van felállítva, amelyben bárki aki kipróbálja megtapasztalhatja milyen érzés gyengénlátóként, (vakként) élni. Egy nekünk mindennapi dolgot egy sima hétköznapi bevásárlást próbálhattam ki, persze úgy hogy az elsötétített helyiségben semmit nem láttam. Egy kísérő segítségével mentem végig a nagyjából negyedórányi "pályán". A hétköznapi életben használatos élelmiszerek, vegyi dolgok, háztartási kellékek voltak kitéve, tapintás, szaglás útján kellett felismerni a dolgokat.

Ami segítség volt, hogy egy asztalon azonos csoportbeli dolgok voltak, mint ahogy a polcokon is árufajtánként vannak elhelyezve, így például a fogkefe után ahogy megfogtam egy fogkrémes tubust rögtön tudtam arról van szó, nem pedig mondjuk egy tubusos mustárról. Nem mindent ismertem fel, érdekes egyébként, hogy amiket tényleg naponta használunk sem mindig volt egyértelmű mi is az vajon?

Nem sikerült rájönnöm hogy hogyan különböztethető meg a szénsavas ásványvíz a szénsavmentestől - miután nagy boldogan felismertem, hogy ásványvizes palackot szorongatok (gondolom ezt hívják szakmai ártalomnak, persze a segítő mondat első szavánál már tudtam...).

A vásárlás végén fizetni is kell, néhány pénzérme volt a "kasszában" 30 forintot kellett volna kiválogatnom, hát nem sikerült...

Kb. negyedóráig voltam benn, nagyon sok volt, az első 5 perc nem telt el, már hiányzott, hogy nem látok, de ez nem azt jelenti, hogy unalmas lett volna végigmenni a vakpróbán.

Örülök, hogy kipróbáltam. Más szemmel látom a világot.

.

Ma Adrika mondott olyat, amin elmosolyodtam...

Délelőtt a ház tövében tettek-vettek, szorgoskodtak. Mind a hárman. Adrika mondta mi történik: segítenek apának, nem csak játszani kell mindig, mire való az örökös játék, legyen már valami hasznuk is az életben. (:DDDD és :O)

Mindezt kezükben homokozólapáttal és vödörrel, homokozós markolóautóval tették...

Hétfőn reggel az oviban kezdődött a napunk, matematika foglalkozáson vehettünk részt, nézőként. Tavaly Adrikáék foglalkozásán teljesen meg voltam lepve mennyi mindent tudnak, most olyan szemmel is igyekeztem nézni a feladatokat, hogy emlékszem az iskola első pár hetében milyen feladatok vannak.

Kezdődött egy olyan feladattal, hogy az óvónő gondolt egy számot, megmondta a kisebbik és a nagyobbik szomszédját és ki kellett találni melyik számra gondolt és megmondani, hogy páros vagy páratlan számról van szó. Majd mondani kellett a kitalált számtól vagy nagyobbat vagy isebbet attól függően mit kért óvónő, de néha a kitalált számmal megegyezőt kellett mondani. A következő feladatnál mindenkinek volt egy rajza, ami körből, négyzetből, háromszögekből állt és a logikai készlet darabjaival le kellett fedni az ábrát.

Majd volt olyan feladat hogy egy tálkába kellett annyi játékfigurát (nyuszi) tenni, amennyit óvónéni tapsolt, vagy dobbantott a lábával. A végén meg kellett számolni mennyi nyuszi van és a további feladatoknál 10 nyuszi szerepelt, ezeket kellett két (később 3) bokorban egyenlően elosztani, majd áthelyezni úgy hogy ne legyenek egyenlőek, közben a bokrok közé kirakni a megfelelő relációs jelet.

Volt olyan feladat is, hogy ellentétpárokat kellett mondani.

A bemutatkozó foglalkozás után pedig az anyukákat köszöntötték fel rövid kis műsorral a gyerekek.

Másnap pedig Adrikáéknál volt anyák napi műsor. Nagyon érdekes volt, ez volt az első olyan műsor ahol mint iskolást láttam a lányomat. Érdekes a sok ismert vers mennyire megható tud még mindig lenni, nem lehet ezt megszokni, hiába hallottam már többször is némelyiket, mégis már az első percben sírtam - és gyakorlatilag a műsor végéig.

Előadtak egy kis mesét is (A só), amit márciusban az iskolában egy versenyre készülve gyakoroltak és akkor a 4 elsős osztály közül ők lettek a legjobbak. A mese végén kis néptáncbemutató is volt, egyik tanítónénijük tanította be, a másik tanítónő pedig jónéhány meglepetés fényképekkel készült, amit az elmúlt hónapokban készített az osztályról.

Áronunktól...

Ölemben van, átölel

 - Anya, fogom a hátad!

Ugyanez, másképp:

Ölbe akar jönni, emeli a karjait:

- Anya, hadd fogjam a hátad!

Álmosnak tűnik, dörzsöli a szemét, apa kérdi tőle:

 - Áron, álmos vagy?

- Nem, csak elfáradtam

Ugyanez, másképp:

- Áron, nem akarsz aludni?

- Nem, csak pihenek

Szokásos helyen és időben, munkahelyünk szervezésében ünnepeltük az idén is május elsejét. Program is hasonló volt, gyerekek örök kedvence az ugrálóvár, az arcfestés, a pónilovaglás, de volt ezen kívül is számtalan más program, kézművesség, majorett bemutató, sportversenyek, főzőversenyek.

Adrika egész idő alatt egyik osztálytársával és legjobb barátnőjével volt, az ő szülei is mindketten ott dolgoznak, ahol mi, sőt én a szülőket több mint 20 éve ismerem, még a középiskolás időkből.

Andor hol velünk volt, hol pedig Adrikával óriáscsúszdázott, illetve egyedül ő pónilovagolt az idén, mert Adrikának nem volt kedve, Áronunk pedig bátortalan volt. Áronka gyakorlatilag csendesen szemlélte az eseményeket, a lovacska tetszett neki, de mikor felülhetett volna rá, akkor inkább visszahőkölt,a kicsi (nekivaló) ugrálóvárba sem merészkedett be. Viszont a több órás szabad levegő a már-már kánikulai melegben megtette hatását, autóba ülve rögtön elaludt.

"Örömünnep ez a nap,
virágszirmot bont a nap,
akácvirág, tulipán,
téged köszönt anyukám.

Szól a kakukk, a rigó:
-Édesanyánk szíve jó!
Fülemüle fenn a fán,
néked dalol anyukám.

Én az édes életet
köszönöm ma Teneked.
Régi emlék simogat,
puha pólya, patyolat."

Ezzel a verssel, dalocskával és három szál virággal köszöntöttek ma reggel a gyermekeim...Köszönöm Nektek, hogy az anyukátok lehetek!

