A vasárnapi gyertyagyújtás kicsit más lett mint a megszokott. De ez is az évünket jellemzi.

Tehát kezdődött azzal, hogy szombaton előbb a gyerekeknek volt a hegedű osztályhangverseny, ami nagyon szép volt, mind a 16 fellépő szívvel-lélekkel játszotta el a betanult dalocskát. És a mieinknek pedig ez volt az első szereplésük, büszkék voltunk rájuk. A fellépést persze megelőzte a fodrászat-kozmetika páros, amit majdnem felülüberelt az esős-párás időjárás, így nem kevés lakkal lehetett csak tartósabb frizurát elérni. A fellépésről rohanás a munkahelyi karibulira, ami már majdhogy nem a szokásos, bár egyre rosszabb. Ízlés dolga, nekem egyik fellépő "sztár" sem a kedvencem (MÁZS, Tóthgabi), bár azért sikerült a záródalnál még ott lennünk hajnal kettőkor. A buli miatt persze leáll a gyár, az első műszak vasárnap délután kettőkor kezdődött megint - és itt térünk vissza a nem szokásos adventezéshez, ugyanis apa is ment ellenőrizni hogy minden rendben zajlik-e...Az este fél kilences megérkezése Áronunkat már rég álomföldön találta, így ő kimaradt az esti kilences gyertyagyújtásos ünneplésből.

Kedden befejeződött az idei év számunkra. Sajnos nem csak az idei év, hanem minden más is a megszokott családtagunk, eddigi első kutyánk számára...11évet, két hónapot töltött velünk, első "gyermekünk", hűséges, nagyon jó kutya volt.

Gyerekek még ma iskolában, aztán tényleg hajrázunk, próbálunk ráhangolódni a karácsonyra, egy kis együttlétre, pihenésre.

Többjelentésű cím.

Természetesen még mindig az adventi gyertyákról van szó, vasárnap nálunk is meg lett gyújtva a harmadik szál. Ezzel együtt nagy előrehaladások is történtek, nagy izgulások közepette beérkeztek az utolsó ajándékok, már amit a gyerekeknek szántam(unk). A végszó alatt most azt kell érteni, hogy péntekre érkeztek meg, node szombaton egy részüket vittük is ajándékba. Nem vagyok az utolsó hetek bevásárlásához szokva, nagyon nyugodtan adtam fel hétfőn a játékrendelést, szerdai érkezésben reménykedve, végül csütörtöki személyes elbeszélgetés hatására pénteken lett itt. No, megerősödtem abban,hogy nem hagyunk az utolsó pillanatra dolgokat. Jó, van még itt idő, de én elég nagy biztonsági faktorral dolgozok tehát nekem ez már utolsó pillanat volt:-)

Szombaton vendégségbe mentünk. És az egész szombatot erre szántuk, reggeli utáni indulással, 2 órai utazással végre megérkeztünk. Most írhatnám megint, amiről beszéltünk is, hogy mindössze két órai autóút mégis évente egyszer-kétszer jutunk el egymáshoz, a családhoz. És délután sem rohantunk vissza, hanem esti indulással fél tizes érkezéssel értünk haza. Fiúk a visszautat nagyjából végigaludták, így sokkal nyugodtabban telt, mint az odaút.

3 és 4 közt. Nem tudok nem gondolni arra, hogy mostanában, a napokban született volna kis családunkba egy újabb csoda. 3 és 4 gyerek közt lennénk. Furcsa a gyerekek megérzése, Áron ha hármat lát vagy hall általában az jut eszébe, hogy 3 éves. Most vasárnap a három gyertya láttán azt mondta: hárman vagyunk testvérek. Szívszorító volt. Várjuk a negyedik gyertya gyújtását.

És persze Áronunk 3 és 4 éves kor között van. Ha megkérdezik tőle hány éves már nem csak azt mondja, mutatja, hogy három hanem mondja, hogy négy lesz. Muszáj mondani, mert látszik, hogy a hármat már bőven betöltötte.

Ürülnek az adventi zsákocskák, több mint fele üres. Adrikáék osztályában már csak 5 zsákocska rejt ajándékot. 5 nap van hátra a téli szünetig, amit persze nagyon várunk.

Addig még lesz egy zeneiskolai osztályhangverseny nekik, nekünk egy vállalati karácsonyi ünnepség (naná egy időben két helyen mármint a hangverseny és az ünnepség), pár munkanap, és egy ünnep előtti véghajrá a konyhában és a háztartás körül, szünet előtti dolgozatok, felmérések az iskolában.

És persze az utolsó gyertya gyújtása.

...Miklós nap, akkor minden gyermek cukrot kap.

Az idén halmozzuk a Mikuláscsomagokat.

Kezdődött novemberben Nagykarácsonyban, az igazival, a házában. Áronunk meg is jegyezte, a napokban mikor fenyegettem, hogy ha rossz gyerek lesz nem hoz neki csomagot, hogy ő már találkozott vele a házában. Jól van, ezek szerint emlékszik rá.

Hétvégén mint említettem munkahelyünkről kaptak egy-egy csomagot. Tegnap mamáéktól, majd tőlünk. Az igazi meglepi ma reggel ért minket. Nem nagyon reggeliztünk itthon, így beugrottam oviba-iskolába-munkahelyre induláskor az egyik helyi kisboltba, ahol frissen sült pékáru van, nagyon finom -  5 darab kifliért. Megvettem az 5 kiflit, kifizettem érte a 200 forintot, majd az eladólány a kezembe nyomott egy mikuláscsomagot. Nagyon meglepődtem! Azt mondta minden évben szoktak adni a vevőiknek. Aztán megkérdezte hány gyermekem van, mikor mondtam, hogy három kaptam még két csomagot:-).

Persze tegnap az iskolában, ma az oviban is járt nagyszakállú. És a munkahelyemen is! A csoportban múlt héten egyik nap megbeszéltük, hogy mikulásozzunk, a nevek belekerültek egy védősipkába;) és húztunk. Ma pedig odatettük a meglepit a kihúzottnak. Többen még mindig nem tudjuk kitől kaptuk, szóval csakis az igazi Mikulás lehetett:D

Tegnap még reménykedtem, hogy minimális csokimikivel megússzuk, de már látom megint lesz mit kidobni. Szokás szerint én kezem által jövő év novemberének végén nagyjából advent első napján...

És ezen a napon köszöntjük apukámat is névnapja alkalmából. Vajon hogy hívják?

Ma ismét gyertyagyújtás volt, hosszú hét előzte meg.

Apa majdnem minden nap, vagy talán mindennap kétszer ment dolgozni. Ugyanarra a munkahelyre. Mintha csak ő dolgozna az osztályukon, egyszerűen az összes téma ami az övé (az összes termék ami hozzá tartozik) erre az időszakra van beosztva gyártódni. Persze ott kell lenni mellette, hisz az ő témája, ha gubanc van, őt veszik elő. Egyre nehezebb ezt megemészteni, hisz nappalos műszakban dolgozunk, aszerint kapjuk a fizetésünket, nem három műszakban. Épp az én főnöknőm akadt ki a közvetlen felettesemre a héten, hogy nem szeretne miatta munkaügyi bíróságra járkálni - hát amennyit a férjem dolgozik az is lassan büntetendő...ha csak azt nézzük, hogy most egymás után a harmadik vasárnap dolgozott, és volt a héten olyan nap, mikor meghaladta a munkaideje a 16 órát. Szép kis adventi időszak, várakozunk  a jobbra.

Előrehaladottabb állapotban vannak viszont a faalávalóim. És remélhetőleg a harmadik gyertya előtt be is lesznek  a meglévők csomagolva. Az adventi zsákocskák viszont nem úgy telnek mint gondoltam. Ma kihagytam az édességet, lehetett választani tetszőleges társasjátékot, így háromfélével is játszottunk délután. A háromból kettőn jól is össze is vesztek, szép kis perpatvar kerekedett. Meghitt ünnepi hangulat jöjj el egyszer!

Tegnap munkahelyi Mikuláson voltunk. Hogy valami jót is említsünk a munkahelyről: mindig nagyon tartalmas a zsákocska, és mellette kedves a plüssjáték - jelen esetben rénszarvas illetve maci. Vannak azért itt is kifogásolnivalók, és ez most nem direkt kötözködés, egyre többen kifogásoljuk. Ugyanis a Mikulásünnepség egy zenés-mesejáték megnézése a színházban. amennyire tudjuk évente 700-800 csomagocskára van megrendelés, magyarul ennyi gyerek megnézi az előadást. Hozzá lehet számolni legkevesebb fele-harmadennyi szülőt. A színház kapacitása tuti ettől kevesebb. A másfél órás előadás után majd 50 perccel jutottunk el addig, hogy a csomagot átvegyük, igaz, nem az elsők voltunk, hanem jó 20 percig még ültünk a páholyban látván, hogy fogy a tömeg, majd akkor indultunk el, mikor kilencévesünk megijedt, hogy neki már nem jut rénszarvas csak maci (kedélyek megnyugtatására: jutott)...Ekkor még azért préselődtünk. Nos, ha nem a gyerekekről szólna, akkor bizony többször nem mennénk. Az előadás sem annyira tetszett, de szerencsére a gyerekeknek igen (Benedek Elek: Többsincs királyfi), és végülis az számít - bár Áronunk kb negyedóra után hátradőlt az apja ölében, lábát hanyag eleganciával feldobta a páholy szélére és közölte a maga legtermészetesebb hangján: hát én ezt nem bírom ki! (épp akkor kezdtem én is unni, de azért később volt érdekesebb is). Aztán az előadás  végéig még jópárszor kérdezte meddig tart. Na de lehet csak az én fiam műveletlen, meg az a pár csecsemő, aki végigsírta (igen vannak szülők akik ekkora gyereket hoztak, a csecsemő szó igaz, nem túlzás). Nos, én javaslatom lenne két előadás, egy délelőtti és egy délutáni, akkor talán nem kellene a nyolcévest másfél órán keresztül ölben fogni - igen a helyhiány; és utána nem tartana még újabb egyórába a távozás. Apa szerint nem kellene mikuláscsomag, csak az előadás, nyugodjak meg, kevesebben mennének el:-) Majd javasoljuk mindkettőt:D

És ez a szép adventi hét arról is szólt, hogy végre meggyógyuljunk. Én például erre várakoztam egész héten. Most hétvégére kicsit megjavultam, Áronunk viszont mintha újra köhögne.