Nagyon boldog Anyák napját kívánunk elsősorban G.Mamának és K.mamának, Dédinek, és természetesen minden édesanyának, nagymamának, dédmamának!

Régen jelentkeztem már igazi összefoglalóval, már ami Áronunk fejlődését, napjait jelenti.

Rég várt igazi tavaszi jó idő minket is a szabadba csábít, Áront különösen, ő egyébként születése óta igazi kinti gyerek, csecsemőként is többórás alvásait a teraszon intézte, később is ha azt akartam, hogy aludjon napközben sokszor csak a babakocsi jelentett megoldást  - vagy a kinti levegő? Tehát e téren nem nagy a változás, Áron szeret kinn lenni a szabadban, és már egyedül is kiengedem a teraszra, udvarra, ahol motorozik, homokot lapátol, jár-kel, krétával a táblára firkál vagy zakatolavonatozik. És mindent felfedez. És folyton valami baleset is éri, igen,  a homlokán, képet nem is mellékelek, mert nem készült róla, maradjunk annyiban az apja azt mondta ilyet még nem látott (mint a káposztalevél, folt hátán folt).

Kinn is vagyunk, benn is vagyunk, benn pedig autózás, zenehallgatás és könyvnézegetés illetve mesefilmnézés a divat. Autóknál rávetette magát Andorunk kedvenceire is, beleértve a Legókat és a Playmobilokat, de igazán mindenféle autó kedves. Például a héten apa kiküldetésben volt Nürnbergben, hozott neki kicsike kamiont, mielőtt Áronnak adta megkérdezett engem fog-e neki örülni, mondtam telitalálat és lőn igazam.

Kommunikációs probléma egyáltalán nincs, mindent mond, elmond, megmagyaráz. Kezdi megint akaratát érvényesíteni, dehát mi sem most jöttünk le a falvédőről, sőt a tesók sem, így gyakran hangzik el az  a mondat nálunk manapság, hogy Áron nem is sír, mert nincs könnye. Szelektív hallás jeleit már tapasztaljuk legkisebbünknél is, egyelőre még orvosoljuk, de már látszik lesznek itt is csaták. Alakul az egyénisége.

Beszéd...nem hasonlítgatunk, de mégis aggódunk ha valamit később csinál mint a tesók. Például felvételünk van arról, hogy Andor épp 21 hónaposan tízig számlol, de már akkor is kétségbe voltunk esve, hogy Adrika már mennyivel hamarabb tette ezt. Áron később kezdett számolni, de az élet mindenért kárpótol, ma már nemhogy magyarul de angolul is megteszi, egyúttal igazolja azt, hogy az ovis angolnak (ahová idén Andor tavaly pedig Adrika járt) volt valamiféle kis értelme.

Igaz a hír, hogy a nagyobb testvérektől lehet sokat tanulni, Andor mint igazi nagytesó gondoskodik arról, hogy nehogy az öccse lemaradjon az aktuális divatról, értem alatta hogy mondjuk Áronnak sem ismeretlen szó például a fémkard. Rettentő büszkék rá egyébként Adrika is és Andorka is, remélem így is marad sokáig.

Étvágy: változó, mostanában inkább kevesebbet eszik vagy válogatósabb, de továbbra is gyümölcs gyümölccsel, eszébe jut és bejelenti, hogy gyümölcssalátát kér, szerencsére van hozzá alapanyag itthon mindig, bőven. Rossz hír: imádja a csokit, képes arra a kérdésre hogy mit kérsz Áron (reggelire) azt a választ adni, hogy csotit. A kevesebb evés azt is jelenti, hogy elég a leves, második fogást nem kér (kérdés tőlem: Áron kérsz xy-t? Válasz: inkább nem).

Alvás: a napközbeni alvás egyre nehézkesebb, persze csak itthon, anyukámékhoz gyakorlatilag aludni jár, vagyis napközben több órát lenyom ott alvással. Szóval itthon a helyzet az, hogy nehézkes az aludni indulás. Többnyire az zajlik le, hogy lefektetem, otthagyom az ágyában, kijövök és hallom hogy játszik. Ha megyek megnézni már iszkol is az ágyába, és úgy tesz, mint aki rég az igazak álmát alussza. Ezt eljátszuk a lefektetéstől számított 10-20-30- 60 percig, de ha nagyon álmos nincs gond. Vagy jártunk már úgy, hogy kimaradt így az alvás mert annyi ideig húzta-halasztotta a nem elalvást, míg az uzsonnaidő alatt az etetőszékben elaludt, két falat közt. Az esti alvás is izgalmas, mióta nincs rács az ágyán gyakran előfordul, hogy köztünk köt ki az éjjel, ilyenkor fáradtsági szintemtől függően vagy visszakerül a saját szobájába, ágyába, vagy reggel eszmélek arra, hogy Áronunk köztünk aludt.

Egyébként önálló nagyon, szeret egyedül öltözni, kezet mosni, és meg is törli a kezét. Egyedül a szobatisztaság felé vezető úton álltunk meg kicsit, de hátha majd a tavasz -nyár (vagy ismét a nagytesó utánzása) hoz megoldást. A fürdőkádba hipp-hopp beszáll egyedül, szeret fürdeni, de melyik gyerek nem?

Még egy kis negativum, amit nem szeretek és mérgesek is vagyunk érte: dobálás, főleg az ételre vonatkozóan. Ha nem kéri egyszerűen lehajítja a földre, vagy az italt is kiborítja. Mivel ezzel a problémával is találkoztunk már így tudom, hogy elmúlik majd, csak kitartást igényel.

Míg írtam ezeket a sorokat eszembe jutott más is, amit persze már elfelejtettem. Még annyit megemlítek, hogy a humora nagyon egyedi (lesz), mi apával vagy úgy általában felnőttek körülötte nagyon sokat nevetünk rajta, hirtelen jött jópofa bemondásai vannak.

Ovis felvételéről nem hallottunk, nem valószínű, hogy sikerül, a leendő csoportban (mármint ahová jelentkeztünk) 2007-es születésű gyerekekből már 22 van, zöme fiú, a csoportlétszám 25 fő, ami valószínűleg így is fel lesz pumpolva 28-ra is.

És végül pár kép a gyümölcsfáinkról, pár hete készült képek ezek, javában virágzott a cseresznyefánk, reméljük tele lesz terméssel, gyümölcsevő legkisebbünk örömére.

És a kertművelés, gyümölcstermesztés, tojások keltetése immár a virtuális világban is zajlik nálunk, Cuckának köszönhetjük, aki volt olyan kedves és félszavamra meghívót küldött e játékokra. Két családtag van abszolut megfertőzve, már egy hete, naná, hogy egy nappal utánam már Adrika is kiskertész lázban égett.

 ui: eszembe is jutott, pedig ez a lényeg, hogy áronunk hetek óta nagyon anyás, ami éppen jól esik a lelkemnek. Viszont a szpoizásra is gőzerővel rászokott, pedig ebben az évben már csak a napi két szoptatást akartam tartani, néha már kellemetlen, de próbálkozom olyasmivel, hogy "alszik a cici" pl a délutáni altatásnál, nincs benne tejcsi, de hiába. Áron egyelőre erősebb akaratú mint én.

Mivel Debrecenben hétfőn és kedden lehetett óvodába íratkozni, és legközelebb egy év múlva lehet, (illetve pár nap múlva lesz még egy pótbeiratkozás), Áron viszont márciusban 3 éves és a jövő áprilisi beíratkozás neki már késő ezért tegnap elmentünk abba az oviba, ahová járatni szeretnénk, beirattuk.

A helyzet nem túl rózsás, ugyanis most nagyon sokan jelentkeztek, hetvenvalahanyadikok voltunk, és évente kb 50-60 gyerek ballag, de még a második beiratkozási nap délelőttjén mentünk, valószínű, hogy a szám még csak nőtt a nap folyamán. Egyelőre nem is vagyunk nagyon bíztatva, hogy sikerül, a 2008-as születésű gyerekeknek nem biztos a felvétele, főleg Áronnak aki márciusi. Szegényke elég rossz időpontban született ilyen szempontból. Viszont szeptemberig megoldani az elhelyezésést elég nehéz lenne.

Bár nekünk nincs is olyan rossz dolgunk, mert a szüleim, akik így is eléggé be vannak fogva a gyermekfelügyeletbe, szívesen vállalják Áront akár márciustól szeptemberig, vagy onnantól ahogy sikerül visszamenni dolgozni.  De ez azt jelenti, hogy június közepéig egy gyerek, onnan augusztus végéig 3 gyerek felügyelete, néhány hét kivételével. És még szerencsések vagyunk, hogy nagyszülők vigyázhatnak a gyermekre, nem kell "idegenre" bízni.

Ráadásul háromgyermekesként van  lehetőségem itthon maradni mondjuk főállású anyaként szerény anyagiak ellenében (röhej), tehát azt is megtehetném szeptemberig, de annak meg egyéb kellemetlen következményei lennének, mondjuk 15 éves folyamatos munkaviszony megszakítása. Ráadásul pár hete már lebeszéltem a volt főnöknővel, hogy mikor kezdenék és nagyjából a jövő év március jött ki...Sehogy sem az igazi.

És a körzetes oviba is talán sikerülne, de oda meg semmiképp amiket hallok róla és nem véletlen hogy a nagytesók sem oda jártak. Azért reménykedek, hogy mégiscsak lesz hely amint 3 éves lesz.

Áron persze benn volt velem a beiratkozásnál, néma csendben ült a széken, majd mikor ölbe vettem kifelé jövet a vezető óvónő irodájából, akkor indult meg a nyelve -  anya ölében biztonságban érezte magát. Bementünk Andor csoportszobájába, elvileg abba a csoportba szeretnénk vinni (helyesbítek: a csoport elballag és ezek az óvónők kapnak új kiscsoportot) tehát elvileg homogén korosztályú csoport esetén odakerül. Áronka jól érezte benn magát, a fiúk körbevették, báboztak neki, nagyokat mosolygott, nevetett, Andor persze kellően babusgatta, védte, féltette az öccsét.

Csak legyen hely!

Néhány hete mikor az első tavaszi napok beköszöntöttek, nagyon kirándulós kedvemben lettem, persze épp hétköznapról volt szó és már alig vártam a hétvégét, hogy valamerre menjünk (nem bevásárolni...). Akkor persze eső esett és hideg is volt, egészen eddig a hétvégéig kellett várnom, hogy végre összejöjjön minden egy jó kiruccanáshoz.

Épp azokban a hetekben említette Gabci is hogy mennyire klassz a tiszadobi kastély, ráadásul Debrecenhez igazán közel van (ez sokszor a hátránya is, mert néha nehezebben jutunk el hozzánk közeli műemlékeket, kirándulóhelyeket felkeresni, mint mondjuk az ország másik részén lévőhöz).

A tiszadobi kastélyt egyébként is rég szerettem volna már megnézni. Először akkor hallottam róla, mikor egyik ismerősömnek volt ott az esküvője, immár 12 éve (nem voltunk meghívva), aztán egyre többször hallottam-olvastam a kastélyról, a történetéről. Épp ideje volt megnézni:-).

A kirándulás megemlítése azért nálunk kisebb szervezést igényel, általában apának van valami dolga itthon a ház körül, én már rájöttem, hogy ha nem ma akkor majd holnap elkészül vagy annál is később. Tehát menni akartam és ezt egyféleképpen lehet szépen elérni: mondjuk reggelinél mikor mindenki együtt van a gyerekek előtt megkérdezni: lenne kedvetek ma kirándulni? Ekkor ugye kész tények elé állítva a ház ura, menni kell.

Gyors ebéd után kezdtük a készülődést, igyekeztünk úgy szervezni, hogy Áron épp az autóút alatt aludjon, ez sikerült is. Mire odaértünk már rég felkelt...

Ahová - amire nagyon várunk általában csalódással végződik, mire végre összejön -  de most nem ez volt a helyzet. A kastély olyan volt, mint amilyennek elképzeltem, a parkja csodálatos, nagy, szépen kialakított, mellette a Tisza egyik holtága, tehát minden adott volt egy jó vasárnap délutáni időtöltéshez. A kastély épületében benn nem voltunk, ahhoz előzőleg kellett volna egyeztetni időpontot, de a kastélykertben is eltöltöttünk kb. két órányi időt, ami nem is kevés.

Engem hangulatra nagyon emlékeztetett a fóti kastélyra, Apát inkább a Bory-várra, de ez tényleg csak a hangulat, a szubjektivitás, tehát semmi tudományos vagy stílusbeli magyarázatot nem kell keresni.

Ajánlom mindenkinek!

Múlt hétvégén a gyermekszobákban  - különösen az Andoréban - nagy készülődés zajlott, be sem mehettem, de ha mégis megtettem, hogy bementem akkor nem nézhettem az asztal felé, vagy ha ott semmi sem történt, akkor nem nézhettem bizonyos fiókokba. Egészen kedd délutánig.

Kedden aztán alig várták, hogy felköszönthessenek.

Ez volt az első olyan születésnapom, amire készültek, saját készítésű kis rajzokkal és egyébbel.