Sikerült viszont kimennünk a Piac utcai Adventi vásárra. Nem családostul, csak én a sulisokkal hegedűóra után. A hangulatát nagyon szeretem! Tetszik a díszkivilágított főutca, az ezüstfa, az egyforma pavilonok, annyira debreceni, annyira illik ez a városhoz!

Magyar embernek a gyomra számít, itt is leginkább enni lehet nagyokat, de azt mindenfélét:-) Munkatársnőm mondta először, talán ezért is tűnt fel jobban, hogy a legtöbb bodega valamilyen étellel kapcsolatos. Tényleg vicces, hogy párszáz méterrel odébb a nagy bevásárlóközpont alján is van karácsonyi kipakolás, és majdnem ugyanazokat be lehet szerezni. Amik a kedvenceim, csak rá kellene szánni sok-sok pénzt: csupa termésekből összeállított karácsonyfára való díszek, kis jászol,  kis betlehem...egy belőle elvész a fán, több pedig igencsak pénztárcanyitogató, de annyira szép! Jövőre, talán.

A szombati születésnapozás után és a mai névnapi felköszöntés között vasárnap mi is meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorúnkon. Többévi nevelőmunka eredménye lehet, hogy nem akarta mindjárt-azonnal-most rögtön egyik gyerek sem elfújni az épp meggyújtott gyertyát. Talán azért mert előző nap a 8 újralobbanós szülinapi gyertya már igénybevette a tüdejüket?

A vasárnapi elég hideg idő viszont elvette a kedvünket, hogy az idei adventi ünnepi megnyitóra elmenjünk a város főterére. Ha a megnyitóra nem is jutottunk el, azért a vásárba mindenképp szeretnénk. Ma már érintettük is kicsit, hátha holnap már nem csak kicsit fogjuk. De van még idő Karácsonyig.

A kalendáriumot viszont holnaptól kezdjük használni. Idén sem újítok: édességek lesznek legfőképp a zsákocskákba rejtve, illetve kívánságok teljesítése, társasjátékozás, amire a nagy rohanó hétköznapokban nincs idő. Lehet hogy most is a hétvégi zsákokban lesznek ezek a meglepik?

A hétvége tartogat egy családi programot, munkahelyi mikulásozást, helyi színházban megtartva - minden évben jó szokott lenni azt leszámítva, hogy akár 2-3 időpont is meg lehetne adva, mert gyakorlatilag minden széken ülnek vagy hárman. Előre látom, jó ha ötönknek lesz 3 ülőhely, de kettővel már ki fogok békülni. Fő az optimizmus:-) És persze a gyerekek öröme. Áronkát tavaly még nagyon nem kötötte le a műsor, hátha az idén már ő is élvezni fogja.

Vasárnap már újabb gyertyát gyújtunk.

Akit ünnepeltünk:

 8 éves lett szombaton, 131 cm-vel és 28 kg-val.

Rendkívül eleven, jó lelkű, ahogy a nevének jelentése is van, igazi fiú. Nagy építőmester, rendkívül jó a fantáziája, szereti a szuperhősöket, és hatalmas a mozgásigénye. Ha nem mozog akkor a tv köti le a figyelmét.

Nagyon igényli a társaságunkat, a szeretetünket, mint középső gyermek igyekszik mindennel felhívni magára a figyelmét. Igyekszünk eleget tenni ennek és maximálisan sokat foglalkozni, törődni vele.

Közösségben eddig nem nagyon volt szerencsés, több mint 3 éven át írtam mennyire rossz ovis csoportba került, és hát az iskolában sem  ő  fogta ki az aranyhalat, bár itt inkább pedagógusgond van. De most erre nem térek ki.

Szombaton épp a szülinapján ünnepeltük, azt mondta ez volt a legjobb szülinapja. Pedig semmi különös nem történt, nagyszülőkkel ünnepeltük, ahogy szoktuk.

Közben nosztalgiáztunk...a 8 évvel ezelőtti napokra gondoltunk, élesek az emlékek, mintha csak tegnap történt volna. Született egy kisfiú, egy újabb csoda, aki akkor kétgyermekes családdá tett minket.

Boldog születésnapot kívánunk Andor!

Megint többhétnyi anyag gyűlt össze belőlünk.

Több mint két hete kezembe került valami, amiről azt hittem, hogy eltűnt: mégpedig az emlékkönyvem. Hetedikes-nyolcadikos koromból való bejegyzések vannak benne, főleg az akkori általános iskolai  - főleg lány - osztálytársaim, legkedvesebb tanáraim írtak bele néha vicces, néha egész komoly idézeteket, verseket, versikéket. A bejegyzések nagyrésze 25 évvel ezelőttről való!!!! Nagyon megörültem, hogy anyukámék rátaláltak erre a rég elveszettnek hitt könyvre, és most már gondosan elraktam, miután többször átolvastam, nehogy újra elveszítsem.

Pár nap múlva engem is megijesztett mikor a freeblogosok utolsó bejegyzései, kommentjei eltűntek. Bár ritkán írok, ennek elsősorban időhiány az oka cseppet sem az unalmas hétköznapjaink, azért mégiscsak sajnálnám ha ezzel a bloggal lenne valami,. Bár épp az egyre ritkuló bejegyzések kommentek miatt többször gondoltam már rá, hogy minek is, kinek is írom még????

Mikor az emlékkönyvemre leltem már fogalmazódott is bennem a poszt: nosztalgiázás címen. Ugyanis alig egy hétre rá épp egy kedves kerekecske évfordulót ünnepeltünk volna ha ünnepelnénk: épp 15 éves első randinkat Apával. És a november itt még nem ér véget ami az évfordulókat, ünnepeket illeti, névnapok és születésnapok váltják egymást a hónap második felében, gyakorlatilag majdnem Karácsonyig van mit vagy kit ünnepelni.

És itt jönnek az én elmaradásaim. Ajándékok terén. Tudom van még pár hét, de én ilyenkor - Andor szülinapjára már szinte mindenki ajándékával kész vagyok, vagy megrendelés alatt vagy akár becsomagolva, de mindenképp tudom, hogy kinek mit. Na az idén ez nem mondható el rólam, remélem a helyzet innentől kezdve nem fog évről évre folyamatosan romlani és odáig fajulni, hogy december 23-án rohangálok faalávalóért.

A napok viszont gyorsan telnek. Ha már karácsony: Áronék túl vannak az oviban a fényképezésen, csütörtökön. Szerencsére a múlt héten lezajlott, így most hogy a héten nem jár oviba, mivel szombat óta köhög, vasárnap óta lázas is, legalább az nem zavar, hogy lemaradt volna a fényképezésről. Én persze dolgozok, Apa még hétvégén is benn volt a munkahelyen (Áronka jól időzített), de pár nap múlva szabadságon leszek és pótlom az itthoni családi elmaradásaimat.

Az iskolában is egyre több a program. Múlt héten kézműveshét volt, lehetett választani mézeskalács készítés, szalmafonás, hangszerkészítés közül, pénteken bazár volt (megint játékok...), a héten korcsolyázás, színház hol az egyiknek, hol a másiknak. Közben majdnem mindennap egy-egy dolgozat, számonkérés, melyek egy része megint kiverte nálam a biztosítékot. Röviden: egy hét alatt három jegy magyarból Ugyanazon témakör gyakorlatilag, mindhárom jegy úgy született, hogy órán kaptak egy feladatot, amit az elkészítés után együtt kijavítottak, majd kézfeltartással, bemondással, becsület alapon bemondták, hogy hány hibájuk volt és az alapján kaptak jegyet, ami rögtön be is került a tájékoztatóba. Mind a három. Hát, volt aki nem is csinálta meg, hanem mikor ellenőrizték együtt, hogy mit kellett volna beírni akkor írta be a jó válaszokat, majd a végén persze jelentkezett a hibátlanok közt és kapott így ötöst. Akár egy héten hármat is. Ezek után úgy döntöttem hogy ma nem megyek fogadóórára, nehogy véletlenül rákérdezzek a pedagógustól, hogy ezt mégis hogy gondolta???? És mire nevelik itt a gyereket???? Bár Andor (mert ugyan melyik osztályban fordulhatott ez elő?) határozott fejlődést mutatott egy hét alatt az 1, 2,  5-ös  ebben a sorrendben kapott jegyekkel - vagy az értő olvasása javult hirtelen ennyit, vagy a huncutsága...Sírjak vagy nevessek? Egyelőre visszaszámolok. Nem tíztől egyig, hanem június közepéig. Aztán vagy jobb jön vagy rosszabb.

Az őszi szünet nekünk is az itthonról kimozdulást jelentette, mégpedig mint talán említettem is G.mamához mentünk. Kocsival a D-D közötti útról kissé kell csak letérni, alig 5 km-nyi kitérő az a falu, ahol a magyar Mikulás lakik:-)

Még talán meg sem születtek a gyerekek, mikor tervezgettem, hogy egyszer majd megnézzük velük, majd mikor már megszülettek akkor azt az ideális időpontot kerestük, mikor még se nem kicsik hozzá, sem nem nagyok hozzá és még hisznek is a látványnak:-).

Aztán jött az az idő, hogy mikor tudunk oda eljutni, mert az igaz, hogy mamához menet útba esik, de ahol mi lakunk azért attól jóval messzebb van (kb 240 km) mint G.mamától. Ráadásul a Mikulás sem mindig van ott a magyar házában, idén például ma kezdte el munkáját és december 23-án be is fejezi, mi pedig legközelebb Karácsony után megyünk megint.

Ma aztán hazafelé jövet beugrottunk megnézni a Mikulás házát. Először megnéztük a rénszarvasokat, felültünk a szánra, majd a manók háza után bejutottunk a nagyszakállúhoz.

Kíváncsian  vártam a gyerekek reakcióját. Sajnos Adrikát tavaly egyik osztálytársa annyira felvilágosította Mikulás-Jézuska téren, hogy neki és így Andornak is már nem tabutéma hogy ki teszi a csizmába a cukrot-diót-mogyorót. Áronunk még kellően kicsike, nála inkább attól tartottam, nem fog-e megijedni. Adrika kb. 4-5 évesen annyira félt a Mikulástól, hogy az oviban egyik évben december hatodikán bizony beteget kellett jelentenünk.

Áronunk cseppet sem félt, bátran válaszolt, igaz a nevét nem akarta elárulni. Adrika egész jól "vizsgázott", tudta a történetet, hogy honnan is ered az egész Mikulásmítosz, büszke voltam rá. Lehetett kérdezni  Mikulástól bármit, eleinte úgy tűnt, hogy az én gyerekeimnek nincsenek kérdéseik, mindent tudnak, de szerencsére fel lehetett tenni olyan kérdést, amin még ők sem gondolkoztak el (hogy tudnak repülni a rénszarvasok?). Végül egy-egy zsákocskát  kaptunk, az idei első és egyetlen igazi Mikuláscsomagunkat.

Örök klasszikus, hogy milyen gyorsan telik az idő, még csak most kezdtük az iskolát és már itt is van pár nap múlva az őszi szünet.

Amit nagyon várok! Mivel lesz benne talán egy kis pihenés is. Semmi különös, csak egyszerűen elutazunk. G.mamához. Hosszú évek megfigyelései alapján állítom, hogy a legnagyobb pihenés számunkra ott lenni. Talán már írtam párszor, hogy egyre nehezebben jutunk el, tavaly alig tudtuk összehozni az őszi szünetben hogy pár napra el tudjunk menni (munkahelyi audit miatt), aztán a két ünnep közötti szünetben próbáltunk meg minél több szabadnapot beiktatni, mivel mama dolgozott. Az idén pedig ötönkből négyen kötöttek vagyunk, két iskolás és két munkavállaló számára ekkora távolságon csak a szünetek, hosszú hétvégék maradnak. Az idén még szerencsére van elég sok plusz szabim, ami az itthon töltött évek alatt összegyűlt, így könnyedén meg tudtam tenni, hogy a szüneteket a családdal töltöttem, már ami a rövidebb szüneteket illeti, mert persze a nyári szünet 11 hetére ezt nem lehet vonatkoztatni.

Pénteken aztán szóltam a főnöknőmnek, hogy jövő héten szabadságra mennék. Rögtön bele is egyezett. Aztán még megpróbálkoztam az e hét péntekkel is, mert akkor már délután utaznánk...Na azt még nem tudom mehetek-e, majd csak szerdán tudom meg. Szabadságom van elég, de ha nélkülem ég a ház pénteken, hát mit tegyek. Kár hogy ennyire nem érzem magam fontosnak, de mindegy. Szombaton sem lesz késő elindulni.

Pénteken előbb, majd ma is egyik munkatársam kissé "felidegesített". Pénteken is éreztem már, hogy nekem szól a mondat, ma azonban már nem hagytam szó nélkül a megjegyzését. Ugyanis rajtam kívül szinte mindenki tavaly végzett vagy néhány éve végzett, 30 év alatti gyermektelen-hajadon-nőtlen. Nagyon aranyosak, nagyon szeretjük egymást, jó  a kollektíva. A fiatalsággal jár, hogy kevés a szabijuk. Nos, az hogy én a jövő hétre szabit veszek ki, és még ráadásul a szombatot is (naná, majd bemegyek egy napra) nos az nagyon bántja a csőrüket. És erre jött a megjegyzés, illetve a két ünnep közötti időszakra: biztos a családosokat engedik majd el!

Hát igen. Én is voltam gyermektelen, hajadon, fiatal, kevés szabival amikor azt  a keveset mindegy volt mikor veszem ki. Sőt a kötelező leállás nálunk is meghatározta hogy mikor vegyem ki a szabim. De arra is emlékszem, mikor karácsony előtt odaálltunk a főnöknőnk elé velem egykorú szintén hajadon kolleganőmmel, hogy szívesen vállaljuk az ünnep előtti munkát, hogy mások el tudjanak menni szabira. Pénteken rosszul esett a megjegyzés, de ma már nem hagytam szó nélkül és megkérdeztem: miért pont a családosok zavarják? Te is leszel családos és akkor te is majd a szüneteket fogod nézni, hogy mikor jöhess el! És most miért pont az őszi szünet idején szeretnél eljönni, miért nem jó neked ez a hét vagy az utána következő hét egy-két napja? Nem tudom miért van szükség a feszültség keltésre. Nyilvánvaló, hogy az iskolai szünet így is több napból áll, mint ahány szabadnapja a két szülőnek együtt van. Miért legyek otthon ezen a héten vagy két hét múlva mikor a család minden  tagja közösségben van (tudom, pihenni)? Szerencsére vita nélkül megúsztuk ezt a kérdést, de nem értem mi a bűnöm? Hogy családos vagyok? Tapasztalom már régóta hogy nem értékeli a magyar társadalom a gyerekeseket, de ha olyan mondja aki maga is két testvérrel rendelkezik, ráadásul fiatal, nő, akkor mit várjunk el másoktól?

Na de témán túl vagyunk. A héten még lesz elég izgalom. Mindjárt holnap Andor osztályában rendkívüli szülői értekezlet. Egyik osztálytárs szülő sem tudja mi okból kifolyólag lett valami ennyire sürgős, mikor alig egy hónapja volt szülői és ráadásul pár hét múlva fogadóóra. Mindegy, menni megyek, de nem hiányzott holnapra ez a program.

Munkahelyre visszatérve: mindketten tele vagyunk munkával, egyre nagyobb a teher, egyre több sürgős feladat, amit még próbálunk belezsúfolni a nyolcórába, de egyre nehezebb.

Itthon sem kész pihenés az élet. Gyerkőckéink egyre többször vitatkoznak, állandóan húzzák egymást valamivel. Áronunk könny nélküli sírása tökélyre fejlesztve. Nemhiába gyakorolja az első dackorszaka óta. Az oviba talán múlt hét óta nem sírva megy, remélem a jövő heti szünet nem fogja megint nagyon visszavetni. Hiába, három gyermek, három külön egyéniség, ez egyre inkább megmutatkozik minden téren.

Adrika számára megkezdődtek az idei versenyek. Matematikából túl egy versenyen. Most lehetett jelentkezni egy fizikai-matematikára, amivel kiválthatta volna az egyik matematikaversenyt, de inkább nem kért belőle:-) Gondolom sikerélményre vágyik vagy egyszerűen a lányok többségéhez hasonlóan nem nagyon érdekelték a való életből vett példák:-) Szépek a jegyei, szeret olvasni, megy a hegedülés, bár még mindig azt állítja, hogy csak egy évig fogja tanulni.

Andor. Első csillagos ötös dolgozat begyűjtve. Természetesen matematika, rutinszámolás. Döbbenetesen jó eredmény, 80/80 pont, azaz hibátlan. Szintidő 15 perc, neki 6 perc alatt sikerült teljesítenie. Persze itt könnyen becsúszik egy-egy hiba, 80 feladatnál. Mára már sikerült is rontania, egy négyes dolgozattal, sok a hiba, a figyelmetlenség, pontatlanság. Sietünk, de minek (kérdés: anya, ide is ráírta tanítónéni hogy pár perc alatt toldottam meg? - nem az számít, hanem hogy jó legyen...). Rohanó világunkban nő fel Ő is.

Áronunk egyre értelmesebb. Hihetetlen néha, hogy milyen dolgokra emlékszik vissza, hogy mennyire össze tud kötni dolgokat, eseményeket. Most tényleg minden téren rengeteget fejlődik, mozgása, éneklése, egyre több csoporttára nevét emlegeti, most már jeleket is köt hozzájuk és néha már vezetékneveket is. Mostanában őt is egyre inkább a számok világa érdekli, még mindig a bűvös hármas a központ ("három éves vagyok").

És az úszásról...Heti egy alkalom, nem túl sok, eddig talán 5-6 alkalommal voltunk? És ahogy elnézzük még évekig leszünk törzsvendégek, ha azt szeretnénk hogy normálisan megtanuljanak úszni. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy jókor kezdtük-e el, talán Adrikáékkal hamarabb kellett volna, talán Áronnal meg várhattunk volna még. Elég öntörvényű kisfickó, vagy egyszerűen nagyon kicsike még, mindenesetre csinálja amihez kedve van.

Jó, hogy szünet következik.

Mindig csak ez a dal jut eszembe, és ez nem véletlen. Húsz év, az húsz év. Hisz akkor el sem hittük hogy ez egyszer eljön. Annyira távolinak tűnt. Most meg csak csodálkozunk, hogy semmi nem változott. Kicsit öregebbek lettünk, megdupláztuk (a súlyunkat) az akkori éveink számát, sőt, kicsit rá is tettünk.