Mint kiderült előző nap mentek apával vásárolni, saját kis zsebpénzből amit tudtak venni (idézem Adrikát: odaadtam egy ötvenest és visszakaptam egy huszast" - Andor úgyszintén, Apa megjegyzése: és utána mindkettő kért egy kétszázast még tőlem).

Eljött a kedd délutáni köszöntés ideje. Adrika is és Andorka is a háta mögött rejtegette az ajándéktasakot, mely gondosan feliratozva került hozzám: a piros tasakon a következő felirattal: G. Adrienn csinálta anyának, a züld tasakon pedig: G. Andor csinálta anyának. Benne a rajzok, a nápolyik, bonbon.

Igen, ajándékozni nagy öröm, ez látszott a kis szemeken és aznap ajándékot kapni is nagy öröm volt. Mondanom sem kell a csillogó szemek voltak a legnagyobb ajándékok, ahogy készültek és örültek, hogy meglepnek.

S hogy hány éves lettem? A figyelmes szemlélő a rajzokból megtudja.

Bónuszajándék: annyi darab BMW-t számoltak meg aznap az utakon. Most az a kedvenc autómárka. (lehet nagyokat álmodni)

 Update: kedd reggel Apa köszöntött, vicces kérdés: hány éves is vagy? (az egyetlen ember rajtam kívül aki öregnek tart:DDD). Praktikus válasz tőlem: kettővel kevesebb, mint Te. Erre Apa: Akkor 18.

Ebben egyet is értettünk...

...amit megkövetelt a haza!

De csak szép sorjában.

Úgy terveztük, hogy vasárnap délelőtt apa hazajön a miséről, ez pár perccel 10 után van, majd kocsiba ülünk, előbb én megyek el szavazni a szomszéd utcába, majd apa innen ahol lakunk kb 10 km-re majd 11-kor egy cukrászdamegnyitóra is elmegyünk.

Kicsit máshogy történt.

Én elmentem szavazni, majd elmentünk arra a helyszínre, ahol a férjemnek kellett volna. Ekkor már persze pár perc múlva 11 óra volt, de sebaj, megy ez gyorsan. Alig 2 perc telt el, férjem jön ki a kocsihoz, hogy kb. 40 méteres sor van, most ő ezt ki nem várja. Rövid döntés, cukrászdamegnyitó.

A város (szerintem) legjobb cukrászdája vagyis inkább cukrászcsaládja immár a harmadik üzletét nyitotta meg, ráadásul azon a lakótelepen, ahová gyermekeink járnak oviba-suliba, egyébként innen tudtunk róla, mert az oviban  volt kirakva egy meghívó illetve minden ovis család kapott is egy szórólapot. Miután mindegyik gyermekünk elfogyasztott egy szelet tortát az óriáscsokitortából, majd a lufihajtogató bohóctól is mindegyik kapott egy-egy általuk választott lufiállatkát mentünk vissza apával szavazni. A sor persze még hosszabb volt, mint előtte másfél órával, de kivártuk. Kicsi a világ, rögtön ismerősbe botlottunk, vagyis belém botlott egy ismerős, mert én ugyan nem ismertem. Kérdés: én nem vegyiparis voltam véletlenül? De igen! Tőlem egy évvel fiatalabb srácokra nem emlékszem a középiskolából túl sokra, lányok esetén ez érthető, inkább a nagyobbakat ismerjük-ismertük, naszóval fiúknál ez biztos másként van, mert ő emlékezett rám. Arcmemória. A tablónkat is látta, megmondta, hogy második emelet, könyvtár mellett. Igencsak kitűnő arcmemóriája lehet, ha emlékszik rám, mert középiskola óta azért (nem)kicsit gyarapodott a súlyom, tablóképen (4b) pedig szemüveg nélkül rövidebb hajjal vagyok jelen. Aztán jött a kicsi a a világ dolog, mert a több mint másfélórás sorbanállás alatt sikerült megbeszélnünk, hogy amíg Debrecenben laktak, addig ide jártak a gyerekei is oviba, ahová Andor, sőt Adrika melletti csoportba, majd suliba szintén oda, ahová most Adrika is jár.

Hazaértünk  2-3 óra körül, így a délelőttre tervezett programjaink igencsak elhúzódtak, az ebédből uzsonna lett.

Adrika nem találkozott végül a Húsvéti nyúllal, meg semmilyen nyúllal, csak az ajándákával, szekérderéknyi édességgel. Mikulásig betart.

Ünnep előtt nem írtam arról, hogy az iskolában illetve az oviban milyen kedves kis ajándékok készültek, húsvétváró-tavaszváró kis díszek.

Andorék készítették ezt az aranyos kis zöld füves tálat, benne a csibével. Szintén saját készítés. Szerintem nagyon ötletes.

Adrikáék pedig tojást díszítettek, festettek, nekem a mákos-grízes a kedvencem, az egyikből egy kisegeret formáztak, a másiknak egyszerűen csak csipkés szalagot kötöttek a "derekára".

Ünnepet szokás szerint vidéki  nagymamánál töltöttük, épp azon gondolkoztam, hogy eddig kétszer voltunk itthon mióta házasok vagyunk, egyszer két éve, mikor Áron még két hetes sem volt Húsvétkor, egyszer pedig talán 3 éve mikor a négynapos márciusi hétvégét választottuk utazásra. Mióta gyerekek vannak és oviskorba léptek, szoktunk itthon is készülni, tojást festeni, kukót készíteni, sárgatúrót készíteni, de például a lakás tojásba öltöztetése teljesen kimarad. Valahogy nem érdekel.

Áronunk persze ünnep tiszteletésre szépen megtanult egypár locsolóverset, majd mindenkinek elmondta akinek kellett és végül meglocsolt  - engem. Azóta is húsvétos versikés lapozókat nézegetünk, és verselünk. Off: igen, egymaga egyre többször, és egyre önállóbban versikél, és persze olyan jó hallgatni.

A tavaszi szünet igencsak nyúlfarknyi volt, három munkanap, csütörtök-péntek és e hét kedd. Ma ismét munka, apának már tegnap is és a nyári szünetig már nem is lesz pihenés. De az is már alig két hónap.

Adrika: Az idén már tényleg utánajárok, hogy is néz ki az a Húsvéti Nyúl!!!

(szerk.megj:mármint amelyik az ajándékot hozza...)

Áronkát elvittem ma a kétéves státuszra, megmérettetett, mégpedig 11 kg-nak (saccolva...) és 83 centinek, hát nem lesz egy nagy felnőtt, de ezt sejtettük is, amint magunkon végignéztünk. Válaszoltam még jónéhány kérdésre, de hamar végeztünk.