Találkoztunk. Majdnem mindenki eljött. Szerencsére elvileg mindenki itt lehetett volna. 24-en érettségiztünk. Mivel szakközepesek voltunk, így eléggé egyfelé sodródtunk, két egyetem gyakorlatilag ugyanazon szakára mentünk. Ennek következménye talán, hogy elég jól megmaradtak a barátságok is, hisz 18 évesen a középiskolai padból kikerülve is sokakkal együtt folytatódott a tanulás. Így aztán többen most ugyanazon munkahely kollektiváját erősítik.

A nagy magyar statisztikát is hoztuk: elég sok válás volt az elmúlt években (egyik volt osztálytársam azt hallotta, hogy a 20 éves találkozók a válásokról szólnak, ez sajnos nálunk is igaz volt), többeket érint a svájci frank alapú lakáshitel gondja, a felnőttként család mellett is tanulni problémája, és vannak többen akik még életük párját keresik - ki az elsőt, ki gyerek mellett az igazit.

Azért abban egyetértettünk, hogy jól éreztük magunkat ma egy hete ismét együtt, 5 év után. És hogy így is maradjon, legközelebb ismét 5 év múlva találkozunk. Remélem mindannyian.

Áronunkra várva és nevet keresve egy aprócska gondunk volt csak ezzel a névvel: hogy van egy hétköznapi jelentése is, amitől kicsit féltem, hogy nehogy csúfolás tárgya legyen majd. Azért mégiscsak az Áron név mellett döntöttünk. Mostanában gyakran hall egy reklámszöveget a rádióban, ahol elhangzik a szövegben, hogy "kevesebb mint fél áron". Eleinte nem tudtuk ezen miért derül olyan jókat, majd rájöttünk, mikor elkezdte ismételgetni, hogy kiszúrta a szövegben, hogy Áron.

Ma délután Adrika egyik osztálytársáról beszélt, akit Ádámnak hívnak és mellesleg tetszik neki. Mai apró öröme, hogy tesiórán valamilyen gyakorlatot épp egymás mellett végeztek el. Boldogan mesélte hogy Ádám mellette volt. Áron meg összefoglalta, hogy melletted volt ádád. Eleinte nem értettem mit akar mondani, majd rájöttem: azt hitte, hogy az Ádám az az "ád" szó ragozásából jön létre. Tehát ha nekem ádám, akkor neked ádád. Még mindig akkorát tudok nevetni ezeken a kicsi fejekben lévő gondolatokon.-)

Kevésbé nevetek ha ilyesmit az iskolásaimtól hallok. Be kell látnunk, hogy Andorunk nyelvtanból nem fog sikert sikerre halmozni. Mostanában semmiképp. Az elmúlt hetek nyelvtani szabályai a következők voltak: szóvégi ó, ő, ú, ű. Ami általában hosszú, kivételek felsorolva. (anyu, apu, bábu, daru, hamu, stb). Kérdem ki az anyagot, próbálja felsorolni a szavakat. Végül abban maradtunk, hogy nem az a lényeg, hogy eszébe jusson mind a 10 szó amit kivételként felvéstek, hanem azért ismerje fel, hogy tollbamondásnál (meg mindig) tudja alkalmazni. Írtak is belőle röpdogát, ami hármas lett. Amíg nem láttam a dolgozatot, addig el sem tudtam képzelni hogyan lehet erre hármast kapni. Aztán megláttam a kijavított dogát. Gyermekünk kitűnően leírta a szabályt az ó, ő-re majd a kivétel szó után nem sorolta fel a két tanultat (no, nono). Mert a tanítónéni azt mondta ne írják le. Ennek ellenére óriási hiányjel volt odavésve, ahová a két példát kellett volna írnia. Az ú, ű végű szavakkal tényleg úgy voltam elég ha párat megjegyez a kivételekből, ahol rövid u, ü szerepel a szóvégén. Ennek ellenére talán mindet leírta, de hogyan. Na? Hosszú ú-val a végén. Mindet. Akkor már értettem miért is kapott hármast.

Áron: Adjál nekem 20 forintot!

Apa: Minek az neked?

Áron: Hogy Adrika tudjon nekem adni rágót!

(Semmit nem adnak ingyen).

Mindjárt az elején írom, hogy szép hetünk van: tegnap egy munkatársunk szült, ma arra jöttem, hogy blogberkekben is két kisbaba született, szép ez a szeptember vége, lássuk be!

Ízelítő a különórákról: múlt hét szerda, Áron hegedűórán. Tanárnő nagyon kedves, de miért is ne lenne egy 3és1/2 éveshez. Énekli az "aki nem lép egyszerre" kezdetű dalt, közben Áronka kezét vezeti a vonóval a hegedű húrjain. Odáig ér, hogy "..mert a rétes igen jó..." és befejezi, hogy Áronkának az való. Áron persze egyből javítja a tévedést: katonának az való! És ezek után bizonyítva hogy ismeri a dalt elénekli a második versszakot. E héten ismét azt "gyakorolják", Áron  - nehogy még egyszer ekkora tévedés történjen - egy sorral a versszak vége előtt figyelmezteti a tanárnőt, hogy nehogy Áronkát mondjon a katona helyett!

Múlt hét pénteken úszásóra. A következő  a helyzet. vesszük a kísérőjegyeket, értelemszerűen apa öltözteti a fiainkat, én Adrikát. Öltözés után irány a medence, előbb azonban még fizetjük a foglalkozást. Én Adrikával hamarabb végzek és még nem tudom, csak a fizetés után a medencénél, hogy Áronka végigüvöltötte az öltözést, mert nem akar vízbe menni. Hiába  a kedveskedés, hogy a néni megtornáztatja a lábadat, Ő közli velünk, hogy nem a medencében kell tornázni, hanem a tornateremben. Azért egy kis labdázással sikerül vízbe csalni, gyakorlatilag átlabdázta az egy órányi foglalkozást. Majd észrevett egy csúszdát a medence mellett és azt akarta kipróbálni, de sikerült meggyőzni hogy mégsem kellene. Viszont a foglalkozás után ismét élményfürdőzés, megint késő este volt, mire hazaértünk.

Szombaton meglátogatott minket G.mama, nyár óta vártuk az alkalmat, hogy szeptemberben végre ha jön és jó idő van a három nagyszülővel közösen kirándulunk egyet. Volt, jóidő is, így vasárnap két kocsival irány  Szilvásvárad. Ahol egyébként rengetegen voltak, ennyi embert ott még tán sosem láttam. De tényleg igazi kirándulóidő volt, gondolom ezért volt, hogy nemcsak mi mentünk, hanem más is kihasználta az indiánnyárt. A program majdnem a szokásos, na jó, egyszer már voltunk így az akkor másfél éves Andorral és a majdnem 3 éves Adrikával, hogy vonattal le a Szalajka-völgybe, vissza gyalog a tanösvényen, majd ott egy jó késői ebéd, uzsonna egy kellemes étteremben, majd irány vissza Debrecen. Nagyon szép nap volt!

Itthon újra szülői értekezlet várt, de legalább februárig nem kell újabbra menni, ezúttal az Áronkáén voltam. Nagyon ügyes kis csoportba jár, kedves, normális anyukák vannak, szerencsére.

Munkahelyen audit, illik tovább maradni, és még lesz egynéhány az idén. Kicsit kusza volt ez a hónap, eseménydús, hosszú, unalmasnak semmiképp sem mondható.

Igen, a suliból. Ennek megfelelően vagyunk kifáradva. Egy teljes hetet már végigcsináltunk órarend szerint, különórákkal tarkítva. Majdnem. Mert ahogy az előzőben írtam, hogy a hittan valamivel mindig egybeesik azzal sikerült is a gondolatok teremtő erejét előhívnom - az egyetlen sulis "különórával" a szolfézzsal esik majdnem egybe. Végülis rövidebb egyezkedés után épp befér a szolfézs elé, az ebéd után.  Mindkét gyermeknél.

A hegedű eddig egyszerű volt, mert a két gyerek együtt töltötte benn a 2*félórát. Most kell először hangszert vinni, és egymás után fognak következni, amíg az egyik benn van, addig a másikkal kinn várakozunk. Terveim szerint Andorral magyarozunk, Adrikával matekverseny feladatokat oldunk meg. Bolyait. Az lesz legközelebb. Eddig úgy tűnik a harmadikosat még meg tudom csinálni, nem csak a megyei döntős feladatokat hanem az országost is. Ez most nem tudom szégyen-e vagy sem, én azért örülök, hogy tudok még segíteni. Embert próbálóan nehéz feladatokat tesznek be. 

Pénteken volt az első úszásfoglalkozás. Majd egy óra mediterrán élményfürdőzés. Mert péntekente az is jár (egy kis játék) a foglalkozás után. Este senkit sem ringattunk.

Ez a hét is megkezdődött, igen, ma két szülői is volt, félóra különbséggel kezdve, így apa-anya délutáni programja kipipálva. Tavaly emlékszem összeírtam mibe se kerül a tanévkezdés, az idén sem olcsóbb ez, ma sikerült 16ezer forintot benn hagynom a két szülőin összesen, osztálypénz, fénymásolási hozzájárulás, színházbérlet, tűzzománcköltség és egy könyv miatt. Ja, és sulipólóra. Most nem  fogom összeszámolni, mert rosszul esne ha a tavalyi hatvanezret túllőnénk, de úgy tűnik sikerül.

Közben tovább szervezgetem az érettségi találkozónkat. Ma lelkes lettem, mert talán tényleg alig lesz hiányzó, sajnos minden egyes osztálytárs távolmaradását személyes kudarcként fogom fel. Akármennyire is fáraszt, nehéz, de szeretem összegyűjteni az elérhetőségeket, a találkozó előtt már beszélni egy-két szót, a biztosan megjelenők örömének örülni, lám, ők is várják, úgy mint én.

A munkahelyen el vagyunk eléggé kapva munkával, ez a hónap különösen nem a lazsálásról szólt. Pedig az itthoni-sulikezdési feladatok mellett jó lett volna ha egy megszokott rutinhónap elé nézünk, de nem így volt. Lassan hónap vége és tele vagyunk egyfajta elmaradással, amit nem vihetünk át másik hónapra.

És hát itthon sem egyszerű. Bár most kis szünet van de pár nap-hét és folytatódik megint (még mindig) a fürdőszoba felújítás. Még mindig nincs kész, le sem írom miért, anélkül is emlékezni fogunk rá. Csak már szeretnék rendet, tisztaságot, hogy szombatonként itthon legyünk és pihenni is tudjunk hétvégén. Apropó. Ma szülői értekezlet volt, idei tanév programjával találkoztam. A tavaszi szünet még rövidebb lesz egy nappal mint szokott. Ami azt jelenti, hogy húsvét előtti szerdán még suli, csütörtök-péntek szünet, majd utána kedden megint suli. Végülis kevesebb szabadnappal megússzuk, de hogy el se tudjunk szinte utazni vidéki nagymamához azt nem hittem volna. Jó, elutazunk, de megint csak egy nagy rohanás lesz az egész. De ez még a jövő év zenéje.

Hát elkezdődött nálunk is szeptember elsejével a 9 és fél hónapos tanév. Mivel nincs sehová sem új beszokó így mondjuk egyszerű volt. A szokásos. Szerencsére azért a szabadnapjaim jól jöttek, csütörtök-péntek annyi helyre mentem, hogy szépen bele is fáradtam mindjárt az új tanévbe.

És ekkor még Áron nem is volt oviban. Gondoltam egyszerűsítem a helyzetet, pont elég lesz neki hétfőtől menni. A várt helyzet: reggel sírás az oviban, nem akarok oviba menni, mamáékhoz akarok menni. Kedden reggel megtudtam, ez nem tartott 5 percél tovább, sőt az aznapit mire pár szót váltottunk óvó nénivel (kevesebb mint egy perc) be is fejezte. Ma ebédbefizetés volt, míg én ezt intéztem apa adta be a csoportba - bár úgy kellett betaszítani, de már nem sírt. Sőt valami rosszalkodásfélét is emlegetett este, "Katika néni elvette a tentikét mert rosszalkodtam", de mikor kérdeztem az okát: " nem mondom el" volt a válasz. No, majd utánajárok, mi az nekem. Tengernyi időm van rá.

Tehát a nagyokra visszatérve. Idei programok iskolán kívül: zeneiskola, úszásoktatás, hittan. A hittan heti egy alkalom, az iskolában, általában ütközni szokott valamivel, az idén még nem tudjuk mivel fog. Úszásoktatás: be kell vallanom, egyik gyerek sem tanult még, abszolut kezdők, a nyári úszástáborok nekünk nem arról szóltak, hogy versenyúszóként táboroznak, hanem arról hogy vizes közegben óhajtanak lenni egy hétig. Időpontok: heti háromszor lehet menni, mi valószínűleg pénteken fogunk, este hattól. 3 gyerekkel, úgy a szép, nem?

Zenetanulást hagytam a legvégére. Hát igen, ezt tudnám részletezni. Adrika ugye tavaly már járt szolfézs előképzőbe. Évek óta arról beszéltünk, hogy fuvolázni szeretne, de egy fura véletlen folytán mindkét gyermeket hegedűre vették fel, hát ezt kell legalább egy évig szeretni. Ismeretség révén majdnem sikerült még a beiratkozás előtti nap is egy kis kavarás, hogy átkerüljön a hőnáhítottba, de akkor már azt mondtam nem kavarunk, mert egyrészt akkor már Andornak is intézni kellene az általa preferált zongorát, de hát hogy néz ki hogy kettőt is kavarunk, és ha netán mindkettő sikerül akkor meg hogy szerezzünk be hirtelen egy zongoraszerű valamit. Marad a hegedű. Hej, de jó lesz egyszerre két gyerek, aki ugyanazon a hangszeren tanul, segíti egymást! Lehet őket egyszerre vinni zeneiskolába! Aha. Még mindig idealista vagyok. Így aztán csütörtök kettő előtt meg is jelentem a beiratkozásnál, ahol végre találkozhattam a megnyert tanárnővel. Akkor kezdődött az órarend kialakítás, ennek ellenére szépen teleírt táblázat fogadott, és alig volt üres hely, hogy a két gyerek közvetlenül egymás után kerüljön sorra. Nagyjából az ebédidő környéke, a késő esti órák, a szombat korahajnal (8 óra, de ki akar annyira korán kelni szombaton???) és végül ami maradt: szerdán 1/2 6-1/2 7-ig, csütörtökön 6-7-ig. Félreértések elkerülése végett írom, esti időpontok, de a hajnali ugyanez sem lett volna sokkal fárasztóbb. Ma aztán meg is volt az első óra. Szépen és sikeresen  bevásároltunk rá, a szolfézsra vett könyvekkel együtt végülis kitelt hatezerből, jó, csak 50 forint híján. Szerencsére a hegedűt nem kell megvenni. De! Barátnőm reggel azzal fogadott, hogy felkészíti az idegrendszerem (ők tegnap voltak az első órán) hogy a kölcsönözhető hangszer sincs ingyen. Bár nekik a tokot kell fizetni talán, nekünk tokkal-vonóval adták, de a pontos nevét nem tudom, de amit a vállra tesznek és arra  a hegedűt (valami párna) annak darabára 6500 forint. És hát ugye szorozzuk kettővel. A tandíj 10000/gyerek/félév, október elejére ki kell fizetni. Na ezt tudtam.

Ha már fizetés, egyelőre túl vagyunk az első beadandó összegen, Andorék osztályában már szedik a színházbérlet árát, 2700 forint, szinte ingyen van. Ahhoz képest amit még ebben a hónapban kifizetünk...Mulatságos volt azért ez az első hangszeres óra, amin még igazán hangszer sem volt a kezükben, csak addig amíg kipróbálták, hogy hanyas hegedű is kell (feles). Olyasmi kérdések hangzottak el, hogy miért a hegedűt választottátok gyerekek? Na itt jobbnak láttam gyorsan én válaszolni, tudván tudva, hogy ők ezt most nem szívből jövő igennel választották, de a végén csak buktam mert hiába jöttem volna ki szépen, Adrika azzal fejezte be a mondandómat: de csak egy évig fogunk ám járni! Basszuskulcs. Hát azt nem mondhattam, hogy ezt mondtam, hogy egy évig muszáj, hátha megszeretik és lesz több is, így mondtam: lehet hogy egy év lesz, de lehet hogy hat! Reménykedem, hogy megszeretik. Másik kellemes kérdés: jártatok-e szolfézsra, Nos, igen. A suliba jár ki a szolfézstanár, ami nagyon kényelmes dolog. Hétfőn és csütörtökön tartja az összes abban a suliban tanuló zenesulisnak. Előbb az előképzős Andoréknak, majd az elsős Adrikáéknak. Hétfőn volt az első foglalkozás. Amit Andor rögtön ki is hagyott. Hiába mondták neki, hogy erre menni kell, neki nincs kedve. Focizni jobb volt. De hamar kiderült, tehát több hiányzása talán nem lesz...

Unalmas kis hétköznapjainkba mi fér még bele?

Abszolut véletlen, hogy egyik autónk (az én nevemen lévő) műszakija szept elsején járt le. Pár nappal előtte intéztük, reggel 8-ra mentünk, végeztünk elsőként majdnem 11 órakor, naná, hogy elromlott a műszer. Sebaj, még az okmányirodába is menni kellett, időpont péntekre, ott is kavarás, de dolgomvégezetten távoztam. Távoztunk apával, mert ő is riasztva lett, ugyanmár hozza utánam de gyorsan a hátsó rendszámtáblát, mert kellene:-) Közben végre fodrászat, városjárás a hiányzó ezazért, és persze mivel az életem elég unalmas így még az érettségi találkozónkat is én szervezem (belefér a napi 24 órámba), pár hét és jó kis tali elé nézünk, már aki eljön, mert a hálátlanabb fajta népség még vissza sem jelez, hogy jön vagy sem. Ezen 5 éve még nagyon felpörögtem, az idén talán már nem fogok. Aki jön, jön, aki nem, nem -  én megyek. Végre a nőgyőgyászhoz is eljutottam, van rá havi pár napom amikor mehetek, ezt várjuk 3 hónapja, de hol én voltam akkor épp távol és szabin, hol a dokim, most végre a tanévkezdési hajrában ez is össze(meg)jött. Mielőtt nekikezdtem e posztnak jött a hír, hogy Adrikáék osztályának lenne családi nap, most vasárnap, hát belefér, miért ne? Ó, igen, ne felejtsem ki, hogy a fürdőszobánk szépen alakul, nem, nincs még kész, még várunk az utólag megrendelt díszcsíkokra, szekrényelemekre. Nem unatkozunk. És még most kezdődik a java!

Nem volt könnyű, de sikerült: mindkét iskolásunk összes szeptember elsején szükséges dolga elpakolva, mégpedig úgy, hogy marad szabad kéz is:-)

Iskolatáska tartalma: összes tankönyv, szám szerint, gyerekenként kb 13  - Adrikánál még nem érkezett meg az angolkönyv (2 db), de csak matematikát, magyar nyelv és irodalmat, környezetismeretet tanulnak, illetve éneket amiből tankönyv is van - ezek és a hozzátartozó füzetek az iskolatáskában. Illetve tolltartó, néhány csomag írólap, és a bizonyítvány, mint első nap leadandó dolog.