Muszáj leírnom, maradjon meg, ne csak az idővel szépüljenek meg az emlékek: hihetetlen, mennyire nyugodt, türelmes kisfiam van, szépen megült egy széken, aztán ölbe vettem, ahogy érkeztek a többi kismamák, szépen nézelődött, mosolygott a kisebb babákra (ja, ez is hihetetlen, de mindenki fiatalabb volt, mint ő...mármint olyan furcsa, na), majd bementünk egy boltba, szépen állt mellettem, aztán mentünk a kocsihoz és nem kell rászólni, hogy maradjon mellettem, nehogy kiugorjon egy autó elé, hazaérünk, szépen megvárja, míg nyitom a kaput, nem bóklászik ezerfelé. Jóérzés, örülök, hogy ilyen.

Többször írtam már, hogy nagyon szépen beszél, de nem mondókázik, nem énekelget. Bár tetszik neki, ha én énekelek (ízlés dolga...), figyel ha verselek, mondókázok és a könyveket is szereti. Hagyományos mondókákkal, dalokkal kezdtem, hóc-hóc katona, boci-boci tarka, hinta-palinta, ilyesmikkel. Mostanában az a sláger, hogy mondja, hogy anya, malacot vagy kecskét és ilyenkor az "egy kismalac" illetve "kecske ment a kiskertbe" kezdetűt kell énekelnem. Naponta nagyjából többszázszor. Aztán beújítottam. Ugyanis az a gyerek, aki mindent mond nem létezik, hogy ne jegyezne meg pársoros mondókát...És bejött a tippem. Elkezdem a dalt, mondjuk  egy kismalac és ő folytatta: röf, röf (csak kétszer). Kipróbáltam így ami hirtelen eszembejutott vagy húsz verset, dalt amiket ismernie kell mert már sokszor hallotta és mindegyiket tudta. Ha túl sok időt hagyok, nem csak a sor utolsó szavát mondja el, hanem folytatja a következő sorral és a következővel. Ja, viszont csakis prózában nyomja, tehát a dalokat sem énekli, hanem elmondja.

Másik aktuális sláger: a színek. Érdekes egyik gyerekem sem fokozatosan tanulta meg őket (egyszere előbb két színnel kellene kezdeni, majd egy harmadikat hozzávenni) hanem egyszerre mindet. Érdekes, hogy a leghamarabb a pirosat ismerik meg a gyerekek, na nálunk ez nem jellemző, Áron pl a szürkét ismeri fel szinte a legbiztosabban.

Könyvek. Egyre jobban szereti és én ennek nagyon, de nagyon örülök. Már kedvencet sem tudok megnevezni, mert mindegy, hogy melyiket olvassuk, ami a keze ügyébe kerül azt nézzük. Még pár hete csak egy pár sort olvashattam mondjuk mesékből, mert a képek kötötték le a figyelmét vagy pár sor után továbblapozott, most már szépen végighallgatja a történeteket.

Andorunknak befejeződött a logopédia. Ma este olyat kezdtünk játszani, (nem játéknak indult) hogy mondtam neki, hogy mielőtt elkezdődött a logopédia nem azt mondta, hogy Piroska néni hanem hogy pijoszka néni, vagy nem azt mondta, hogy kecske, hanem kecke, vagy nem azt mondta hogy sas, hanem szasz. Erre ahogy ezt a mondatot elmondtam, teljesen utánam mondta. Aztán ezt játszottuk, hogy régen mit mondott és most mit mond. Nagyon jó érzés hallani, hogy rendben van a beszéde, bizony alig egy hónapja még nagyon kétségbe voltam esve, hogy a selypítést nem akarja kinőni. Azért a versekkel teli kis füzetét nem rakjuk el túl messzire, muszáj lesz gyakorolgatni belőle időközönként, mert nem akarom hogy visszafejlődjön és úgy érzem még nem elég, ha véletlenül rosszul ejt valamit és kijavítom. Az utóbbi egy hónapban rengeteget fejlődött egyébként Andor, épp a minap számolgattam, hogy ha májusi lenne és hatévesen menne suliba, épp beérett volna szeptemberre. Persze ezzel most nem kell számolnunk, nem májusi és majdnem hétéves lesz szeptemberben, és az a pár hónap ami még hátravan még több javulást, fejlődést hoz majd.

Zene. Mint sok család mi is elmondhatjuk, hogy szeretjük, állandóan szól vagy mi magunk énekelgetünk. Vannak aktuális kedvencek. Mostanában nálunk  ezek szólnak. És ezek. Aranyosak a nagyok, ahogy kérik egy-egy sort énekelve a dalokból, hogy ezeket akarják hallani. Aztán táncolnak rá:-)

Mégpedig ez a blog!

Mivel az Áronos terhesség blogírás nélkül telt, igyekeztem a születése után minél korábban elkezdeni a naplóírást. Nehezen lendültem bele, és (teljesen) más elképzeléseim voltak a leendő posztokról, mint amilyen végül az eltelt 2 év alatt lett, amikről írok. Jó lenne gyakrabban írni, szebb külsőt varázsolni, de egyelőre ennyivel kell beérni.

Nem bántam meg, hogy nem egy kockásfüzetbe vezetem csak a velünk történő dolgokat  és nem is tervezem egyelőre hogy abbahagynám az írást.

Köszönöm mindenkinek, akit érdekel családunk  - elsősorban gyermekeink - fejlődése, eseményei.

Az elmúlt hét eléggé eseménydúsra sikeredett kétévesünk és a mi kis életünkben.

Elkezdtem a tavaszi nagytakarítást, ez Áronunk  és a munka nagysága (ház nagysága) mellett több napos elfoglaltságot jelent. A szülinapot viszont kifejezetten Áronkával és nem takarítással terveztem tölteni, aznapra csak a torta készítés, díszítés volt - az idén mindkét torta saját készítésű, sütés nélküli volt.

Kétéves és egynapos korára Apa szétszedte a rácsos ágyat, vagyis átalakította heverővé, így elmondhatjuk, hogy a rácsos ágyak korszakának nálunk vége...majd az unokáinknak  lesz összeszerelve. Furcsa, nagyon...Persze volt már ilyen, mikor Andornak lett ugyanez az ágy, ugyanígy átalakítva és akkor még hallani sem akartam arról, hogy itt még egyszer baba lesz (de nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam).

Két ünneplésen vagyunk túl, az egyiket épp 11-én a születés kétéves évfordulóján tartottuk, családi körben, ötösben. A torta nem lesz szépségversenyre nevezve, nem azért készült, de finom lett - sütés nélküli, hamis tiramisu, hamis epermisu néven többfelé megtalálható a receptje a neten, ez annyira hamis, hogy ráadásul meggypürés, nem  is eperpürés a tölteléke, az van összekeverve tejföllel, porcukorral, felvert tejszínnel. A külseje kapott egy kis csokimázt, ettől lett ronda.