És van egy-egy  külön szatyor (gyermekenként egy), igaz xxl méretű, abban található az A/3-as rajzgyűjtő, benne az A/3-as és A/4-es rajzlapok, tornafelszerelés külön tornazsákban, rajz-technikafelszerelés ovis tornazsákban (Andor), illetve cipősdobozban (Adrika), valamint az állandó tisztasági felszerelés zsákban (pohár, törölköző, műanyagkanál) és a beadandó dolgok (wc papír, papírzsebkendő, folyékony szappan, szalvéta). Igen, mindez egy szatyorban. Terveim szerint amíg be nem csengetnek az udvaron leszek a gyerekekkel, de ha tudok beosonok mindezzel a tantermükig. Addig ugyanis csak az elsős gyerekeket és csak az első tanítási napon kísérhetik el a szüleik. Hát, most nincs elsős gyermekünk.

2 nap  múlva becsengetnek.

"Forgattam" a könyveket, csomagolás közben és utána. A másodikos nem újdonság, azzal tavaly már találkoztam. Kíváncsi voltam a harmadikos környezetismeretre, amiről tanítónéni azt mondta viszonylag nagy az ugrás a másodikos anyaghoz képest, jóval nehezebb. Hát...igen. Pedig emlékszem, mi is ilyesmit tanultunk, és nagyjából ennyi idősen, mégis olyan nagyon mai a megfogalmazás. Mi van a képeken, beszélj róla - energiafajták, kölcsönhatások - igen, a későbbi fizika, biológia, kémia, földrajz alapjai, ez világos. Szerencsére ugyanaz a tanító néni tanítja aki elsőben, másodikban, biztos nagyon játékos lesz, és érthető, meg valahogy reálos beállítottságú szülők gyermekeként (ők is azok lesznek, jelenleg úgy tűnik) biztos nem is lesz gond, eddig sem volt, a kitűnő jegy nem arra utal, de azért lesz mit tanulniuk, tanulnunk. Így 20 évvel az érettségim után van még 10 évem a következőig...

Az angolkönyvre kíváncsi vagyok, remélem hamarosan megérkezik, eddig ilyen még nem volt, hogy könyv nem lett volna időben. Már mióta a gyerekeim iskolások, persze velünk előfordult ilyesmi. A világ mégsem változik, emlékszem valamikor felsős koromban volt egy tanév, mikor a naplók nem lettek kész szeptemberre. Akkori kedves magyartanárnőm regélt róla, hogy ez van, mintha nem lenne minden évben szeptember és nem kezdődne új tanév, hát akkor épp napló nem volt. Azért persze jegyet kaptunk, a tanárok a saját kis füzetükbe bőszen jegyezték a feleleteink eredményét.

A héten egyébként szabadságon vagyok. Mint régen, apa dolgozik, én itthon a gyerekekkel. Most olyan igazi szabi van, igaz hogy közben egy burkoló dolgozik a fürdőszobánkban, de ennek örömére nem kell takarítanom sem (minek). Játék, kirakózás, biciklizés a program. Áronnak apa tegnapelőtt felszerelte a bicajára a pótkerekeket, aznap még csak gyakorolta a nagykerekes bicajozást, óvatos volt, tegnap már úgy kellett futnom utána! Áron pedig hétfőn kezdi meg a következő évet az oviban, egyelőre nem várja meg úgy képzeli hogy nem kell neki odamenni, de remélem nem lesz gond az újrakezdéssel.

Lenne mit bepótolni, itt, írásban mert amiért nem írok még nem eseménytelen az életünk.

Akartam képeket a néptánctáborról, mert ígérték hogy fenn lesznek a neten, de még mindig nincsenek képek, én magam persze nem vittem fényképezőgépet a bemutatóra (tavaly elég rosszul sikerültek, és hát arra alapoztam, hogy úgyis lesznek fenn a neten képek...). Tehát itt kép nélkül maradunk.

A szabadságunk (hol van az már????) gyorsan eltelt, munkával. Semmi pihenéssel, csak a házassági évfordulót érkeztünk étteremben megünnepelni. Eltelt a szabi, újra munka, gyerekeknek újabb táborok: előbb egy lovas majd a héten egy úszótábor.

A lovastábor kellemes csalódás, a tavalyi más helyszínen volt, az a lovarda már meg is szűnt, az idei annál jobb volt, táborvégén bemutatóval, és ide már fényképezőgéppel érkeztem, bár utolsó nap a táborvezetők is készítettek képeket róluk.

Az úszótábor viszont határozottan rosszabb lett mint két éve. Úszástanulás szinte semmi, amolyan gyerekmegőrzés a strandon volt inkább. Vagyis nem csak a strandon, mert volt itt is lovaglás egy közeli tanyán, illetve élményfürdőzés két nap is, egyik nap pedig állatkert-vidámparkozás. A gyerkők színe viszont határozottan napbarnított-pirosított lett, szerencsére jó idő volt a héten - tulajdonképpen végig jó időt fogtak ki a táborok idején, szerencsére, így inkább szabadtéren töltötték ezeket a heteket, mint bezárva.

Közben az iskolatáskájuk tele lett a jövő tanévre szükséges dolgokkal. A tankönyveken kívül  - azt  a héten lehet majd átvenni - minden bepakolva, befedve, kivasalva, kihegyezve, dobozba téve, tolltartóba téve, névvel ellátva. Nyárra kiadott házi feladat (nem sok, csak Adrika kapott 2-2 oldalnyi feladatot matematikából és irodalom-nyelvtanból) elkészítve, Andorral naponta gyakoroljuk a szövegmásolást.

A héten még egy kis "munka" várt ránk, mégpedig hétfő délután. Munkahelyünk minden évben készít(tet) virágkocsit a Virágkarneválra. Tavaly először (mióta mi itt dolgozunk, mert lehet régebben is volt rá lehetőség) mi is betekintést nyerhettünk a virágkocsi díszítés kulisszatitkaiba. Meghirdették a cégnél, hogy aki szeretne menni, lehet - igaz maximálva volt 20-25 családra a jelentkezés. Tavaly ebből kimaradtunk, mivel nem dolgoztam még, Apa pedig nem jelentkezett, idén viszont "postafordultával" válaszoltam hogy igen, menni szeretnénk. Egy órácskára lehetett menni, ahol elmondták mit kell csinálni, hogyan kell csinálni. Hétfőn délután még szinte csupasz kocsikat láttunk, illetve a figurákat hungarocellből kifaragva, de sok figura még akkor készült. Néhány pedig már virágban díszelgett, persze szárazvirággal borítva. Áronunk leginkább apa nyakában ülve nézte a dolgokat  - szegényke be volt nagyon lelkesedve a Gumimacik hallatán, de hát nem az volt amire számított - a két iskolásunk viszont roppant lelkesen díszítette az autót. Előbb hungarocelldarabra tűztünk virágot, de ezt haza is hozhattuk, ( a képen ez látszik) majd a kocsin egy fa gyökerét kellett mohával és hánccsal fednünk. Nem hazudok, régi gyerekkori álmom vált valóra, hogy ennyire közelről vehettem részt a kocsidíszítésben. Reméljük jövőre megint megyünk! Jó lenne több szabadidő, mert akár esténként is el tudnám képzelni csinálni, bár állítólag napi 10 óra munka után azért unnám. Szabit erre kivenni nem éri meg, annyi nincs is. Marad a remény, hogy hátha egy órácskára jövőre is hozzáférünk.

Nos, ennek következménye volt, hogy az idén nem hagytuk ki a karnevált.  Eddig ez sokszor kimaradt, több okból is. Lehet nézni a tv-ben az élő adást, tömegnyomor nélkül. Lehet nézni az utcáról, ingyen, de tömegnyomor, és a fellépő csapatok táncainak bemutatói nélkül, abból semmit nem látni. És a felvonulás sem folyamatos, kisebb-nagyobb szünetek vannak. Lehet nézni utcai tribünökről - ezt akartuk idén választani, de a helyárak hallatán dobtunk egy hátast: 3500 ft/fő. Öttel szorozva, kedvezmény nélkül. Aztán a stadiont választottuk, bár ott is lehet választani tribün és drága szektorok közt, ahol igaz árnyék van és az olcsóbb de félig árnyékos- félig napos északi és déli kapu közt (ezek is ülőhelyek). Végül ezek utóbbi mellett döntöttünk. Szerencsére. Mármint hogy ennél többet nem áldoztunk rá. Áronunk ugyanis már a kezdetek előtt unta, pedig nem érkeztünk túl korán...A meghirdetett három órás műsorból -ami végül jóval több is lett volna, inkább 4 óra -háromnegyed órát szenvedett végig, majd apa úgy döntött a kocsiban megvárnak...Maradtam a két nagyobbik gyerekkel, de mi sem vártuk a műsort végig, addigra már elmúlt az árnyék és már unalmas is kezdett lenni. 13 kocsiból 11 felvonulását láttuk, a másik kettőt a kijáratnál pillanthattuk meg közelről. Azért ilyenkor mégiscsak jó debreceninek lenni:-)

S bár mi a Gumimacikat díszítgettük végül mégis egy másik virágkocsi nyerte el a tetszésünket. Hófehér volt és gyönyörű.Hát ha egyszer sikerül a képeket átmenekítenem a telefonomról a számítógépünkre (igen, fényképezőgépet vittem, de éppenpont lemerült...) akkor lesznek itt képek is a karneválról.

Áronunkkal is igencsak szórakoztató a vásárlás. Szerencsés esetben ül a bevásárlókocsiban és onnan diktál: Rámutat valamire, mondjuk amit ő is szeret, pl ropi vagy más nass és megkérdi: anya, ilyen van itthon? Mert ha nincs akkor bizony venni kell.

Újabban mindenből hármat kell venni amit kinézett magának, de nem azért mert hárman vannak testvérek, hanem mert ő három éves.

Legutóbbi vásárláskor üdítőt kellett vennünk, amit a következő utasítás előzött meg: Apa, vegyünk három évesnek való üdítőt!

Múlt héten töklevest főztem egyik nap, ami egyáltalán nem ízlett neki. Ma rákérdezett, hogy mit főzök, és arra is hogy ugye nem töklevest: -Anya, ne főzzél töklevest! Én azt utálom! Többé elő ne forduljon! (mármint hogy töklevest főzök).

...így telnek az augusztus elsejék mifelénk ;) (néha egy-két nap eltéréssel)

- örök hűséget esküszünk (1998)

- gyermekünk születik (2002)

- kétcsíkosat tesztelünk (2007)

- gyermektelenként utolsó nyaralásunkat töltjük (2001)

- első, már kétgyermekes családos nyaralásra készülünk (2004)

- esküvőre készülünk (2003)

- temetésre készülünk (1999, 2011)

- (sz)épül a házunk (2000, 2006, 2007, 2009, 2010, 2011 - egyébként folyamatosan)

- évfordulókat ünnepelünk!

Született: 2002.08.01. Debrecen

Neme: nő (és nő)

Testmagasság: 129 cm, testsúly: 24.5 kg, cipőméret: 34-es

Haja színe: szőke, szeme színe: sötétbarna

Érdeklődési köre: Hello Kitty, internet (logikai játékok, zenehallgatás), olvasás, rajzolás

Kedvenc színe: rózsaszín

Kedvenc állata: cica, ló

Horoszkópja: Oroszlán (nagyon...)

Ez szeretne lenni felnőttkorában: farmer, állatorvos, énekesnő

Ilyen családra vágyik: 3 gyermeke lesz, egy fia és két lánya (ebben a sorrendben)

Legfőbb tulajdonságai: szorgalmas, segítőkész, ügyes

Rossz tulajdonságai: nem írom le! (akad azért...)

Étvágya: nagyon rossz, de

Kedvenc ételei: tejföl minden mennyiségben és mindenhez, paradicsomleves, lencsefőzelék, spagetti. Alma. Nagyjából ennyi (de tényleg).

Kedvenc játékai: H.K. plüss (Masni), puzzle, társasjátékok

Kedvenc tantárgya: matematika, ének, környezetismeret

Legjobb barátnője: Anna

Boldog születésnapot kívánunk!!!!

A közelgő szoptatás világnapja alkalmából jutott eszembe hogy beszámolok miként is alakult ez a dolog nálunk. Magáról a szoptatásról nem írok, arról egyszer már beszámoltam, a kezdeti nehézségekről, majd későbbi sikerekről. Az ahhoz írtakhoz annyit tudnék hozzátenni, hogy az idén úgy tűnik végleg befejeződött nálam ez a dolog, májusban-júniusban még egyszer-egyszer odabújt hozzám Áronka, de 7 év és 3 hónap tejtermeléssel egy szép korszak lezárult az életemben.

Mint első gyermekét váró kismama bújtam a Kismama újságot, megjegyzem épp 9 évig voltam rendszeres olvasója, előfizetője és a 9 év alatt felgyűlt példányok gondosan eltéve a jövő nemzedékének, és majdan újraolvasva általam vagy Adrika által, remélem a menyeim által és átértelmezve miként is változik a divat.

Tehát nagyon készültem. Adrika külön szobában aludt tőlünk az első naptól kezdve, bár a távolság kb másfél - két méter a két ágy között, tehát nem volt nagy, eszembe sem jutott magunk közé venni és magunk közt altatni. Féltem attól, hogyan szokik ki.

Persze első gyermek, anyuka még friss (bár tapasztalatlan) nem merül ki napközben a rászakadó többlet házimunkától, alig érezhető a változás hogy hárman vagyunk, fel sem veszem hogy több a dolgom. A gyermek szerencsére nem cseréli fel a nappalt az éjszakákkal, már az első itthon töltött éjszaka is csak egyszer ébred majd (mint a tankönyvekben) hathetes korára átalussza az éjszakát. Az egyszeri ébredés (és a napközbeni szoptatások menete is a következő: gyermek jelez, hogy szopizni szeretne. Anyuka gondosan elmegy wc-re, majd kezet mos, iszik egy pohár vizet, előveszi az A és E vitaminokkal átitatott mellápoló kendőt (nem röhög!), lekezeli melleit, babát ölbe veszi és ülve szoptatja az arra kijelölt fotelben, illetve néha-néha az ágyban...Másik mellnél elhelyezett tejgyűjtőben gyűlik a tej, mely megy a hűtőbe, majd a fagyasztóba. Szoptatás vége, éjszakánként gondosan visszateszi a kiságyba a babát, aki ezután szépen alszik hajnalig. Ha jól emlékszem negyed hatig. Az jó, nem? Szoptatás alatt elaludni??? Tényleg van ilyen? Hitetlenkedve hallgatom mások történeteit.

Második gyermek születik. Elsőszülöttünk már simán átalussza az éjszakát, (még pár hétig, majd bekeményít...), másodszülöttünk felcseréli a nappalt és az éjszakát, de ha alszik azt külön szobában teszi az első naptól kezdve. Jól evő és jól bukó gyermek, a környezete le van állandóan hányva, a kiságyában egész alvófelületet eltakaró régi nem használt törölköző, erre van a baba helyezve, bár azért édibédi kis babatakaró és társai vannak. még az ágyban. És a baba. Akivel azért már simán megy a fektetve szoptatás is, mert kezd fárasztó lenni az élet egy újszülöttel és egy nincsmásfélévessel, aki egyre többször kell fel éjszakánként hintapalintázni és csak úgy játszani. Körülötte mindenki alszik, őt lehetetlen elaltatni, főleg ha magunk közé vesszük, mert akkor jusztisfelkel.

A gyerekek közben nőnek és én még mindig olvasom a Kismama újságot, gondosan minden cikkét és egyre mélyebb lelkiismereti furdalásom van amiatt, hogy bár mindkét gyermek átalussza az éjszakát, de az a normális szemlélet hogy a babának a szülei ágyában a helye. Bár nálunk működik a különszobás dolog, de azért remélem nem rontottunk el semmit, gyermek lelke nem sínyli meg ezt a dolgot. Még az sem tud meggyőzni, hogy baráti körben előfordul az "egyágyban a családdal" modell, és fárasztónak is bizonyul és elhangzik a kérdés, hogy mi hogyan csináljuk hogy külön alszanak. Azért örülök, hogy nálunk nem így van, bár tanácsot adni sem tudunk. Persze nálunk is vannak időszakok amikor hetekig velünk alszik egy-egy gyermek, de ez az időszak tényleg nem tart tovább pár hétnél, majd időről-időre ismét van pár ilyen hetünk, de ez senkit nem zavar. És persze azok  a napok, mikor a gyerek beteg, mert azt el sem tudom képzelni, hogy ne köztünk aludva vészelje át, de szerencsére ezek az alkalmak nem gyakoriak. Ja,  mellápoló kendőt talán egy zacskóval vettem Andorka születése előtt, de amint az elfogyott (kiszáradt) már nem keresek újat a bababoltokban. Szoptatás alatt elaludni? Kb kétszer majdnem sikerült, és már elhiszem hogy van ilyen.

Harmadik gyermek születik. Persze külön szobában az egész család, kivéve anyát és apát ők még egy ágyban alszanak. Immár nagycsaládos anyaként egyre fáradtabb vagyok, próbálok megfelelni a régi anyaszerepnek, úgymint esti meseolvasás, játszás az ovisokkal, bővülő háztartás ellátása, és működik is a dolog. De! Már nem kell feltétlen wc-re menni szoptatás előtt, sőt ha lehet meg sem kellene mozdulni, ezért is nagyon kényelmes hogy Áronunk valahogy jobban érzi magát köztünk aludva mint a saját szobájában...Örülök, hogy működik az önkiszolgáló üzemmód, pláne hogy nem is tudom hány órakor ébred, és hányszor egy éjszaka, lehet hogy nonstop eszik, kit érdekel, én alszok. A fagyasztóban egyre kevesebb a tartaléktej, de azért még a legkisebbünk is tejtestvére lesz a kutyánknak.

Viszont hármaska lett az, aki legtovább köztünk alszik, manapság is legkönnyebb köztünk vagyis a mi ágyunkon elaludnia, gyakran lep meg minket éjjelente azzal hogy átjön a mi ágyunkra, még ha a helyén is feküdt vagy aludt el. Majd csak leszokik róla.

És végül Áronunktól egy gyerekszáj.

Áronka még éjjelre nem ágytiszta, ezért is gond hogy éjjelente hol itt - hol ott alszik. Ha mondjuk maradna a szobájában már próbálkoznék a pelenkanélküliséggel, de éjjelente ez még egyelőre nem megy, azt meg nem szeretném ha az összes ágyat megjelölné. (ja, mert van hogy a tesókkal alszik egy ágyban).

Esti altatás, mondja, hogy kisgatyában akar aludni, erre mondom én, hogy akkor az ő szobájában kell aludnia. Mert aki nagyfiú az a saját szobájában alszik. Bele is egyezik, én mellette maradok, míg el nem alszik. Persze ez nehezen megy. Be sem csukja a szemét. Próbálom kedvesen mondani, hogy Áronkám, csukd be a kisszemed, Mire ő:

- Anya, az én szobámban én parancsolok, a Te szobádban te parancsolsz!

Nos, ő győzött. Ha ottmaradok, nem szólhatok neki, mert az ő szobájában ő parancsol, ha megengedem hogy a miszobánkban legyünk, ahol én parancsolok, akkor szintén ő győzött, mert átkerült a mi ágyunkba.