A másik ünneplés pedig nagyszülőkkel, dédivel együtt vasárnap történt. A torta ezúttal nem hamis, hanem valódi tiramisu, bár a díszítés és nem a szépség miatt itt is előkerült a csokimáz. Kis gasztronómiai újítás megint volt, mégpedig ennek a blognak köszönhetően, utolsó nap jutott eszembe, hogy milyen levest főzzek. Egyik barátnőm írta, pénteken, hogy néha érkezik beleolvasni a blogomba, és nagyon megtetszett neki a borkrémlevesem receptje, bár ő sem borkedvelő, vagyis hamar megfájdul a feje tőle, de képzeljem el, az ő barátnője pedig nagyon finom vörösboros meggyleveset főzött! No irány az internet, hogyan is készül az. Végül a többféle recept elolvasása után úgy döntöttem, hogy ugyanúgy mint a borkrémleves, csak itt meggy fő bele, és nem fehér hanem vörösbor kell bele.

Össze is öntöttem a  kétféle bort, bár előtte a vízbe feltettem főni a meggyet és amikor már megfőtt mégegyszer rátekintettem a receptekre, hogy végülis kell-e bele puding vagy nem (nem), és még pár apróság. Ekkor vettem észre, hogy alaposan elboroztam, mert a fehérboroshoz kell 6 dl bor és 4 dl víz, itt viszont általában  3-szor annyi vizet mint bort ír. Namindegy. A végeredmény nem túlzok, isteni lett, tehát 1 jégkrémdoboznyi fagyasztott meggy, 5 dl víz, 7 dl (ritkasz.r, amit ajándékba kap az ember távoli ismerőstől) egri vörösbor, 15 dk cukor, 1 tojássárgája és egy kisdoboz főzőtejszín, valamint díszítésként néhány tojásfehérjéből és cukorból álló habrózsa nagyon finom eredményt hoz.

Kétévesünk egyébként magát is kétévesnek nevezi. Ez persze úgy kezdődött, hogy mi mondtuk neki, hogy lesz a szülinapja és ha valaki megkérdezi, hogy hány éves, akkor azt kell mondani, hogy kettő. Kétéves. Ezt nagyon megtanulta. A következő beszélgetés zajlik nálunk újabban:

 - Apa mi?

 - Gyó...ész

- Anya mi?

 - v...ész

 - Adrika mi?

 - Iskolás

- Andorka mi?

- Óvodás

- Áronka mi?

- Kétéves (egyéb verziók: bölcsis, bölcsész - ez utóbbi a bölcsis és a szülők foglalkozásának a keverékéből jött össze, egyefene ha az lesz, akkor is a migyerekünk). Egyébként nem bölcsis, nincs is tervben, ezt a kora miatt tanítottuk neki.

Beszéde úgy beindult, hogy G.mama telefonban hirtelen nem tudta melyik fiúunokájával is beszél. A telefonálás pedig nagy sláger lett, Áronunk részéről is, tehát ha valaki hív minket az számíthat rá, hogy vele is beszél.

Beszéd: tegnapi összetett mondata: képzeld el mama, hogy autóval jöttem én. No a mondatvégi én is elég gyakori, hiába ez egyes szám első személyű ragozás, a nyomaték kedvéért még hozzá illik tenni, hogy kiről is van szó.

Továbbra is vidám, huncut, nyugodt gyerek. A dackorszak nálunk talán abban jelentkezik, hogy ha valamit kérdezünk, arra a válasz nem. Akkor is ha igent gondol. Vagy igen, ha mi nemet mondunk. Remélem megússzuk a földredobáljamagát korszakot, ez a kis ellenkezés, dacolás, kezelhető. És néha szórakoztató is.

Betegsége végével az étvágya ismét a régi.

A tavasz közeledtével, ünnepnap  a kerti munkákkal telt. Áronunk kifejezetten szereti a szabad levegőn tartózkodást, a hideget is jól tűri, hétfőn délután egész jó időt töltöttünk kinn a kertben, ötösben. Apa gyümölcsfákat metszett, én a gyerekekkel a leendő veteményesről gondoskodtam.

Tegnap pedig röpke 10 perc alatt elintéztem az államkincstárnál a gyes folyósítást. Emlékeim szerint hosszabb procedúra szokott lenni, legalábbis a várakozási idő órákra tehető. Volt régen. Igaz kitöltött papírral mentem, gondosan elkészítve a beadandó dolgok, és ami nem volt előkészítve az is nálam volt.

A múltheti betegség miatt a kétéves státuszvizsgálatra majd jövőhéten tervezünk menni, magassága kb. 83-84 cm, tehát nem lesz túl magas felnőtt;), súlya kicsit kevesebb lett a hasmenés miatt, de valamivel 11 kg alatt van. (kombidresszben, pelenkában, nem  vastag nadrágban szokott 11.2kg lenni).

...az elmúlt egy évről...

Írni kellene valamit, de nem nagyon jönnek a szavak...Már két éve, hogy megszületett, olyan kicsi még és olyan nagy már. Miről írjak? Majdnem mindent leírtam már itt, akkor amikor épp aktuális volt, az első lépéseket, az első szavakat, az első falat gyümölcspürét, , az első szülinapot...és ahogy született. Írtam arról, hogy mennyire szeretjük ezt a kis Mütyürt, aki a születése előtti órákban a Nyuszifül névre hallgatott, választott szülésznőm jóvoltából.

A második év is eltelt. Rosszul indult, épp beteg volt egy éve és így is végződött, tegnapra gyógyult meg. Viszont közben csak egyszer betegeskedett, igaz épp Karácsonykor, de már mit számít...Ezek voltak a legrosszabb percek, de ezekből volt kevesebb.

Mi történt az elmúlt egy évben?

Sok-sok játék, az első mesék, az első igazi szavak, mondatok, huncutságok, önállóság, sok-sok szeretet részéről és részére.

Kérdeztem a testvéreit, emlékeznek-e milyen volt az első találkozás, mikor először látták. Adrika arra emlékszik, hogy aludt Áronka és ahogy tartotta a kezeit, hogy nagyon kicsi volt és neki nagyon nem tetszett, hogy olyan piros a bőre (emlékszem is hogy akkor kérdezte miért ilyen színű).

Örülnek nagyon, hogy van egy ilyen kicsi testvérük is.

Nem is tudok többet írni én sem. Örülünk, hogy velünk van. Imádjuk.

Isten éltessen sokáig Áronka!

Logikus gondolkodás...