Valahol ott hagytam abba, hogy mi Apával és Áronunkkal hazajöttünk a nyaralásból, két nagy iskolásunk pedig G.mamánál maradt két hétig. Ilyen hosszú ideig még sosem voltunk távol egymástól, de ezt is el kell kezdeni  - jelen állapotok szerint jövőre három hétig lesznek tőlünk távol.

Bár volt egy olyan ötletem, hogy vezessenek élménynaplót (nem  az én ötletem volt, véletlen blogélmény), mert egyrészt az írást is gyakorolják, másrészt milyen jó lesz visszaolvasni (harmadrészt képezzük a jövő bloggereit), de mondanom sem kell Andor mamánál hagyta a füzetét, Adrika meg alig másfél oldalt írt. Annyi élmény érte, hogy nem volt ideje leírni.

Helyettük elmondva: egy hét mamánál a két hétből, a maradék közbülső hét a Balatonnál a kánikulában. Reggel és késő délután fürdés, napközben szent heverdel órák és persze a kedvenc ételek, igazi üdülés:-).

Mindeközben hogy Áronunknak se kelljen korán ébrednie - ő pedig K mamáéknál kényeztetődött.

Mi pedig nem tudtunk mit kezdeni a ránk hulló szabadidővel, már ami munka után várt ránk, így aztán mentünk tüzépről fürdőszobafelszerelési boltba, onnan csaptelepeket nézni, majd vissza a tüzépre. Egyébként szokatlan volt a csend, hogy nem kell naponta két adag mosást elindítani, hogy kell 3 nap mire megtelik a mosogatógép, hogy amit főzök nem fogy el már aznap...

De már nagyon vártuk hogy elteljen a két hét és végre hazajöjjenek! A megérkezésük szombatján előrehozott 9. szülinapot ünnepeltünk, és szoktuk, hogy megszűnt a csend.

Majd G.mama visszautazott, Apa nekikezdett a régi fürdőszoba bontásának, hétfőn pedig nagyjaink újra táborba mentek - ezúttal népitánc táborba. Tavaly is voltak már és ez nagyon tetszett nekik, különösen  Adrikának. Az idén kicsit kevesebb tánctanulás volt, két nap kirándulni mentek egy városközeli kirándulóhelyre illetve Hortobágyra. Pénteken pedig a tábor végeztével bemutatták amit a héten tanultak.

És most két hét szabadság következik, olyan pihenés nélküli...

Már megint egy olyan bejegyzés, amit hetek óta tervezek, csak épp képpel szerettem volna szemléltetni.

Két iskolás gyermekünk épp egyforma magas lett 128 cm-es testmagasságnál. Sőt, ha egymásnak háttal állnak és összenézzük őket, akkor talán Andor magasabb is, legalábbis a feje búbjánál most ő  a magasabb:-) Valószínű, hogy most lesz pár év, amikor hol az egyik hol a másik "veszi át a vezetést". Most tényleg olyanok, mintha ikrek lennének:-)

És egy kis gyerekszáj, mert ha most nem írom le, akkor megint csak elfelejtem (mint egy ehhez hasonlót, ami szintén a ragozásból adódik és véletlenül sem jut eszembe mi volt az a szó amit megalkotott.):

Áron telefonon beszél mamával:

 - mama, csengett a telefon, mert te hívtál engünket!

Kivételesen nem foglaltam le hónapokkal előre a szállást, bár majdnem rákattintottam már januárban a rendelés gombra is, de végül május végén mondtam igen a rég áhított nyaralásra, pihenésre.

Valahogy itt a keleti végeken mindig az ország másik végébe vágyok, vágyunk, általában a dunántúli részekre,  a Bakonyba, vagy még nyugatabbra, északabbra. Ezúttal Sümegen  voltunk néhány napig. 

A szállásról,  a helyről, a környékről  a programokról csak jókat tudok elmondani, bár a sümegi vár épp felújítás alatt van és így kevés része volt csak bejárható, de amit láttunk az szép volt. Hozzáteszem már most, hogy vannak családtagok, akiknek még ez is sok volt. Hiába, túl egyszerű lenne ha minden gyermek igénye, ízlése megegyezne. Nos, itt még Áronkáról nagyon nem lehet beszélni, hogy bármiféle igényt megjelölne a nyaralása helyszínéül, de természetesen a két nagytesónak két teljesen eltérő temperamentuma és igénye van. Előre látom, hogy Adrika majdani családja messzire kerüli majd a hegyeket, és mindent ahol 50 m-nél többet kell gyalogolni, vagy ami 3%-nál magasabb emelkedőt jelent, míg Andor minimum alpinista lesz, ő inkább a tengert fogja elkerülni. Hacsak nem következik be valami 180 fokot megközelítő változás. Áronunk sem szeret túlságosan két lábon járni a földön, neki apa nyakában a legjobb vízben-földön-levegőben (bár ez utóbbira még nem volt példa, de hátha egyszer...). Idén többször megfogadtam pihenés közben, hogy jövőre maximum egy gyermeket viszünk nyaralni magunkkal, a szerencsés(?) kiválasztott pedig Andorunk lesz. Hátha akkor pihenünk is.

Akkor talán elkerülhetők azok az apróságok, hogy vacsora alatt öten nem tudunk megülni egy hatszékes asztal mellett. Nehéz ugyanis megoldani, hogy a szélen elhelyezkedő Áron mellett és Adrika mellett is úgy üljön apa, hogy közben Adrika középen legyen. Igen, ezen még egy 9 éves gyerekkel össze lehet veszni! Továbbá nem tudom milyen szülők vagyunk, hogy képesek vagyunk úgy kitolni a lányunkkal, hogy direkt vár mellé megyünk nyaralni. Elfeledve persze azt, hogy olyan szállást keresek, ahol klassz gyerekmedencék vannak, ahol elsőszülöttünk kedvére lubickolhat, délutánonként pár órán át, és ezzel a délelőtti séták-programok alatt zsarolni is lehet;)

Az időjárás még éppen kedvezett az  alatt a pár nap alatt a szabadtéri programoknak is, így Sümegen kívül eljutottunk Szigligetre, Balatonedericsre az Afrika-múzeumba, Tapolcára a Tavas-barlangba, és egy westernparkba is - ez utóbbinak hatalmas reklámja volt, óriási táblákon hirdették, a parkoló autónk szélvédőjén többször találkoztunk a szórólapjával így eléggé nagy várakozással mentünk, és elég nagyot  csalódtunk.

Amit viszont minden gyermek imád, az az állatok etetése. Erre pedig volt lehetőségük Sümegen is a vár alatt, Balatonedericsen is, a westernparkban is - éltek is a lehetőséggel mind a hárman.

Utolsó este volt végre egy olyan program amire rég vártunk,  a szálloda biztosította: lovagi bemutató majd azt követő vacsora. Kézzelevős, libacombos, középkori lakoma.

Sümeg után a Balaton felé vettük az irányt. A déli parton akartunk strandolni és pár napot eltölteni. Míg Badacsonyban olyan meleg volt, hogy jeges teával és fagyival hűtöttük magunkat, addig alig egy félóra múlva Tihanyban már szakadó eső fogadott minket. Mire megérkeztünk BFöldvárra már akkora szél és eső volt, hogy a parton egy jót sétálni sem tudtunk. Így másnap mentünk tovább G.mamához és pár napot még ott is (sőt csak ott) pihentünk. Az iskolásaink pedig ott maradtak, hogy először tőlünk két hétig távol nyaraljanak. Ilyen messze ilyen sokáig még sosem voltunk egymástól, de szerencsére jól érzik magukat, mama a kedvükben jár. Mi pedig a héten már dolgoztunk, Áronunk sem aludt itthon, hisz debreceni mamáék egész héten vigyáztak rá. Mi pedig itthon pihenünk. Munka után. És gyűjtjük az erőnket a tavaly nem végrehajtott fürdőszoba felújításhoz.

Hasonlóan gondolkodunk anyukák!

A kérdésre először én is kérdéssel reagáltam. Mielőtt még félreértenénk egymást a gyerekkel és kiderülne, hogy mindenki mást ért sex alatt gyorsan megkérdeztem, hogy mit jelent az? (azért az apja igazán szólhatott volna előtte, ha már hetekig ezzel a kérdéssel nyaggatta a lányunk, hogy készüljek fel, mert megkapom én is ezt a kérdést és így amikor elhangzott, nem kellett volna néznem, ahogy kajánul vigyorog az asztalnál...).

Lányom szerint a sex az, amikor egy nő és egy férfi az ágyban meztelenül csókolózik. Nos, biztosítottam róla, hogy olyat szoktunk csinálni. De túl egyszerű lett volna az este, ha ezzel minden kérdésnek vége szakad, de nem, jött az újabb kérdés. Vagyis szerencsére mégsem. A folytatás így történt: és van még valami, amit meg akarok kérdezni, de az fúúúj olyan undorító, hogy fúúúj nem is merem megkérdezni, mert az még a csókolózásnál is undorítóbb. Itt visszakérdeztem, hogy miért olyan undorító a csókolózás? - Mert akkor egymás nyelvét a másik szájába dugják és fúúúj az  nyálas és ő olyat sosem fog csinálni a férjével. No erre gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy de igen, fogsz. Viszont nem  hangzott el a kérdés, arról a bizonyos dologról, ami még a nyálas csóktól is undorítóbb. Nagy megkönnyebülésemre.

Még aznap este megfejtődött a titok, miszerint hol-hogy születik a kisbaba. Jónéhány éve még boldog voltam, hogy abban a bizonyos könyvben az a mondat, hogy a lányoknak van olyan nyílásuk amin keresztül születik a baba tökéletesen kielégíti és nem érdeklődik a nyílás holléte felől. Most lassan 9évesen  kilogikázta, hogy hol lehet az, hiszen csak eggyel van több nyílás a lányok testén mint a fiúkén. Ez a kérdés is megoldódott. Épp idejében.