Ahogy írtam a héten már a harmadik nap délutánján mentünk gyermekorvoshoz, eddig minden délutánra jutott egy gyerek. Ma a rendelőből kijövet a következő párbeszéd zajlott:

Adrika: Reméljük anya te nem betegszel meg, mert akkor holnap is jöhetünk! (felejtsük el a tényt, hogy minket nem a gyermekorvos vizsgálna meg)

Andorka: Reméljük apa sem betegszik meg!

Adrika: mert akkor holnapután is jöhetünk!

Aztán a kutya egészségéért kezdtek el aggódni...

Oviba iratkozáskor kellett kérni a gyermekorvostól egészségügyi törzslapot, amit a védőnő állított ki, doktornéni írt alá, majd vittük az oviba, és ebbe vezették 3-4 éven át az ovis orvosi vizsgálatok eredményét.

Mivel holnap beadjuk az iskolába, valószínű 8 évig nem látjuk, így szépen átnézegettem (Adrikáét sajnos nem jutott eszembe tavaly lemásolni).

Nézzük mi van benne!

3 évesen felvezették az addigi védőoltásokat  - az egyéb kategóriában nincs felvezetve a bárányhimlő elleni. Sebaj. Az utolsó laphoz hozzátűzve az 5 éves státusz eredménye, de nem találom a 6 éves státuszét, amit tavaly Adrikánál még nem csináltak, de azóta változott a világ, ez is kell. A fénymásolata itthon van, sosem lehet tudni...

És a közel 4 év vizsgálati eredményei, dátum testmagasság/súly, vérnyomás, belégzési/kilégzési haskörfogat és egyéb megjegyzés.

2006.11.28. 98cm/13.4kg

2007.04.24. 100cm/14kg 90/60hgmm, 53cm/49cm kifejezetten száraz bőr , szemüveg

2008.02.12. 108cm/16kg 53cm/51cm

2009.01.06. 112cm/18kg, 100/70Hgmm, 57cm/53cm

Két apró észrevétel: hetekig kellett az ovi "nyakára" járni, hogy végre kiadják ezt a dokumentumot, amibe több mint egy éve írtak utoljára. A hatéves vizsgálat eredményei sehol sincsenek, sem a státuszlap, sem súlymérés és egyebek. És mellesleg abban sem vagyok biztos, hogy ez a kevés adat is teljesen hiteles-e, bár talán igen. Fő, hogy az egészségügy is hemzseg a papírmunkától.

...ha egy gyerek megbetegszik, folytatja a többi is.

Még meg sem száradt az a bizonyos tinta a papíron, vagyis épp csak befejeztem a tegnapi posztot, mentem lefeküdni, de elaludni nem is érkeztem, mikor Andor szobájából gyanús hangok jöttek...rohanás, majd ágyneműcsere...Hányás, hányinger még fél éjszaka, majd folytatódott reggel, délben, délután.  4 órakor már 39 fok feletti láz, tehát irány doktor bácsi.

Reggel persze már nem vittük oviba, mint ahogy Adrikát sem iskolába, így mind a három gyerkőc itthon volt. Reménykedtünk, hogy Áronka nem kapja el, igaz délután már apa mondta, hogy talán mutassuk meg őt is doktor bácsinak - de mivel mi doktor nénihez tartozunk úgy voltam vele, hogy inkább ne, ha nincs vele panaszunk.

Este aztán szintén 39 fokos láz - immár Áronkánál. Holnap délután tehát követve a hagyományt, ami a héten lépett életbe nálunk ismét gyermekorvoshoz megyünk. Ismerős helyzet, tavaly is ezt a divatot követtük, csak akkor Áronunk épp a szülinapján lett beteg.

Előtte azonban beiratjuk Andort a suliba, amihez összekészítettem amit össze kell. Többek közt az egészségügyi törzslapját is, amiről külön posztban számolok be. Mert megérdemli.

Nemrég összegeztem, hogy szeptember óta nem voltak betegek a gyerekek, erre ahogy eljött a február kezdődtek a köhögések is. Adrika hamarabb kezdte, mint Andor, de Andorra annyira hirtelen jött rá, hogy vele mentünk hamarabb orvoshoz, (légcsőgyulladás) ő azóta már vígan jár oviba. Épp a farsangjukra gyógyult meg, ahol idén Jedi lovag volt (vagy mi). Adrika a köhögésből népi gyógymódos kúrával kigyógyult, de a hasát régóta fájlalja. Ma vele is eljutottunk doktor nénihez, a hét hátralévő részét itthon tölti - kivéve a szerdai napot, amikor előadnak egy mesét az iskolában és az osztályból minden gyereknek jutott egy kis szerep - tehát pár órát benn tölt majd. A hasfájáson kívül más tünet nincs, kicsi hőemelkedése volt pár napja és egy hányás:-(

Adrikáék farsangja pénteken zajlott, a tavalyi hastáncos jelmez még javában jó volt rá, így idén is azt vette fel. Nagyon jó hangulatú bulijuk volt, tanítónénijük jóvoltából képet is láthattunk a jelmezbálról.

Ha most szeretnék visszamenni dolgozni, lenne rá lehetőségem...Pár hete Adrika osztálytársának az anyukája kérdezte, hogy mikor megyek vissza, mert most lenne vesznek fel embereket, ráadásul arra az osztályra ahová mindig szerettem volna menni. Épp aznap ugyanarról az osztályról egyik csoportvezető férjemet is megkérdezte, mármint hogy mikor mennék vissza dolgozni. Akkor el is kezdtem gondolkozni, de csak arra jutottam, hogy jövő év január elseje előtt semmiképp, legfeljebb a szabijaimat tudnám hamarabb kivenni, állományba visszakerülni november-december körül. A múlt héten pedig a főnöknőm keresett, hogy most hogy Áron két éves lesz mikor tervezek visszamenni és egyáltalán tervezek-e. Így már határozottan tudtam mondani a január elejét. De valószínű, hogy akkortól kezdek majd szabira menni és ahogy az el kezd leperegni úgy kezdek konkrétan munkába állni. De erről még december-január körül beszélünk majd. Persze erre a telefonra nem voltam felkészülve és így a 4 órában dolgozást nem kérdeztem meg. Egyre gyakrabban jut eszembe, hogy félhavi kereset plusz a gyesnyi összeg (anyasági) lehet nem is lenne sokkal keveebb, mint a nyolcórai fizetés. És szintén mostanában hallottam róla, hogy talán ezen a munkahelyen is van rá lehetőség. Nem lenne rossz.

Közben majdnem kétévesünk tegnap délelőtt alkotott egy falfirkát. A szobája falát dekorálta ki egy Adrikától elcsent ceruzával. Firkának nevezni elég lekicsinylő, mert Áronunk komoly arccal mutatott rá a rajzra és közölte mit ábrázol: a megnevezett ábrák közt volt helikopter, hajó, hal és fa. Többszöri rákérdezésre is ugyanazt mondta. És hogy őszinte legyek, bár nehéz elfogulatlannak lenni, de tényleg hasonlítottak is a rajzok arra, aminek elnevezte. Fényképet nem készítettem, ebéd után Adrikával együtt sikeresen eltüntettük a nyomokat. Poén: Áron pedig megmutatta nekem, hogy a ceruzát, amivel a rajzok készültek, hová dugta el: a ruhásszekrényébe az egyik polcra.  Szépen ideadta a kezembe...

Múlt héten még egy rövid védőnői látogatás is volt, nálunk, minden rendben találtatott Áronunkon, de ilyenkor persze a testvérek is szóbakerülnek. Téma volt az iskola,  fiús dolgok, fogzás (barázdazárás), elválasztás (bár ez nálunk még mindig nem téma, annyit tervezek erre az évre, hogy napi egyre csökkenteni a szopik számát, mégpedig az esti egyet megtartani).

Még egy kis frizuraigazítás is belefért a múlt hetünkbe. Adrika kivételével mindenki haja rövidebb lett, Áronka is egyre jobban tűri a hajvágást, csak köpennyel nem szabad leteríteni és a színes hajcsavarók kellenek - amivel a figyelmét el lehet vonni, de azért már tudja mi történik és meséli is mindenkinek, hogy fodrászbácsi és ollóval és Áron haja. Levágja.

S végre jó idő van, napközben jókat levegőzünk, sétálunk, előkerült kismotor, kisbicikli, tavaszi kabát és újonnan felfedezzük a környéket.

Talán nem sértek levéltitkot, ha olyan levélből idézek, amit én írtam két évvel ezelőtt (valamikor február 25-29 között) egy kedves kolleganőmnek Zsuzsa napi köszöntés után -  szülés előtt. Természetesen e-mailről van szó és valahogy azért maradt meg ez a levél, mert csatolt fileként küldtem, aztán nem volt szívem kitörölni, hisz a terhesség végi-szülés előtti hangulatomról nagyon szép emlék.

A levélírás dátuma adott, mert megemlítem benne, hogy jövő hét péntekre várom a babát, ami március 7-e volt. (a 40 hét aznap telt le, de a szökőév miatt 8-ra vagyok kiírva).

Mi történt akkortájt velünk/velem?

Említem, hogy hetekkel ezelőtt nagyon köhögtem, de hiába ittam a sok mézes-citromos-hársfateát, nem hatott, maradt az antibiotikum. A természetes módszernek is volt káros következménye: felment a sok méztől a cukrom, amire vigyáznom kellett, mert terhességi diabéteszem volt - mindháromszor. Asszisztens javasolta hogy mézet ne, csak citromot, ami pedig az epémnek nem tett jót - terhesség alatt derült fény egy 4D-s Uh alkalmával, hogy epekövem van. És persze veseköveket is ürítettem rendszeresen, így alig volt étel amit nyugodt szívvel ehettem a diabétesz-vesekő-epekő hármas mellett.

Betöltött 38 hét elteltével teljesen zárt méhszáj, 3045 g-ra becsült magzati súly volt,(37 hetes UH-on)  az orvosom a 10-vel kezdődő hétre tippelte a szülést (bejött!).

Takarítási lázban égtem, ez minden kismamának ismerős, nevezhetjük fészekrakási ösztönnek is, bár az már hamarabb is tombolt...

Untam a sok változást ami ez alatt a terhesség alatt következett be az egészségügy terén. Átköltözött a nőgyógyászati rendelő egy másik épületbe, időközben a gyermekszemészet is,  a belgyógyászat, az első UH-ért amikor megállapítódott hogy igen kismama vagyok még fizettem vizitdíjat.

(ekkor még nem derült ki, csak a betöltött 39. héten, hogy magas lett a vérnyomásom is, 39+4-nél még rámkötöttek egy napra egy vérnyomásmérő készüléket is, bár mindenki azt javasolta legjobb lenne megszülnöm, Áronomnak esze ágában nem volt ennek bármiféle jelét mutatni).

A szülés hónapjában alakult át a családtámogatási rendszer, vagyis hogy mit honnan kapunk majd, addig mindent a munkahelyen intéztünk, de itt bejött a képbe az Államkincstár is. Nagyon untam már a sok változást az első két terhességhez képest. (ez azóta is sok mindenben így van, hogy az első két gyermeknél még így volt, a harmadiknál máshogy, pl. oltási rend változott)

Természetesen megemlítem a levélben, hogy a gyerekek hogyan állnak a pici baba (így nevezik a pocaklakót) ügyhöz, miként várják. És most itt egy kis gyerekszáj jön ismét.

-Adrika aki mindent rajzol, lerajzolja a családot olyan részletességgel, hogy anya sétáltatja a picibabát babakocsival ("ezek a foltok a járdán pocsolyák") illetve apa fürdeti a pici babát ("apa pólója festékes azért vannak barna foltok ide rajzolva"). Rajzokról meg kell említeni, hogy apa munkatársa állapítja meg, hogy kisfiunk lesz, ugyanis olyan hajat rajzol a babának, mint apáé és Andoré, tehát a fiúké a családban,  a lányoknak meg másfélét.

 - Aktuális paráimra a gyerekek is rátesznek egy lapáttal. 32 hetesen épp a faros a baba volt a parám, persze alaptalanul, erre Adrika lerajzolta anya hasában a kisbabát persze fejjel felfelé, honnan is tudta volna, hogy nem így kell. Tetszett a rajz, csak a frász kerülgetett ha a farfekvésű babára néztem...

- 35 hetesen a koraszüléstől féltem. Erre izgatott lányom megkérdi: anya mikor is születik meg a kisbaba, egy vagy 2 hét múlva? NEM! 5!!!! Volt a gyors válaszom...

 -Andorka bemutatkozik a pocaklakónak: Szia, én G.Andor vagyok és én vagyok a te (nagy és okos)bátyád!

 - Sehány éves kisleány könyvben praktikus válasz arra a kérdésre, hogy hogyan bújik ki a kisbaba anya hasából: van egy nyílás az anya testén és azon keresztül. Szerencsére ennél több nem is izgatta őket, de Adrika azért egyszer mégis elgondolkozott rajta: "anya én már nem emlékszem arra, hogy amikor a hasadban voltam, hogyan  találtam meg azt a nyílást, amin ki kell bújni" (azzal nem is zavartam össze, hogy a császármetszés miatt erre nem is emlékezhet).

Mosolyogva olvasom el mindig ezt a levelet és örülök, hogy megtaláltam a gépünkön, szép emlékeket hoz vissza.